A nyelvi képek osztályozása és elméleti megközelítése a XVI. századi francia ramista retorikákban
Fájlok
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Az értekezés tárgya a nyelvi képek taxonómiája és elméleti megközelítése a XVI. századi franciaországi nyelvész, Pierre de la Ramée-nek és munkatársainak: Omer Talonnak és Antoine Fouquelinnek francia és latin nyelven megjelent retorikai-poétikai munkáiban. Bár Ramée retorikai munkásságát leginkább a retorika tárgyának és részeinek átértelmezése miatt tanulmányozták, nem hagyható figyelmen kívül sajátos alakzat- és trópuselmélete, amely egyfajta szintézise a két legnagyobb retorikai tekintély, Cicero és Quintilianus munkásságának. Mivel a Ramée-féle retorika a két legszélesebb körben olvasott római retorikus elméletein nyugszik, és kiegészül a kortársak, elsősorban az elsődleges forrásnak tekinthető melanchthoni retorika eredményeivel, a retorikatörténet egyik fontos állomásának számít, amely a szintézisalkotás mellett ugyanakkor egyéni vonásokat is mutat.
The present PhD-dissertation proposes to analyse in detail the theories and possible taxonomies of tropes elaborated by a 16th century French linguist, Pierre de la Ramée, and his colleagues, Omer Talon and Antoine Fouquelin. Understanding tropes and non-tropes as results of mental processes is confronting long-debated questions in linguistic studies: how to distinguish tropes from non-tropes; how to explain and interpret tropes; and how to classify them. In the 16th century Ramist approach to rhetoric, reconsidering and rethinking ancient interpretations is central in finding answers to these questions. Contemporary researches (Ong 1958, Knox 1989, Goyet 1990, Magnien 1994) have appreciated Ramée’s linguistic works for their original approach to their object and the specific fields of rhetoric studied in them. However, the specific conceptions of tropes and figures in these works equally deserve attention. Ramist rhetoric, a remarkable synthesis of Cicero’s De oratore and Quintilian’s Institutio Oratoria, involves Melanchthon’s observations as well, and thus figures as a synthesis of ancient and contemporary works of European rhetoric. Nevertheless, Ramist rhetoric does not fail to produce its own particular results either.