A hatékony tervezés lehetőségei az iskolában

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Dolgozatom a hatékony tervezés lehetőségeivel foglalkozott az iskolában. Hipotézisem a következő volt: a tanév elején elkészített tanmenetek módosításra szorulnak a tanulócsoportok/osztályok szociális háttere, munkamorálja, felkészültsége, egészségügyi állapota, valamint a tanítási órák helyszíne, ideje miatt. A szakirodalmi összefoglalás elején kiemeltem a pedagógus életpályamodellből a tervezés, illetve a megvalósítás kapcsolatát, az önreflexió fontosságát a tanítás során. Az egyéni pedagógiai tervezés folyamata c. fejezetben kitértem a tervezést meghatározó dokumentumokra, szabályokra (NAT, kerettanterv, helyi tanterv). Bemutattam a tervezés három szintjét, a tanmenetet (amellyel vizsgálatom során részletesen foglalkoztam), a tematikus tervet, valamint az óratervet. Összefoglaltam a pedagógiai tapasztalat jelentőségét a pedagógiai tervezés folyamatában, végül pedig részletesen elemeztem az oktatási módszereket és a munkaformákat az olvasott szakirodalom alapján. A vizsgálat eredményeként az derült ki, hogy a tanítók, tanárok jelentős része ritkán módosítanak az év elején elkészített tanmenetükön tanév közben. Viszont amennyiben módosítanak, azt befolyásolja az osztály/csoport nagysága, munkamorálja, felkészültsége, ellenben nem befolyásolja a módosítás gyakoriságát a szociális háttér, az egészségügyi állapot, valamint a tanítási órák helyszíne, ideje miatt.

Leírás
Kulcsszavak
tanmenet, pedagógiai tervezés, pedagógus életpályamodell
Forrás