Doktori értekezésem Zygmunt Bauman modernitást és poszmodernitást vizsgáló társadalomelméleti munkáinak elemzésére vállalkozik. Fel kívánja mutatni, hogyan különíti el jellegzetességeiket három alapvető aspektus (1. az értelmiségi szerep ön-megértésében mutatkozó változás; 2. az emberi együttélés politikai, közösségi, etikai kérdései; 3 az egyéni differenciákat elismerő életmód – azaz az identitás problémái.) logikáját követve. Elemzésem különösen nagy hangsúlyt kíván fektetni arra a módszerként felfogott metaforikus nyelvre, melyen Bauman a posztmodern társadalommal kapcsolatos belátásait elénk tárja, hiszen ő maga is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a társadalomelméletet az emberi tapasztalattal folytatott állandó párbeszédként képes csak értelmezni, és ez a tapasztalat – ellentétben az egyetemmel – nem oszlik tanszékekre. Annak a társadalomtudománynak tehát, amely lépést kíván tartani ezzel a tapasztalattal, törekednie kell a lehető legteljesebb módon megragadni a tudományosan leírható oldalt a képekkel és a költészettel együtt, a történetet és a kalkulációt egyaránt figyelembe véve. Ki kívánom emelni annak a jelentőségét, ahogy Bauman képekkel telített nyelvével tulajdonképpen példát is mutat arra az új társadalmi szerepre, melyet az értelmiségiek szerinte a posztmodern társadalmi világban betölthetnek. Elemzésem állomásai: 1. A posztmodernitás mint az értelmiségi ön-megértésében mutatkozó változás (Metaforák: Játékvezetők, kertészek, törvényhozók, tolmácsok) Bauman modernitás-elemzése kiválóan megvilágítja azt a folyamatot, melynek korai stádiumában a szellemi elit – a tudás felkent képviselője, melynek jelszava a felvilágosodás, a varázstalanítás volt – ugyanazt az uniformizált tudást kívánta eljuttatni mindenkihez, így kívánta megszüntetni az autonóm életvilágok zavaró sokszínűségét, megteremtve egy rendezett társadalmi élet kereteit (mint a kertész a kertjét, úgy gondozta a társadalmat az értelmiségi – mondja Bauman). Az univerzális megalapozásokba vetett hit megrendülésének köszönhetően jelent meg az a napjainkra jellemző vonulat, mely a fentivel épp ellentétes irányt mutat: a lokális, regionális sajátosságok hangsúlyozását, a partikularitások értékként való kezelését. Bauman megállapítja: a posztmodernitás plurális világában az értelmiségiek számára egyetlen feladat maradt: a kultúrák közötti kommunikáció lehetőségének vizsgálata. Vagyis a baumani (kultúrák közötti tolmácsként felfogott) posztmodern értelmiségi szerep modellje az erőszakos homogenizációval szemben sokkal inkább a tradíciók gazdagítására irányul. (Nem törődve a megértendő tapasztalat "igazságának" kiderítésével!) 2. A posztmodernitás mint a mindig megújuló idegenek (Mások) jelenlétének problémáját megoldani kívánó hajtóerő – posztmodernitás és közösség (Metaforák: neo-törzs, posztulált közösség, ruhatári közösség, karneváli közösség ) A premodern világ mítoszokat használt a hatalom legitimálására – azaz annak mindenki számára való igazolására, hogy az együttélést szabályozó fennálló intézményes rend helyes és igazságos. Amikor a kikezdhetetlen erejű áthagyományozott társadalmi tudás bekerül az adminisztratív eljárások játékterébe, és az ész nevében fellépő értelmiségiek kritikájának kereszttüzében nyilvános viták tárgyává válik (és ezzel kikezdhetetlensége elvész) – a premodern kort felváltja a modernitás. Az államgépezet bonyolultabbá és manifesztebbé válásával azután a politikai intézményrendszert is igazolni kellett. Egészen újfajta társadalmi hatalmat kellett létrehozni, amely képes a társadalmi integráció terhét viselni. Szolgálhattak eszközül erre a célra filozófiai rendszerek, a fejlett vallások – ezeket a rendszereket nevezi J.F. Lyotard nagy elbeszéléseknek. Zygmunt Bauman szerint azonban alapvető (és nap mint nap megújuló) élményünk: a mai társadalom sokban különbözik a modernitás társadalmától. A mai politikai uralom a legitimáció új módjait – a modernitás által használtaknál jóval kevésbé költséges és nyilvánvaló módjait alkalmazza önmaga újratermelésekor. A posztmodern állam kiválóan működik egy nagy narratíván nyugvó autoritás nélkül is, sőt azt mondhatnánk, lassan hatékonysága fokmérőjévé válik, milyen mértékben képes megszabadulni az erőszak eszközétől. A hagyományos legitimáció eszközét ugyanis felváltotta két – egymást kiegészítő – eszköz: a csábítás és az elnyomás. A csábítás mint az integráció elsődleges eszköze voltaképpen nem más, mint piacfüggőség. 3. A posztmodernitás mint olyan individuális életmód, melyben az egyéni differenciák elismerésre kerülnek, sőt értéket kapnak – posztmodernitás és identitás (Idegenek, nomádok, zarándokok, turisták, csavargók, játékosok) Bauman véleménye szerint a posztmodernitás problematikussá teszi az identitások kialakítását és fel-, illetve elismerésüket is. A modernitás kezdetekor ugyanis megkérdőjeleződött az identitásminták készen kapott hálózata, ahogyan megkérdőjeleződött a tradíció ereje, a társadalmi kapcsolatok jól szervezett hálózata is. A mitikus világmagyarázatokat felváltották a nagy elbeszélések, az identitás-alakítás új (de megfelelően szilárd) viszonyítási pontjai. Amikor azután a nagy elbeszélésekbe vetett hit is meginog, akkor elvész a megalapozás, ami az egyéni identitást alátámaszthatná és értelmet adhatna neki. Hogyan állunk hát napjainkban az identitás-problémájával? A fogyasztói világ jellegzetességeinek hatására új személyes és közösségi identitások keletkeznek – állítja Bauman. Röviden úgy foglalhatjuk össze, a posztmodernitásra jellemző identitás-stratégiák és a piac logikája szoros kapcsolatban állnak. Az egyének identitásukat olyan közösségekhez viszonyítva alakíthatják ki (és őrizhetik meg), melyek illeszkednek a piac jellegzetességeihez: rugalmasak, ideiglenesek és az átmeneti figyelem-megkötés jelenségei körül szerveződnek.

The aim of this dissertation is the analysis of Zygmunt Bauman’s works on social-theory of modernity and post-modernity. I want to point out that in Bauman’s papers there are three aspects of the modernity-post-modernity problem. (1. The societal function of the intellectuals, 2. the ethical and political questions (community), 3 identity-problems.) My analysis wants to emphasize the metaphorical language of Bauman’s social notions, what I consider as a method. Bauman himself stress that he can understand the social theory just as a permanent dialog with the human experience. And this experience is always undivided. The social theory which is compatible with that experience has to catch even the pictures and the poetical side in the social world, the calculation with the story. My assumption is that the metaphorical language of Bauman’s work enables him to carry out his program: to be an intellectual who is first of all interpreter. The metaphors used by Bauman enable him to stimulate our thinking, to carry on thinking on societal problems – just as Bauman do.

1. Post-modernity as change in intellectual self-understanding (gamekeeper, gardener, interpreter) Bauman’s notions on modernity are expose the process where the intellectual elite wanted to spread the uniform knowledge to every member of the society and hence terminate the disturbing colourfulness of the autonomous life-worlds. The intellectual wanted to create ordered world, like a gardener wanted to take care society. Doing so, the intellectual offer the foundation of the universal reason. But when the universal become suspicious, the trend is changing: the local, regional, particular would be value. Post-modernity in this context means plurality of cultures and life-worlds. Since the knowledge has meaning only in the context of particular life-worlds (in the frame of given tradition or culture) there is no independent science or knowledge would be able to choose among the parallel life worlds. Bauman argues that in the plural postmodern world just one function remains for intellectuals – that is the interpretation: to promote the inter-cultural discourse.
2. Post-modernity as the problem of Others – Postmodernity and community (neo-tribe, cloakroom community, carnival community) The premodern world used myth to legitimate authority. Myths systematize and derivate from some original act the existing world, and the societal world within. When the natural everyday activities become part of administrative actions, the myth is no more required to operating society. Moreover the intellectuals (in the name of the enlightened reason) mount an offensive against mythical thinking. But after this transformation – in the modernity – the political institutions need a new form of legitimation: this was a cultural crusade, as Bauman says. Instead of the unreflected tradition argument (social knowledge) and rational worldview serve as tool – for example philosophical systems or advanced religions. (See Lyotard - grand narratives) Grand narratives similar as myths as far as their aim is legitimate the social and political institutions and routine. But grand narratives aimed the future: they are projects. But as Bauman says – today we live in a society which can not believe in projects. That is why a postmodern society needs new form of legitimation – less expensive and less apparent but more efficient form. In the consumer society – where human beings need goods to solve problems from the biological self-preservation to the identity building – the primary tool of legitimation is consumption: the dependence on consumer market (more precisely on the goods provided by the consumer market).
3. Post-modernity as individual way of life (Strange, Pilgrim, Nomad, Tourist, Vagabond) Postmodernity – in Bauman’s notions – transforms the identity building efforts into problem. In the early period of the modernity the system of the identity-patterns had collapsed. And as the tradition had been loosened its strength, also collapsed the network of the social relationships. The myth was frame hard enough to guarantee the strength of the identity patterns. But when myth becomes questionable (thanks to the effort of the intellectuals and the grand narratives) the identity building becomes problem. The grand narratives serve as firm ground for this issue. The philosophical or religious systems were orientation points which instruct the individual identity builder (what to do and what don’t). And when finally the grand narratives have loosened their appeal, the ground or orientation point vanished also. So what to do today? The identity building is still a problem. In the consumer world we can observe new identity building strategies which are close connection to the logic of the consumer market. Individuals can build their own identities according to communities which show the characteristics of the market: they are flexible and they are organized around the transient attention and self-devotion. The quasi-infinite communal (cultural) pluralism offer possibilities for those who can take it, who are compatible with the market logic. At the same time have to be globally and locally able to observe the processes and to grab the possibilities. The postmodern person has to become the receiver of the momentary messages. New role – or new function – in the frame of a new world.