Tanárjelöltek tanórai kommunikációjának vizsgálata és fejlesztése a mentori munka során

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A tanári munka elképzelhetetlen kommunikáció nélkül és az osztályterem, ahol a tanóra zajlik valójában egy kommunikációs térnek tekinthető. A tanár egész személyiségével vesz részt a pedagógiai szituációkban, melyekben tudatosan kell szabályoznia a kommunikációját és értelmeznie kell azokat a kommunikatív jeleket, amiket a tanulók közvetítenek felé. A szaktárgyi tudáson, vagyis szaktudományos felkészültségen túl tehát a kommunikációs készség is vitathatatlanul fontos része a tanári tudásnak, amely nemcsak a tudás közvetítésében, de a tanulók személyiségének formálásában és a kölcsönös, együttműködő tanár-diák kapcsolat kialakításában is meghatározó szerepet tölt be. Saját kutatómunkám során tanítási gyakorlaton résztvevő mentorált tanórai kommunikációját figyeltem meg, illetve a kommunikációs készség fejlődését, fejlesztését vizsgáltam a mentortanárral közösen végzett munkájuk során. Megállapítottam, hogy a mentori fejlesztő munka eredményeként szakmai téren értékelhető fejlődés volt tapasztalható, de annak mértéke változó képet mutatott.

Leírás
Kulcsszavak
tanórai kommunikáció, képességfejlesztés, mentorálás
Forrás