Kutatásomban több olyan magyar néptanítót vizsgáltam, akik az első világháborúban katonáskodtak és olyan tanítókat, akik a háborús évek alatt otthon maradtak. A vizsgált katonatanítók többsége tartotta a kapcsolatot családjával és régi iskolájával, diákjaival is. A tanítóra - bárhol legyen - új feladatok vártak a háború alatt. A fronton élete megmentése volt a célja, míg az itthoni tanítóknak vigasztaló, tanácsadó szerep jutott. A besorozott tanítókat pótolni kellett az országban, ez többé-kevésbé sikeresen megvalósult. A magyar tanítóság együvé tartozását nem rendítette meg a tanítóság kettészakadása sem a besorozások miatt, sőt, erősítette az összetartozás-tudatot. Tükröződik az összetartás a katonai levelekből, a korabeli pedagógiai sajtóból is.