Absztrakt

Pier Paolo Pasolini drámaírói munkássága kevésbé ismert, műveit napjainkig kevés alkalommal és kevesek állították színpadra. Ennek egyik oka, hogy dialógusai kimondva és a színházi valóság kontextusába helyezve nem életszerűek, az író a színészeket inkább egyfajta szócsőnek használva saját gondolatait juttatja kifejezésre. Pasolini ezt meg is erősíti színházi hitvallásában, a Manifesto-ban, ahol saját színházát Beszélő színháznak (a „szó” színházának – „teatro di parola”) nevezi. Calderón című művében életművének egyik alapmotívumát, a proletariátus és a burzsoázia szembenállását boncolgatja, ezúttal éppen a 68-as nagy diák- és munkástüntetések idején. Azonban ahogyan a mű végkicsengése is mutatja, a „szabadulás lehetetlen”, hiszen ekkorra már a 60-as évek gazdasági robbanásában megerősödött, a fogyasztói társadalmat létrehozó polgárság rányomja akaratát az alsóbb osztályokra, homogenizálva ez által a különböző társadalmi rétegeket. Pier Paolo Pasolini 1966 és 73 között írt Calderón című tragédiáját Pedro Calderón de la Barca Az élet álom (La vida es sueño) című drámája ihlette, mely Pasolini Calderónjához nagyon hasonló témát dolgoz fel: a sorszerűség alóli szabadulás lehetőségét vizsgálja. A műben a hősnő, Rosaura három álmát követhetjük végig, melyek során minden alkalommal más és más társadalmi környezetben ébred fel: először, mint arisztokrata család sarja, második álmában prostituált, egy külvárosi barakknegyed lakója, a harmadik alkalommal pedig középosztálybeli családban, mint „mintafeleség” jelenik meg. A cselekmény 1967-ben, Spanyolországban játszódik, a Pasolini által prófétai éleslátással megjósolt korforduló hajnalán, mikor a fogyasztó társadalom kialakulása egyfajta társadalmi homogenizációt indít el, ugyanakkor a hatalmi pozíciók újrarendeződését, a régi hatalom új formában történő megjelenését is megfigyelhetjük. A születés által meghatározott korlátok alól való szabadulás, az én felszabadításáért folytatott harc két síkon jelenik meg a műben: az első sík a társadalmi, ahol a Calderón végkicsengésének értelmében semmilyen irányban nem létezik mobilitás, az arisztokrata Rosaura őrülete árán sem szabadulhat a pompázatos „aranykalitkából”, míg a második álom prostituáltja sem törhet ki nyomorúságos helyzetéből, csakúgy, mint ahogyan a harmadik álom diák- és munkásfelkelései sem vezetnek eredményre. A szabadság csupán elérhetetlen álom marad. A másik sík a szexualitás síkja, az ödipális háromszög által kijelölt pozíciók megváltoztatásának lehetetlensége: az első álom során Rosaura saját apjába, a második esetben fiába, míg harmadik alkalommal egy diákba szeret bele, aki „akár a gyermeke is lehetne.” A felszabadító szerelem egyetlen esetben sem teljesülhet be: egyfelől az incesztus tabúja, másfelől a társadalmi mobilitás hiányának következtében. A társadalmon és a családon belüli hierarchiák mindhárom alkalommal megmásíthatatlan hatalmi viszonyokat jelölnek ki, a síkok pedig fedésbe hozhatóak: az apa figurája, Basilio, minden esetben megtestesíti mind a világi, mind pedig a család intim szféráján belüli hatalmat, ő az, aki minden esetben meghiúsítja a tabuk megszegésére tett kísérleteket. Az apától, és annak hatalmától való félelem Rosaura és Basilio re kapcsolatában manifesztálódik. Pasolini Calderón-jában a tragédia társadalmi és családi-ödipális szinten következik be, mely szintek összefonódnak, a hatalmi viszonyrendszerek kölcsönösen tükröződnek egymásban, fedésbe hozhatóak. A tragikus hős maga az alkotó személye, aki korának társadalmi változásait, valamint magánéleti-családi problémáit projektálja a karakterekbe, akik ez által a legritkább esetben értelmezhetőek a dráma síkján belül, mindig egy külső referenciaponthoz kötődnek, az alkotó hős tragikumához.

Abstract

Pier Paolo Pasolini is renowned rather as a film director, writer and poet, his plays have not gain much attention so far: a generally accepted reason for this fact is that his plays are very hard to stage, as in their case we cannot talk about psychological character development meant in the traditional way, it is always the author whom we can find behind the text. In order to be able to find the motivations that move the plot forward, we have to know the most important motifs which are present in almost all of Pasolini’s works, and which are always rooted in the author’s life, from his first drama, La sua Gloria, until the last, the Bestia da stile. Pier Paolo Pasolini’s Calderón, written between 1967 and 73, is inspired by the tragedy of Pedro Calderón de la Barca entitled Life Is a Dream (La vida es sueño). Pasolini’s tragedy deals with very similar issues to Calderón’s play, it’s leitmotif is the possibility of liberation from the determination of fate. We can follow the protagonist, Rosaura, through her three dreams, as each time she wakes up in a different social environment: firstly, as a daughter in an aristocratic family, in her second dream as a prostitute living in a suburban slum and for the third time she appears as a wife in a middle-class family. The story takes place in Spain in 1967, at the dawn of a new age predicted by Pasolini with prophetic sense, when the formation of the consumer society launches a type of social homogenization, but at the same time a redistribution in the positions of the social and economic powers and the appearance of the old power in a new form take place as well. The tragedy happens on a social and oedipal level, which are intertwined, the power-structures are mutually reflected in each other. The tragic hero is the author himself, who projects the social changes of his time and his personal emotions into the characters, who this way cannot be understood inside the framework of the play: they are always connected to an external reference point, to the tragedy of the author as a hero.