Az 1940-es és 50-es években az idegennyelv-elsajátítás kutatásában a nyelvek tipológiai sajátosságaira irányuló kontrasztív elemzés volt a meghatározó szemlélet, amely alapvetően nyelvpedagógiai indíttatással jött létre. A kontrasztív elemzést már röviddel feltűnése után elavultnak bélyegezték ugyan, de módszerei még ma is alkalmazhatóak más területek kiegészítéseként. Dolgozatom célja egy ilyen terület, a kontrasztív hibaelemzés bemutatása egy saját, empirikus vizsgálat elméleti hátterének, módszereinek és eredményeinek felvázolásán keresztül.