A volt Jugoszlávia második, vagyis 1945-ös megalakulásától kezdve erős ellentétek alakultak ki a tagállamok között különös tekintettel a gazdaságban betöltött szerepük illetve az ország költségvetéséhez való hozzájárulásuk és az abból visszajutatott pénzösszegek tekintetében. Az egyes tagállamok a nagy közös tortából egyenlőtlen arányban részesültek, ami egy idő után felerősítette a szeparatista törekvéseket. Jugoszlávia felbomlásáig ezek a törekvések egyre-másra kaptak erőre, és a gazdasági függetlenségi törekvésekből valós nemzeti függetlenedési törekvések lettek.
Az államszövetség erőszakos szétbomlása és Belgrád hatalmának megrendülése ugyan tönkretette a tagállamok gazdaságát, ám a kilencvenes évek eleji függetlenségi törekvések megvalósulása után néhányan a helyes útra terelték gazdaságukat. Szlovénia és Horvátország példaértékű fejlődésbe kezdett, ami a kétezres évek elejére, közepére megtorpant. Szerbia gazdasága folyamatos leszakadást mutatott, míg Bosznia-Hercegovináé az ipar teljes lerombolásával végképp a partvonalra került. Montenegró folyamatos fejlődést produkált és az euró önkényes bevezetésével az európai gazdaság elfogadott szereplője lett, ami elsősorban turizmusának köszönhető. Egyre közelebb került Európához Macedónia is, Koszovó folyamatos viták táptalajává vált. Az európaiság, az európai gazdasági közösséghez való csatlakozás minden volt Jugoszláv tagállam politikai retorikájában meghatározó szerepet tölt be. Az értekezés az alábbiakat vizsgálta: • Mennyire van közel Európa ezekhez az egymástól minden tekintetben elkülönülő és szerves egészet nem alkotó gazdaságoktól. • Mennyire tekinthető a Nyugat-Balkán európainak gazdasági és politikai értelemben. • Szüksége van-e a szlovén és a horvát példán tanulva Európának további – gondban lévő – gazdaságokra. A Nyugat-Balkán, mint régió és, mint Magyarországgal javarészt szomszédos vagy közös történelmet viselő országok halmaza az elmúlt három évben kiemelt figyelmet érdemelt mind az Európai Unió, mind pedig Magyarország stratégiai, geo-és gazdaságpolitikai célkitűzéseiben.

Az értekezés főbb megállapításai: • A volt Jugoszláviát, mint államszövetséget képes volt a szlovén és a horvát gazdaság eltartani és kvázi nettó befizetőként szolgálni 45 éven keresztül. • A két ország a függetlenné válást követően nem tudja önmagát eltartani. • A poszt-szocialista, nagyvonalú gazdaságpolitikai intézkedési metódus és hozzáállás a legkevésbé jugoszláv, volt jugoszláv tagállamokat inkább a balkán felé sodorja, mintsem Nyugat-Európa felé. • Az uniós csatlakozás, mind Horvátország, mind Szlovénia esetében is csak rövidtávú és látszati sikereket hozott. • A nem uniós tag volt jugoszláv tagállamok közül, a mesterségesen vezetővé tett és azóta folyamatosan területet és befolyást veszítő Szerbia minden úton és módon megpróbál Európa közelébe férkőzni. • Montenegro az önkényesen bevezetett euróval és az unió tengerparti gazdaságainak valamint a kontrollálatlan külső tényezőknek köszönhetően potenciális turisztikai célponttá vált. A volt Jugoszlávia tagállamainak vizsgálata után igazolható, hogy Jugoszlávia létezésének idején maga az államszövetség mind gazdaságilag, mind politikailag és persze katonailag is az erősebb nemzetek közé tartozott, darabjaira hullva azonban minden egyes része gyengeségeket mutat. Az a hipotézis beigazolódott, hogy a volt Jugoszlávia tagállamai az államszövetség felbomlása után – képviseljenek bármilyen erőt is a szövetségi államrendszerben –önmagukban képtelenek stabil gazdaságokat alkotni hosszútávon.

From the second, the 1945 establishment of Yugoslavia strong oppositions could be traced between the member states based on their role played in the economy and on the amount of their contribution to the confederation’s budget and on the amount of money they recieved from it. Some member countries received much less than their contribution was and after a short period of time this set up separatist pursuits. Until Yugoslavia’s collapse these pursuits set up one after another an from the economical independence pursuits they became real national independence ones. The violent collapse of the confederation and the jar of Belgrade’s power ruined the member states’ economies, but after the realization of the independence pursuits from the beginning of the ninties’ some have driven their economies on the right track. Slovenia and Croatia started an exemplary development which have stalled by the beginning of the 2000s. Serbia’s economy showed constant arrears while Bosnia-Herzegovina found itself on the sidelines with its totally ruined industry. Montenegro grew constantly and with the arbitrarily introduced Euro it became a member of the European economy, which was first and foremost generated by turism. Macedonia is getting closer and closer to Europe, while Kosovo became a substratum of continous debates. Europeanness, the affiliation to the European economic community plays a big role in all ex-Yugoslavian member states’s political rhetorics. The thesis studied the followings: • how close is Europe to these in every respect distinct economies which are not forming an integral whole • how European is the Western-Balkans in economical and political means • is there a need in Europe for another economies who are experiencing constant hard times based on the Slovenian and Crotian example. Western-Balkans as a region and as a set of countries who share border or part of history with Hungary gained accentuated interest in the past 3 years as main objective of the European Union’s and Hungary’s strategical, geo and economic policies. Main findings of the thesis: Slovenian and Croatian economies were able to support Yugoslavia as a confederation and serve it for 45 years as net contributors the two economies are not able to support themselves after being independent the post-socialist, generous methodology of measures and stance in economic policy could drive even the least yugoslavian ex-yugoslav member states to the balkans rather than towards Europe. EU accession in both Croatia’s and Slovenia’s case brought only short-term and glossy success. From the non-EU member state countries of the confederation Serbia which was artificially named as leader of the ex-Yugoslavia is constantly losing territory and influence but in the meantime tries to get closer to Europe in each and every possible way Montenegro with the arbitrarily introduced Euro became a potencial touristical target because of the EU’s coastal economies and the uncontrolled external factors. The member states of the ex-Yugoslavia we can state that during that time, the time when Yugoslavia existed the confederation either economicaly and politcally and of course by military means belonged to the so-called stronger nations but after falling to pieces all of its parts are showing weaknesses. The hypothesis became verified. The member states of Yugoslavia after the collapse of the confederacy no matter what force did they represent in the federal state, by themselves unable to build stabil economies on the long-term.