A felsőoktatásban tanuló hallgatók jövedelmi motivációi és várakozásai a munkaerőpiac elvárásaihoz igazítva

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozatom fő vezérfonalát a felsőoktatásban tanuló hallgatók képezik. Ezen belül a hangsúly a jövedelmi motivációkra és várakozásokra helyeződik. A témaválasztásomat elsősorban az indokolta, hogy a jövedelmi várakozás mellett a motivációkutatás egy új területnek számít, abból a szempontból, hogy számos tényező befolyásolhatja az egyént a felsőoktatásba történő jelentkezéskor. Dolgozatom felépítésére a tölcsértechnika jellemző, mivel tágabb szemszögből közelítek a szűkebb felé, egyre inkább koncentrálva a kutatásomra. Az első részben a nemzetközi adatokon van a hangsúly, míg a második blokk, az elméleti megközelítésekre helyezi a fókuszt. A harmadik nagyobb fejezet a szakirodalmi áttekintésről szól, a negyedik rész pedig a módszertani leírást foglalja magában. Szakdolgozatomban kétféle módszertannal dolgoztam. Egyrészt szekunder kutatással, amihez az alapot a Diplomás Pályakövető Rendszer adatai adták, másrészt a félig strukturált interjús módszerrel, amit pedig a saját kutatásomhoz alkalmaztam. A vizsgálatom a Debreceni Egyetemre koncentrálódott, ahol 10 interjút készítettem mesterszakos szociológus és szociálpolitikus hallgatókkal. Ezt foglalja magában az ötödik fejezet. Célom volt kideríteni, hogy a hallgatók jövedelmi motivációira és várakozásaira, milyen tényezők és szempontok hatnak. Összességében nagyon sokszínű válaszokat kaptam, és ez is azt bizonyítja, hogy az egyetemi évek meghatározó állomást jelentenek a munkaerőpiacra történő kilépéskor.

Leírás
Kulcsszavak
Jövedelem, motiváció, munkaerőpiac, fiatalok
Forrás