A munkajogi joggal való visszaélés tilalmának ítélkezési gyakorlata az elmúlt években jelentős változásokon esett át. A bíróságok - különösen a Kúria gyakorlatában - az 5/2017. KMK véleményt követve dogmatikailag megalapozottabb ítéletek születtek. E tendencia örvendetes abból szempontból is, hogy az Mt. 7. §-ának - a régi Mt. 4. §-ának - hivatkozása rendkívül gyakori a kereseti kérelmekben. Ebből kifolyólag nem volt mellőzhető az, hogy az ítélkezési gyakorlat a korábbinál lényegesebben következetesebb legyen. Így a jelen dolgozatban e következetességet is megalapozó munkajogi joggyakorlatot kívánom bemutatni. Ennek körében foglalkozom különösen a joggal való visszaélés fogalmi aspektusaival, a többi Mt.-beli alapelvtől való elhatárolással, valamint a joggal való visszaélés egyes Mt.-ben nevesített formáit jellemző gyakorlattal. Mindezek után összefoglaltam a joggal való visszaélést megvalósító magatartások jogkövetkezményeit, valamint összegeztem a dolgozat keretében végzett kutatómunkát. Konklúzióként megállapítottam, hogy a rendeltetésellenes joggyakorlás alapvető feltétele az alanyi jog gyakorlásával megvalósított magatartás. Amennyiben nem történik alanyi jog gyakorlása, úgy a joggal való visszaélésre egy esetleges perben nem lehet hivatkozni. Márpedig a legtöbb hivatkozás szerződéses jognyilatkozatokhoz kapcsolódik, ahol viszont ilyen alanyi jog nem detektálható. Az alanyi jog továbbá az, amely alkalmas arra, hogy a joggal való visszaélés tilalmának alapelve elhatárolható lehessen más Mt.-beli általános magatartási követelményektől. A dolgozat tudományos megalapozottságát az áttekintett húsz darabot meghaladó szakirodalmi forrás és a közel hetven darab - jellemzően felsőbírósági - ítélet támasztja alá.