Az iskolai szociális munka megvalósulása Cigánd oktatási -nevelési intézményében

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatom témáját az iskolai szociális munka témakörhöz kapcsolódóan választottam. A téma aktualitását mutatja, hogy hosszas előkészítés, és több modellkísérlet után, 2018-as év elején az iskolai szociális munkáról szóló jogszabály is hatályba lépett, mely alapján 2018 szeptemberétől:„Az óvodai és iskolai szociális segítő szolgáltatásra a család- és gyermekjóléti központ és az iskola együttműködési megállapodást köt, a szakmai munka a miniszter által jóváhagyott módszertan alapján folyik.”(2/2018. (I. 18.) EMMI rendelet) A téma iránti érdeklődésem egyetemi tanulmányom kezdetétől jelen van. A szakdolgozati témaválasztásom szakterületét illetően egyértelműen befolyásolt az, hogy a megszerzett tudás segítségemre lesz a későbbi munkám során. Mivel szociálpedagógusként legfőképpen a családokra és gyermekekre orientálódok, és a legfőbb célom az lesz, hogy mindenkinek a tőlem telhető legtöbb segítséget nyújtsam. Mindezek mellett, a gyermekvédelmi jelzőrendszer az egyik fő eleme annak, hogy munkánkat megfelelően el tudjuk végezni, ezért úgy vélem, hogy ebben a témában fontos, hogy erről is szó essen. Az iskolában a pedagógusok nap, mint nap találkoznak a gyermekekkel, fiatalokkal, így számukra könnyen észrevehető, ha valami változás történik a gyermek viselkedését nézve. Ide értem például, ha a gyermek befelé forduló lesz, vagy éppen agresszívvá válik, vagy éppenséggel romlik a tanulmányi eredménye. Ilyenkor mód van a háttérben meghúzódó okok kiderítésére. A hirtelen személyiségváltozás hátterében gyakran családi vagy a kortárscsoportból származó okok állnak, és a pedagógusoknak módjuk van a gyors beavatkozásra. Ilyen esetekben nagy szerepük van az iskolában tevékenykedő szociális szakembereknek, akik képzettségüknek köszönhetően könnyebben fel tudják mérni a helyzet súlyosságát, és megoldást is könnyebben találnak rá, szakmai tapasztalataiknak és kapcsolataiknak köszönhetően.

Leírás
Kulcsszavak
Iskolai szociális munka, Viselkedésminták, Játszóházak, Prevenció, Életvilág központú szociálpedagógiai modell
Forrás