Bevezetés: A magreceptorok olyan transzkripciós faktorok, amelyek ligandvezérelt módon képesek transzkripció szabályozására. Inaktív, ligand nélküli állapotukban korepresszor fehérjék gátolják a transzkripció inicializálását. A retinsav receptorok központi szerepet játszanak az endokrin szignalizációban, az embrió vagy akár a felnőttkori fejlődésben és amyloid sejtek differenciálódásában. Diplomamunkámban az emberi retinsav alfa receptor (RAR) és retinoid x receptor (RXR) magreceptorok ligandkötési affinitását vizsgáltam a ligandkötő doménjük (LBD) konformációváltozása révén. Olyan DNS konstruktokat (plazmidokat) kellett létrehoznom, amelyekben a receptorok ligandkötő doménje fluoreszcens festékek szekvenciái között van kódolva. Ezen plazmidokat eukarióta sejtekbe juttatva, azok képesek a következő fehérjéket kifejezni (N->C terminális irányban): EGFP-RAR-LBD-mCherry illetve EGFP-RXR-LBD-mCherry. Az az elképzelés, miszerint, ha a ligandkötő doménekhez bekötődik a ligand, az LBD konformációváltozása révén a két fluoreszcens proteint közelebb viszi egymáshoz, így a Förster rezonancia energia transzfer hatásfok változása alapján következtethetünk, hogy milyen mértékben kötődik a ligand. Eredmények: Az áramlási citometria mérések eredményei alapján kiszámítottuk az átlagos FRET hatásfok értékeket az egyes mintákban. A különböző ligand koncentrációkkal kezelt sejtekben nem volt egyenes arányosság a ligand koncentráció és a FRET hatásfok között. A plazmid konstruktokban túl hosszú a linker szakasz az LBD-k és az mCherry fehérje között. Az optimális FRET hatásfok értékekhez szükséges a konstruktok újratervezése.