Regény és film – médiumok versengése

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A magyar műveltséget sok évtizeden át az irodalomközpontúság jellemezte, így nem csoda, hogy a filmművészet is szoros szálakkal kötődik hozzá mind a mai napig. Szakdolgozatomban a film és irodalom vagy irodalom és film közötti összefüggésrendszereket próbálom feltárni. Kitérek a két médium sajátosságaira, a kettő közötti párhuzamokra, hasonlóságokra, illetve különbségekre. Van-e a kétféle ábrázolásmód között valamilyen azonosság? Lehetséges-e egyáltalán összehasonlítani őket? – Tehát komparatív szempontból is megközelítem a kapcsolatukat. Beszélhetünk-e a kettő közötti dominanciaharcról? A vizsgálat során elkerülhetetlen kitérni az adaptáció fogalmára és problematikájára, s főként az adaptált műhöz való hűség/hűtlenség kérdésére. Felteszem a kérdést, valóban csak egy „reprodukcióról” beszélhetünk-e egy adaptáció esetén vagy immáron önálló művészi értékekkel bír az így keletkezett alkotás is? A téma kibontásához Szabó Magda Abigél című regényét, valamint az ebből készült, Zsurzs Éva által rendezett négyrészes televíziós sorozatot választottam konkrét esettanulmányul. Ezen két mű összehasonlításakor próbálom leírni a nyelvi és formai különbségeket, az esetleges kulturális szerepüket. Igyekszem feltárni a két médium hasonlóságait, analógiáit, továbbá keresem az okokat: Miért akkor született a mű, amikor? Miért éppen ezt a kort ábrázolja? Milyen képet mutat az akkori társadalomról a szerző/rendező? Szót ejtek továbbá a két mű közötti viszony természetéről (adaptáció kérdése, transztextualitás) is.

Leírás
Kulcsszavak
regény, film, Szabó Magda, Zsurzs Éva, Abigél
Forrás