Festetics DI

Állandó link (URI) ehhez a gyűjteményhez

Böngészés

legfrissebb feltöltések

Megjelenítve 1 - 20 (Összesen 182)
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    A takarmány komponensek változtatása és az alom kezelésének hatása a vizelet ammónia kibocsájtására lovakkal végzett kísérletben
    Restás, Zsuzsa; Such, Nikoletta; Bartos, Ádám; PhD hallgató; egyetemi oktató, kutató
    Kutatásunk elsődleges célja annak vizsgálata volt, hogy a takarmány komponensek változtatása, valamint az alom kezelése milyen hatással van a vizelet ammónia kibocsájtására. A kísérletet négy felnőtt ló bevonásával végeztük. Az állatok elhelyezése szalmával almolt egyedi bokszokban történt. Az alap takarmány zab és széna volt. A kísérlet három fő részre tagolódott. Az első részben az almot két napon át probiotikumos alomkezelővel kezeltük. A kísérlet második részében a lovak abrak takarmányát probiotikummal egészítettük ki 8 napon át, majd ismét két napos alomkezelés következett. Ezt követően az állatok két héten át ismét az alaptakarmányt fogyasztották. Munkánk harmadik részében a zabot magas biológiai értékű fehérjét tartalmazó tápra cseréltük, melyet az állatok 12 napig fogyasztottak, majd megismételtük az alomkezelést. A mintavétel a vizelettel szennyezett szalmából, az alom több pontjából, valamennyi kísérleti periódus végén az alom kezelése előtt és után történt. A kísérlet végén meghatároztuk a minták szárazanyag-tartalmát és ammónia kibocsájtását. Eredményeink alapján mind a takarmány probiotikumos kiegészítése, mind padig a magas biológiai értékű fehérje etetése csökkentette az ammónia kibocsájtást, az alomkezelő esetén viszont egyedül a takarmány probiotikummal történő kiegészítésekor tapasztaltuk az ammónia kibocsájtás csökkenését.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Egy inszekticid és egy fungicid együttes toxikus hatása a házityúk-embriók fejlődésének korai időszakában
    Szabó, Rita; Major, László; Lehel, József; PhD hallgató; egyetemi oktató, kutató
    Vizsgálatunkban a Nurelle-D 50/500 EC (50 g/l cipermetrin + 500 g/l klórpirifosz) inszekticid és a Mystic 250 EW (250 g/l tebukonazol) fungicid készítmény egyedi és együttes toxikus hatásait tanulmányoztuk házityúk tesztszervezeten. A rovarölő szert 0,2%-os, a gombaölő szert 0,4%-os töménységű emulzióban alkalmaztuk, injektálásos kezelési módot alkalmazva. A keltetést a kezeléseket követően indítottuk el. Az inkubáció harmadik napján az embriókból csírakorong metszeteket készítettünk az embrionális fejlődés korai szakaszának vizsgálata céljából. A tárgylemezen rögzített és ozmium-tetroxid-oldattal festett, fixált embriókat fénymikroszkóp alatt tanulmányoztuk. Az embriómortalitási adatok és a fejlődési rendellenességek statisztikai elemzését Fisher-féle egzakt teszttel végeztük. A statisztikai értékelés eredménye alapján, a vizsgálati anyagokkal egyedileg kezelt csoportokban az embriómortalitás és a fejlődési rendellenességek előfordulása kismértékben emelkedett. Az együttes kezelés eredményeként szignifikáns mértékben nőtt az embrióelhalás, a fejlődési rendellenességek előfordulásának növekedése azonban nem volt szignifikáns mértékű. A növényvédő szerek egyedileg és kombinációban is embriótoxikusnak bizonyultak a házityúk-embriókra fejlődésük korai időszakában, teratogén hatás viszont nem volt igazolható. Additív jellegű együttes méreghatás érvényesült.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Effect of multiphase feeding on the production traits and nitrogen flow parameters of growing pigs
    Koltay, Ilona Anna; Benedek, Zsuzsanna; Hegedűsné Baranyai, Nóra; Farkas, Levente; László, Ivett; Török, Nándor; Such, Nikoletta; Wágner, László; Dublecz, Károly; PhD hallgató; egyetemi oktató, kutató
    The efficiency of protein nutrition is crucial for the production of animal products in many ways. Protein-rich feeds are the most expensive components of the diets that are not available in sufficient quantities in the countries of the European Union. Because only 70-80% of the protein content of feed is absorbed from the digestive tract and the utilization of the absorbed fraction is even less than the digestibility, a significant proportion of the feed protein consumed by farm animals is excreted via urine and faeces. Due to this, animal production is estimated to account for 80-90% of ammonia emissions in the European Union. The aim of this study was to investigate the effects of multiphase feeding on the production parameters and N excretion of pigs. Based on our results, the application of multi-phase feeding, without deterioration of production parameters, has a positive effect on the N-retention of pigs and thus reduces the rate of N-excretion and ammonia emission. Although the use of multi-phase feeding can generate additional transportation costs, due to the reduction in feed costs, it can even improve the profitability of production.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Composition of intestinal bacterial community in ducks through high-throughput amplicon sequencing of 16S rRNA gene
    Farkas, Valéria; Molnár, Andor; Menyhárt, László; Such, Nikoletta; Rawash, Mohamed Ali; Dublecz, Károly; PhD hallgató; egyetemi oktató, kutató
    Little research has been conducted on the gut microbiome of the duck, although global duck meat production is steadily rising. The aim of the present study was to compare the composition of caecal microbiota of Cherry Valley ducks with the results of previous research. In total, 120 one-day-old ducks were purchased from a commercial hatchery and randomly assorted into 12 pens which had wheat straw litter as bedding material. On day 42, caecal chymus samples were collected from 12 pens including 2 ducks per pen. Samples in each pen were pooled after DNA extraction and analyzed by 16S rRNA gene targeted Illumina MiSeq sequencing. Bacteroidetes (59.36%), Firmicutes (30.70%), Proteobacteria (5.45%) were the dominant phyla in the caecum. At the genus level, Bacteroides, Prevotella, Megamonas, Barnesiella, Helicobacter were most abundant (31.35%, 17.20%, 6.78%, 3.79% and 2.49% respectively)
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Oltásforradási vizsgálatok 5BB, SO4, illetve Olasz rizling, Zöld veltelini szőlő oltáskombinációk vonatkozásában
    Szabó, Péter; Jenei, Botond; Kun, Ágnes; Soós, Adrienn; Márton, Balázs; Kovács, Barnabás; Kocsis, László; PhD hallgató; egyetemi oktató, kutató
    Tanulmányunkban hazánk két népszerű fehérbort adó szőlőfajtáiból (Olasz Rizling, Zöld veltelini), illetve a hazai és nemzetközi szaporítóanyag-előállításban is egyaránt elterjedt alanyfajtákból (5BB, SO4) létrehozott oltáskombinációk oltásforradási eredményeit mutatjuk be. Összesen mintegy 1612 növény adatait dolgoztuk fel. Vizsgálatunk során az előhajtatott oltványokon hat különböző paramétert értékeltünk: a szőlőoltvány talpi kallusz-fejlődésének minőségét, az alanyvessző bazális végén megjelenő gyökerek számát, a nemes csap rügyének kihajtását, a nemes csap rügy hajtásának hosszát, a szőlőoltvány kalluszosodásának minőségét és a szőlőoltvány kalluszának átmérőjét. A kísérleti adatok statisztikai kiértékelését az SPSS 22.0 statisztikai programcsomaggal és a Microsoft Office Excel 2010-es programokkal végeztük. A kutatás módszerét leíró statisztikák kombinációnkénti (alany-nemes) összehasonlítása képezi, valamint kapcsolatvizsgálatok (Cramermutató, Éta) a kombináció és az előhajtatást követően vizsgált hat paraméter között. Utóbbi elemzést 5%-os szignifikanciaszinten (95%-os megbízhatósági szinten) értelmezzük. Az eredmények alapján megállapítottuk, hogy mind az oltásforradás minőségének, mind a kallusz átmérők, mind a talpi kallusz, mind a gyökérszám tekintetében az 5BB-Zöld veltelini kombinációival értük el a legjobb eredményt. A hajtáshossz és a rügyek kihajtását illetően az SO4-Olasz rizling kombináció bizonyult a legjobbnak.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Broilact vakbél-izolátum hatása broilercsirkék vakbél-bakterióta összetételére a fejlődésük korai szakaszában
    Farkas, Valéria; Such, Nikoletta; Molnár, Andor; Pál, László; Menyhárt, László; Csitári, Gábor; Dublecz, Károly; PhD hallgató; egyetemi oktató, kutató
    A szerzők napos korban adagolt Broilact (BL) kizárólag hasznos baktérium törzseket tartalmazó vakbélizolátum hatását vizsgálták a brojlercsirkék vakbél-bakterióta összetételére. A kísérlet során csoportonként (kontroll és BL-al kezelt) 6-6 csirke vakbél béltartalom mintája került összegyűjtésre, a kísérlet 7. és 14. napján egyaránt. A bél-mikrobióta és a BL készítmény (n=3) baktérium összetételének meghatározása 16S rRNS gén V3-V4 régiójának szekvencia analízisével történt, Illumina Miseq platform segítségével. A naposkori BL kiegészítés szignifikánsan csökkentette a Lactobacillusok (P<0,044) gyakoriságát a vakbél béltatalomban. A mintavételi időpontok tekintetében a Clostridium-ok (P<0,007) és Enterococcus-ok (P<0,002) gyakorisága szignifikánsan emelkedett az életnapok előrehaladtával. A BL kiegészítés alkalmazása mellett hasonló vakbél bakterióta összetételt tapasztaltunk mint a kontroll csoportban; eredményeink alapján igazolodott, hogy a termék valóban olyan baktérium törzseket tartalmaz, melyek megtalálhatóak a baromfi bélrendszerében is.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    A mezőgazdasági földhasználattal kapcsolatos talajvédelmi szabályok kritikai elemzése
    Stankovics, Petra; Kovács, Barnabás; Tóth, Zoltán; PhD hallgató; egyetemi oktató, kutató
    A természeti erőforrások, így a talaj védelme mindennapi feladatunkká vált, amely a védelem szabályozási és intézményi rendszerének időről időre történő értékelését, újra gondolását követeli meg. Ez indokolja, hogy ismételten foglalkozzunk a talajok minőségét veszélyeztető hatásokkal, éppen azok kivédése, a káros hatások lehetőség szerinti megelőzése és a talajok jó minőségének megőrzése, valamint az ezt szolgáló környezetvédelmi szabályozás javítása, pontosítása érdekében. A dolgozat a talajvédelem kapcsán a mezőgazdasági földhasználat talajminőséget érintő hatásaival foglalkozik, különös tekintettel a vonatkozó szabályozásokra és azok fejlesztésére. A földhasználó talajvédelmi kötelezettségeit a fizikai talajpusztulási folyamatok közül az erózió és tömörödés példáján keresztül mutatjuk be. Áttekintjük az érvényben lévő szabályozás jelenlegi helyzetét, a fejlesztés igényeit és lehetőségeit, konklúziónkban javaslatokat téve a szabályozás pontosítására, illetve kiegészítésére.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Effects of Waterlogging, Drought and Their Combination on Yield and Water-Use Efficiency of Five Hungarian Winter Wheat Varieties
    Farkas, Zsuzsanna; Varga-László, Emese; Anda, Angéla; Veisz, Ottó; Varga, Balázs; PhD hallgató; egyetemi oktató, kutató
    The effects of simulated waterlogging, drought stress and their combination were examined in a model experiment in Martonvásár, Hungary, in 2018. Four modern winter wheat varieties (‘Mv Toborzó’ (TOB), ‘Mv Mambó’ (MAM), ‘Mv Karizma’ (KAR), ‘Mv Pálma’ (PAL)) and one old Hungarian winter wheat cultivar (‘Bánkúti 1201’ (BKT)) were tested. Apart from the control treatment (C), the plants were exposed to two different abiotic stresses. To simulate waterlogging (WL), plants were flooded at four leaf stage, while in the WL + D treatment, they were stressed both by waterlogging and by simulated drought stress at the early stage of plant development and at the heading stage, respectively. The waterlogging treatment resulted in a significant decrease in plant biomass (BKT, TOB), number of spikes (TOB), grain yield (BKT, TOB), water use (BTK) and water-use efficiency (TOB, MAM, PAL) compared to the controls. The combined treatment (WL + D) led to a significant decrease in plant height (BTK, MAM, KAR), number of spikes (BTK, TOB, MAM, KAR), thousand kernel weight (TOB), harvest index (BTK), biomass, grain yield, water-use efficiency (in all varieties) and water use (BKT, TOB, MAM, KAR) of the plants. The best water-use efficiency was observed for MAM; therefore, this genotype could be recommended for cultivation at stress prone areas. The varieties MAM, KAR and PAL also showed good adaptability.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Fűz és nyár avar lebontási ütemének vizsgálata a Balaton Keszthelyi-öbölben
    Simon, Szabina; Simon, Brigitta; Anda, Angéla; PhD hallgató; egyetemi oktató, kutató
    Az avarlebontás egy központi folyamat, mely hatással van az ökoszisztéma egészére, így vizsgálata kiemelkedő fontosságú. Magyarországon a tavak és folyók partján a leggyakoribb fás szárú fajok a fűz (Salix sp.) és a nyár (Populus sp.), amelyek az őszi avarhullást követően a víztestbe kerülve hozzájárulnak a víztest tápanyagterhelésének növekedéséhez. A Balaton Keszthelyi-öblében 2019. december 9. és 2020. március 16. között egy terepi kísérletet állítottunk be a fűz és nyár avar bomlási dinamikájának tanulmányozásához a szakirodalomban széles körben alkalmazott avarzsákos módszerrel. A területen az eddigi kutatásokhoz képest eltérő eredményt kaptunk, a fűz és a nyár avar tekintetében egyaránt közepes bomlási kategóriát állapítottunk meg a kísérleti időszakunk alatt.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Akác (Robinia pseudoacacia) avar lebontási ütemének vizsgálata agrárerdőben
    Simon, Brigitta; Harta, István; Simon, Szabina; Anda, Angéla; PhD hallgató; egyetemi oktató, kutató
    Fontos a természetben történő tápanyag-ciklusok megértése, melynek szerves részét képezi a szárazföldön történő avarlebontás is. Az avarlebontáshoz kapcsolódó kutatások fontos infromációkat nyújthatnak az erdőgazdálkodással foglalkozó szakemberek számára. Kutatásunkban célul tűztük ki egy mezőgazdasági tartamkísérletként funkcionáló, majd akácossal (Robinia pseudoacacia) betelepített erdőben történő avarlebontás sebességének meghatározását. A területen két különböző mészadagolást végeztek az erdősítést megelőzően: (1) nem történt meszezés; (2) 1,5 t ha-1 CaCO3 került kiszórásra. A vizsgálat során avarzsákos módszerrel állapítottuk meg az avarlebontás ütemét az összesen 491 napon át tartó kísérletben. A vizsgálati időszak végén 4,8 és 5,3 g avarfogyást állapítottunk meg a korábban kezeletlen, illetve meszezett területeken. Eredményeink azt mutatták, hogy az erdősítés előtti mészkijuttatás nem befolyásolta szignifikánsan az akác avar lebontási dinamikáját.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    A Nurelle-D 50/500 EC és a Mystic 250 EW interakciós toxicitásának vizsgálata házityúk-embriókon
    Major, László; Szabó, Rita; Szemerédy, Géza; Lehel, József; Budai, Péter; PhD hallgató; egyetemi oktató, kutató
    Vizsgálatunkban egy piretroid (cipermetrin) és szerves foszforsav-észter (klórpirifosz) hatóanyagot tartalmazó kombinált rovarölő szer, a Nurelle-D 50/500 EC, valamint egy triazol (tebukonazol) típusú gombaölő szer, a Mystic 250 EW házityúk-embriók fejlődésére gyakorolt egyedi és interakciós toxicitásának tanulmányozására került sor. Az inszekticidet 0,2%-os, míg a fungicidet 0,4%-os töménységű emulzióban alkalmaztuk az injektálásos kezelések során. A vizsgálati anyagokból 0,1 ml emulziót injektáltunk a tojások légkamrájába az inkubáció megkezdése előtt. A kórbonctani feldolgozásra a keltetés 19. napján került sor, amely alkalmával lemértük az élő embriók testtömegét és a csőr-lábvég hosszát, lejegyeztük az embriómortalitási adatokat, valamint értékeltük a makroszkópos fejlődési rendellenességek gyakoriságát és típusát. Az egyedileg kezelt csoportokban a Nurelle-D 50/500 EC inszekticides és a Mystic 250 EW fungicides kezelés hatására szignifikáns mértékű testtömeg- és testhosszcsökkenést tapasztaltunk, továbbá statisztikailag igazolható mértékben növekedett az elhalt embriók száma a madárfiziológiás nátrium-klorid-oldattal kezelt kontroll csoporthoz képest. A kontroll csoporthoz viszonyítva emelkedett a malformációk előfordulásának gyakorisága, azonban a növekedés nem volt statisztikailag igazolható. Az együttes kezelés hatására is szignifikáns változást találtunk a fejlődési rendellenességek kivételével a vizsgált paraméterekben a kontroll csoporthoz képest, így a tanulmányozott peszticidek egyedileg és kombinációban is embriótoxikusnak bizonyultak házityúk-embrióra nézve. A fejlődési rendellenességek előfordulási gyakoriságának sporadikus jellege érvényesült a kezelt csoportok mindegyikében, így teratogén hatás nem volt igazolható. Az interakcióban additív jellegű toxikus kölcsönhatás lépett fel.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Az évjárat hatása az Adonis vernalis L. Aculeata megporzóira
    Mészáros, Tünde; Józan Zsolt; PhD hallgató
    Adonis vernalis virágok fullánkos hártyásszárnyú (Aculeata) megporzóit gyűjtöttük két év (2018 és 2019) tavaszán, hogy megtudjuk, a megporzók egyedszámát és fajösszetételét befolyásolja-e az évjárat. 2018-ban 364 egyedet találtunk, melyek közül 2 példány volt hím. 2019-ben 717 egyedet észleltünk, közülük 4 volt hím. A két évben az ugyanannyi idő alatt befogott egyedek száma jelentősen különbözött: 2019-ben majdnem kétszer annyi pollinátor fordult elő, mint 2018-ban. A csak 2018-ban észlelt fajok száma 9, a csak 2019-ben gyűjtötteké 9, a mindkét évben talált fajok száma pedig 13. A legnagyobb egyedszámban előforduló fajok mindkét évben azonosak voltak, így a megporzó közösség stabilnak tekinthető. Mindkét évről elmondható, hogy az A. vernalis Aculeata megporzói közül a Lasioglossum xanthopus domináns, míg a L. marginatum szubdomináns szerepet tölt be. Legfajgazdagabb nemnek mindkét évben a Lasioglossum és Andrena nemek, a legfajszegényebbnek 2018-ban az Osmia és Nomada nemek, 2019-ben pedig a Ludita és Polistes nemek bizonyultak. A rovarok napi repülésének ritmusában a két év vonatkozásában eltérés mutatkozott. Míg 2018-ban 12-14 óra között volt a napi csúcs, 2019-ben 11-12 óra között gyűjtöttük a legtöbb megporzót. 2018-ban az óránként befogott rovarok száma ingadozott, 2019-ben viszont 12 óráig monoton emelkedett, majd folyamatosan csökkent. Eredményeink megerősítik, hogy ugyanazon A.vernalis populáció megporzóinak közösségére mind egyedszámban, mind fajösszetételben hatással van az évjárat. A napjainkban sokat emlegetett „pollinációs krízis” ellenére mindkét évben jelentős számú megporzót figyeltünk meg. Fontosnak tartjuk a területek természetvédelmi célú kezelését és a pollinátorok védelmét, hogy az A. vernalis populáció(k)ban jelenleg még jól működő növény-pollinátor rendszer hosszú távon is fennmaradhasson.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Tápanyag-ellátási kísérletek értékelése talajnélküli technológiával és szabadföldön nevelt szőlőoltványokon
    Bognár, Enikő; Sárdi, Katalin; Poór, Judit; Szabó, Péter; PhD hallgató; egyetemi oktató, kutató
    Kísérleteimben tápanyag-ellátási vizsgálatokat végeztem talajnélküli technológiával és szabadföldön nevelt szőlőoltványokon, különböző összetételű termékek alkalmazásával. A szőlő szaporítóanyag számára legmegfelelőbb tápanyag-összetételt kerestem, a kontroll és 3 gyártótól származó eltérő összetételű készítmények hatásának összehasonlításával. Sikerült elérni a megfelelő gyökeresedést, a vesszők beérését és az oltványok eredését mind a talajnélküli, mind a konvencionális technológia esetén más-más arányban, amely jól jelzi a két módszer közti különbségeket. A vegetatív paraméterek kontrolltól való eltérése a szabadföldi kísérletnél a hajtásátmérők tekintetében az I-es gyártó termékeinél, a II-es gyártó készítményeinél pedig a levélszám alakulásban mutatkozott meg. Megfigyelhető volt az is, hogy konvencionális technológia esetén a gyökerek vastagsága, beérése intenzívebb volt, míg a talajnélküli technológiánál sokkal sűrűbb, több, azonban kissé vékonyabb gyökérzet alakult ki. A növényházi kísérlet során magasabb minőségű oltványok fejlődtek ki, mint szabadföldön. Eredményeim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a jövő az oltványok növényházi előállításában látható, így kiküszöbölhető számos, a konvencionális technológia során fellépő probléma.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Temperature and Light-Quality-Dependent Regulation of Freezing Tolerance in Barley
    Ahres, Mohamed; Gierczik, Krisztián; Boldizsár, Ákos; Vítámvás, Pavel; Galiba, Gábor; PhD hallgató; egyetemi oktató, kutató
    It is established that, besides the cold, incident light also has a crucial role in the cold acclimation process. To elucidate the interaction between these two external hardening factors, barley plantlets were grown under different light conditions with low, normal, and high light intensities at 5 and 15 ◦C. The expression of the HvCBF14 gene and two well-characterized members of the C-repeat binding factor (CBF)-regulon HvCOR14b and HvDHN5 were studied. In general, the expression level of the studied genes was several fold higher at 5 ◦C than that at 15 ◦C independently of the applied light intensity or the spectra. The complementary far-red (FR) illumination induced the expression of HvCBF14 and also its target gene HvCOR14b at both temperatures. However, this supplementation did not affect significantly the expression of HvDHN5. To test the physiological effects of these changes in environmental conditions, freezing tests were also performed. In all the cases, we found that the reduced R:FR ratio increased the frost tolerance of barley at every incident light intensity. These results show that the combined effects of cold, light intensity, and the modification of the R:FR light ratio can greatly influence the gene expression pattern of the plants, which can result in increased plant frost tolerance.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    The effect of diet composition, a probiotic and a symbiotic treatment on the ileal microbiota composition of one-week-old broiler chickens
    Such, Nikoletta; Farkas, Valéria; Molnár, Andor; Csitári, Gábor; Pál, László; Rawash, Mohamed Ali; Koltay, Ilona Anna; Husvéth, Ferenc; Dublecz, Károly; PhD hallgató; egyetemi oktató, kutató
    A healthy microbiota present in the small intestine contributes significantly to small intestinal function, including digestion, nutrient absorption and health. The current study investigated the effects of a prebiotic, a probiotic and a symbiotic supplementation on ileal microbiota composition of broilers at 7 days of age. In a total of 574 male Ross 308 day-old chickens were divided into four groups using six replicate pens and 24 chickens per pen. A maize-soybean based control diet (C), a control diet supplemented with probiotics (Broilact; Br), a control diet supplemented with symbiotic (inulin, yeast, Bacillus subtilis; Sy) and a wheat based diet supplemented with wheat bran (W) were formulated. On day 7 of life, two chickens per pen were slaughtered and ileal chymus samples were collected. For microbiota analysis 16S rRNA (V3–V4 region) gene targeted Illumina MiSeq sequencing was used. Feeding all diets supplemented increased the diversity to varying degrees compared to the control (C) diet (p=0.006). As a conclusion, all supplementation substantially influenced ileal microbiota of broiler chickens at an early age. All these results could offer some information for the future study on the relationship between early intestinal microbiota and the compounds of the feed.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Plasma‐activated water to improve the stress tolerance of barley
    Gierczik, Krisztián; Vukušić, Tomislava; Kovács, László; Székely, András; Szalai, Gabriella; Milošević, Slobodan; Kocsy, Gábor; Kutasy, Kinga; Galiba, Gábor; PhD hallgató
    It is shown that plasma‐activated water (PAW) improves tolerance against combined low temperature and hypoxia stresses during germination. Due to PAW’s effect on the antioxidant system, PAW pretreatment mitigates the reducing effect on plant growth of the hydroponically applied NaCl. PAW pretreatment reduces the salt‐stress‐induced decrease of the cysteine and γ‐glutamylcysteine content and improves the plant’s recovery after NaCl stress. PAW pretreatment also modifies the NaCl‐induced changes in carotenoid content, especially, β‐carotenes and xanthophylls. These compounds, together with glutathione can reduce salt‐induced damage through the removal of excess reactive oxygen species, which could be the basis of the protective effect of PAW.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Active dispersion, habitat requirements and human biting behaviour of the invasive mosquito Aedes japonicus japonicus (Theobald, 1901) in Hungary
    Sáringer-Kenyeres, Marcell; Bauer, Norbert; Kenyeres, Zoltán; PhD hallgató
    Aedes japonicus japonicus is endemic in a number of countries in eastern Asia but has been accidently introduced into many regions of the world including Europe. It was first detected in Hungary in 2012. In 2017, robust populations of the species were found at Lake Balaton, one of the most important tourist destinations in Central Europe. Based on the experience gathered in the above localities, habitat requirements, dispersion abilities and human biting behaviour of the species were studied in western Hungary during 2017 and 2018. Our results show that (a) a few years after its detection at the Slovenian-Hungarian border, Ae. j. japonicus is widespread in at least two-thirds of the western half of Hungary; (b) the species spreads quickly in ecological corridors formed by mosaics of rural areas, detached houses, gardens and small forest patches; (c) Ae. j. japonicus occupies artificial containers; (d) expansion of the species into new areas is slowed by extensive closed forest patches.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Inváziós csípőszúnyogfajok (Diptera: Culicidae) újabban feltárt dunántúli elõfordulásai
    Sáringer-Kenyeres, Marcell; Tóth, Sándor; Kenyeres, Zoltán; PhD hallgató
    New occurrences of invasive mosquito species (Diptera: Culicidae) in Transdanubia, Hungary. Three invasive mosquito species (Aedes albopictus, Ae. j. japonicus, Ae. koreicus) were detected in the last years in Hungary. Our samplings were carried out between 2017 and 2019 to investigate the distribution of invasive mosquito species in Transdanubia. The results showed the presence of Ae. j. japonicus at 10 sampling locations of 5 settlements (1397 larvae and 10 adults) and the presence of Ae. koreicus at 4 locations of 2 settlements (259 larvae and 2 adults). The larvae of these species were detected only in technotelms and dendrotelms.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    The Challenges of Sustainability in Hungarian Land Tenure Policy
    Stankovics, Petra; PhD hallgató
    Land management practices in present day agriculture are getting more and more important where food grain production and fertilizer use run parallel to meet the food requirements of over increasing population, one of the key issues related to land tenure is the degree to which the tenure arrangement encourages sustainable land management. The goal of sustainable agriculture is to meet society’s food and textile needs in the present without compromising the ability of future generations to meet their own needs (European Union, 1998). A possible way to reach sustainability is support organic farming practicies in national land tenure systems. Organic agriculture is the practice of growing, raising, or processing goods using methods that avoid the use of most synthetic pesticides and fertilizers (Sheoran et al, 2018). This research tried to investigate the effect of land tenure policy with special focus on organic farming in the Hungarian context. Land tenure is the relationship, whether legally or customarily defined, among people, as individuals or groups, with respect to land. The legal concept of sustainable land tenure can be interpreted as a special branch of law dealing with state institutions, which are for the most appropriate development of land management system. The subdivisions of this legal system are (i) land use, (ii) land ownership (iii) land protection and (iv) land administration (Tanka, 2008). In this paper we examine the legislaton of land use and ownership, and how organic farming is or could be interpreted in these subdivisions.
  • TételKorlátozottan hozzáférhető
    Veterinary use of thermal water and mud from Lake Hévíz for equestrian injury prevention and rehabilitation
    Bartos, Ádám; Bányai, Adél; Koltay, Ilona Anna; Ujj, Zsófia; Such, Nikoletta; Mándó, Zsuzsanna; Novinszky, Petra; egyetemi oktató, kutató
    The beneficial effects of thermal water and mud treatment in the human medical field have been investigated and well known for many years. However, such treatment has never been studied and used in veterinary science. The aim of our study was to investigate how a mud treatment from Héviz Spa Lake affects the movement quality and flexibility of certain joints in horses. This medical mud, which is unique on the world, contain about 70-80 % thermal water from the Lake. Wet sludge was applied on the knee, hock, elbow, shoulder, back, stifle, front and hind cannons and fetlock joints for a period of eight weeks. Our results show, that the mud treatment from Héviz Spa Lake may have beneficial effects on the joints, playing important role in the locomotion of horses. The positive results of this experiment and the benefit of the water from the Lake in human field give us the idea to plan a balneotherapeutic equine medical centre next to the outlet canal of the Heviz Spa Lake. The main component of this centre is a covered balneotherapeutic equine walker. In this centre we could make complex hydro- and balneotherapeutic treatments for horses and we could use the medical mud as a supplemental treatment. This equine centre would be absolutely unique on the world.