A pedagógusok és önkéntesek szakmai fejlődése az Igazgyöngy Alapítvány Toldi Tanodájában

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A szakdolgozat fő kérdése, hogy a Toldi Tanodában dolgozó önkéntesek és pedagógusok milyen szakmai fejlődésen, tanulási folyamatokon mennek keresztül munkájuk során. Célunk részletesen megvizsgálni azt, hogy az önkéntesség melyik típusa jellemző az itt dolgozó személyekre, melyek azok a motivációk, amelyek vezérlik őket, hogy egy hátrányos helyzetű településen a gyerekek felzárkóztatásával foglalkozzanak, valamint azt, hogy az önkéntes aktivitásukat hogyan tudják hasznosítani a későbbi életük folyamán. A szakirodalmi áttekintés helyzetképet ad az iskola szelekciós mechanizmusairól, a magyar oktatás nemzetközi méréseken elért eredményeiről és okairól. Körbejárja azt, hogy miért van szükség az iskolán kívüli különböző felzárkóztató programokra, kiemeltképpen a tanodákra. Sok tanodára jellemző, hogy valamilyen önkéntes kezdeményezésből nőtte ki magát, és önkéntesek voltak az elindítói. Ahhoz, hogy megismerjük a tanoda önkénteseinek és pedagógusainak szakmai fejlődését, meg kellett vizsgálni motivációjukat, az önkéntesség típusait, funkcióit is, továbbá azt, hogy milyen tanulási forma jellemző rájuk. A Toldi Tanodából 8 önkéntessel és 6 pedagógussal készítettem félig strukturált egyéni interjút 2020 ősze és 2021 tavasza között. A tanoda önkénteseire, pedagógusaira általában az új és régi típusú önkéntesség kevert típusa jellemző, legfőbb motivációjuk a gyerekekkel való tapasztalatszerzés és a különféle pedagógiai módszerekkel való kísérletezés. A kutatásból az derül ki, hogy a tanoda dolgozói szinte 100%-ig az egykori önkénesekből kerülnek ki. Ebből megállapítható, hogy aki igazán motivált, sok feladatot ellát a tanodában és törekszik a folyamatos innovációra, az a tanoda munkatársává válhat. Közben pedig az esélyegyenlőség megteremtéséért, felzárkóztatásért dolgozik, ezért az önkéntesség régi típusa is megjelenik motivációként.

Leírás
Kulcsszavak
önkéntesség, hátrányos helyzet, iskolai szegregáció, tanoda, szituatív tanulás
Forrás