A testnevelés és sport tantárgy-pedagógiai sajátosságai tükrében a mentortanár szerepe a tanárrá válás folyamatában - A tanárközpontú iskolai testneveléstől a gamifikációig

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A közoktatás tantervi tantárgya, a testnevelés és sport, a mindennapos testnevelés óra a tanulók testi, lelki, szellemi egészségének fejlesztését, megőrzését hivatott szolgálni. Az általános iskolában ez a műveltségterület különös jelentőséggel bír, hiszen az ebben az életkorban szerzett ismeretek, értékek adják azt a mintát, amely meghatározza felnőttkori életvitelüket. Vitathatatlan tény, hogy a tanulók zöme szereti a testnevelés órákat, sőt, magas az iskolán kívül rendszeresen sportoló tanulók száma is. Mégis, a legújabb kutatási eredmények azt mutatják, hogy nemcsak a középiskolai, de már az általános iskolások körében is egyre kevesebb a sportoló diák. Mint jövendő mentortanár, dolgozatommal tanárjelölt/gyakornok kollégám eredményesebb munkájához szeretnék hozzájárulni: a tanítás-tanulás folyamatában arra keressen választ, hogy a tanuló mit tud, mire képes, milyen attitűddel kapcsolódik be az órai feladatok elvégzésébe. A tanulás eredményére (learning outcomes) fókuszálva, a tanulói belső motiváció előhívásával megtanult-e önállóan dolgozni az élethosszig tartó fizikai aktivitás, az egészséges életmód érdekében.

Leírás
Kulcsszavak
testnevelés óra, mentorálás, tanulói motiváció
Forrás