A célkitűzéseknek megfelelően az értekezés hat nagyobb részre tagolódik. A négy elemző fejezetet egy olyan bevezetés előzi meg, amelyben a legfontosabb befogadástörténeti, elméleti kérdések tisztázása mellett az alapvető értelmezői szempontokat összegzem. Ezt követi a négy regény újraolvasási kísérlete, amelyekben a hasonló alapkiindulás mellett minden esetben igyekeztem más aspektusból megvilágítani az egyes szövegek értelmét. Mind a négy regény kapcsán arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy a móriczi próza összetettebb jelentéseket foglal magába annál, hogy a valóság tökéletes reprezentációját lássuk benne. A disszertáció alapvető módszertani célkitűzése, hogy a szövegek befogadásának problémáit előtérbe helyezve és egy nyelvi-retorikai irányultságú vizsgálatból kiindulva immáron az olvasás aktusára irányítsa rá a figyelmet. Ez azonban nem jelenti szükségszerűen azt, hogy teljes mértékben el kellene határolódnunk a más nézőpontú kérdéseket előtérbe állító értelmezésektől. Nem tehető ugyanis semmissé az olvasói törekvés, mely a szövegek értelmét a valósághoz, az életrajzhoz való viszonyban keresve szerzőelvű interpretáció kidolgozására törekedett. Nemcsak azért, mert ez általánosságban is a befogadás mai napig meghatározó elvárása, hanem azért sem, mert e szempontrendszer — új alapokra helyezve és mintegy újraértelmezve — Móricz alkotásainak megértésében továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszhat. Ennek köszönhetően a disszertáció első fejezete a recepciótörténeti áttekintés mellett olyan fogalmak (realizmus, valóság-fikció, szerzőelvű olvasás) irodalomelméleti áttekintésére vállalkozik, melyek a móriczi epika befogadását hosszú évtizedekig meghatározták. Az elméleti tisztázás szándékának persze a disszertáció alapvető célja korlátokat szab: épp ezért a fejezet a Móricz prózájának újraolvasásához termékenynek tűnő teóriákra koncentrál elsősorban, míg az esetleges további problémákra csak vázlatosan utal. Az általam elemzésre választott négy regény pedig az olvasástörténet során hagyományozódott önéletrajziságnak (mely nem műfaji jellegű terminus: sokkal inkább a szerzőelvűséggel rokonítható olvasásmód vagy olyan funkció, mely az alkotásokat egy „önéletrajzi térben” értelmezi) egy-egy sajátos változatát reprezentálja. Így esett a választásom az önéletírásként számon tartott Életem regényére, az interjúk alapján születő Árvácskára és A boldog emberre, illetve az önéletrajzi ihletettségűként emlegetett, de fiktív regényként értékelt Légy jó mindhaláligra. Mivel az egyes fejezetek alapvetően egy-egy szöveg újraolvasását tekintik elsődleges feladatuknak, ebből következően a kiválasztott regények értelmezésére nem valamiféle „fejlődéstörténeti” modellnek megfeleltetve, hanem a megjelenés kronológiai sorrendjében kerül sor...

Accordingly, the discourse is broken up into six major parts. The introduction, which clears up the most important reception theoretical questions and summarizes fundamental questions and aspects of interpretation, is followed by four interpretative chapters. Then I attempt to reinterpret the four novels, using a similar starting point for each but striving to throw light upon the meaning of the texts from different aspects. The analyses draw attention to the observation that Móricz’s prose includes such complex meanings that the perfect presentation of reality cannot be seen in it. Each interpretation is based on the concepts of myth criticism, deconstruction and hermeneutics. They emphasize that, due to their linguistic-poetic process of creation, the texts have various meanings, consequently, their possible meanings cannot be concluded obviously. I intend to carry out the examination of these works as a dialogue of genres’ discourse. Accordingly, in connection with Légy jó mindhalálig I try to disprove that the novel can only be approached as a juvenile novel. In order to prove this I take into account the possible meanings and roles of parables and biblical motives in the text and their connection to the genre of an education novel. In the survey of A boldog ember the subject-matter of the analysis includes two apparently distant genres; the documentary autobiography based on interviews and the genre of a tale create a specific alloy. I wish to point out that due to the parabolic meanings of the text, the narration of the protagonist’s life story can also be read as the author’s self-interpretation. I approach Életem regénye as a rewriting of autobiography, saga and sociography, in which I strive to examine the relationship between referentiality and linguistic foundation, as well as the connection between memory and the narration of past in the novel. Finally, I interpret Árvácska as a prayer of lament on the basis of comparison with biblical psalms, I go round the aesthetic features of expressing suffering. The last chapter is an outlook, a summary of the analyses, which sums up sketchily, without demanding entirety, the possible hidden ways in the proposals of the thesis to re-read Móricz’s works.