Szociológiai munkájukban, amely a Posztmodernizáció (Postmodernization) címet viseli, Crook, Pakulski és Waters elzárkóznak attól, hogy a modernitást és a posztmodernitást elkülönülő korszakokként gondolják el, ehelyett inkább párhuzamos folyamatokként próbálják őket leírni: „ezért tehát azokra a változási folyamatokra koncentrálunk, amelyek létrehozzák a posztmodern társadalmi formákat, azaz a posztmodernizáció folyamataira inkább, mintsem egy új társadalom víziójára” (Crook, Pakulski és Waters 2)1. Ezen idézet szellemében dolgozatomban arra teszek kísérletet, hogy a változás (hasonló) folyamatait írjam le irodalmi és filmes alkotásokban, olyan folyamatokat, amelyek előhívják a modern–posztmodern fordulat kritikai narratíváját, mihelyst értelmezni próbáljuk őket. A fordulatnak két aspektusa válik további vizsgálat tárgyává: feltéve, hogy a modern(izmus) és a posztmodern(izmus) két egymáshoz kapcsolódó művészettörténeti korszak, a két paradigma szimultán érvényesülésének sajátos/egyedi esetei bizonyos fokig mellőzöttek a vizsgált szakirodalomban. Ugyanakkor, noha a formalizált krimi és nyomozás műfaja kitűnő terepnek kínálkozik arra, hogy úgy a modern(ista), mind a posztmodern(ista) krimi vizsgálatát bizonyos könnyedséggel és szisztematikusan lehessen elvégezni, ebben a formában ez még nem történt meg. A gyakorlati kritika és a szoros olvasás tapasztalatától vezérelve dolgozatomban arra teszek javaslatot, hogy a modern(ista) és a posztmodern(ista) krimi közti, amúgy meglehetős alapossággal vizsgált poétikai különbségeket ki kell egészíteni a kánonok kérdésére vonatkozó kérdésfelvetésekkel is, ezen túlmenően pedig figyelmet kell szentelni egyéb szempontoknak is, beleértve a társadalmi nemi vonatkozásokat is, hisz a kutatott paradigma-váltás egy többszörösen rétegzett jelenség. Fő érvem értelmében a modern–posztmodern fordulatot nem csak esztétikai avagy poétikai jelenségként kell elkönyvelnünk, hanem olyanként (is), amely alapvetően függ össze az intézményesség és a társadalmi nemi változások kérdéseivel. 1“[t]herefore we concentrate on the processes of change which produce postmodern social forms, the processes of postmodernization rather than a vision of the new society” (Crook, Pakulski and Waters 2). Saját fordítás, V.A. A fentieknél egy alacsonyabb szinten azt is szándékomban állt vizsgálni, hogy az értelmezett alkotások visszaigazolják-e a már-már közhelyszámba menő teoretikus kijelentéseket a posztmodernizmus esszenciáját illetően. Az általam vizsgált anyagban a legelterjedtebb posztmodern vonás azzal a gondolattal azonosítható, amely szerint a különféle mediális technológiák révén létrehozott, humán reprezentáció folyamata „halálos” kimenetelű (lehet). Ilyen értelemben nem tekinthető esetlegesnek az, hogy a krimi és a nyomozás műfajában gyakorta találkozni mediálisan (ön-) reflexív momentumokkal, történetszálakkal, mozzanatokkal, hisz ezek egytől-egyig elkövethető bűntettek és/vagy gyilkosságok felé biztosítanak „kijáratot”. Ily módon a különböző reprezentációs médiumok és a bűnelkövetés és nyomozás folyamatának metszéspontjai képezik dolgozatom másik fő tengelyét. Az önnön farkába harapó logika elkerülése végett érvemet meg is kell fordítanom: a modern(izmus)ból a posztmodern(izmus)ba való átmenetet – legalábbis a tanulmányozott krimi/nyomozás irodalmi és filmes műfajában – kézzelfoghatóan ragadhatjuk meg, ha figyelmet szentelünk annak, ahogyan a reprezentáció, a gyilkosság és a nyomozás procedúrái összejátszanak, és hatással vannak egymásra. A kérdést igen szuggesztíven összegzi Emma Tennant Woman Beware Woman [Nő nőtől óvakodj] című regényének hősnője, Minnie, amikor az alábbiakat mondja, azzal párhuzamosan, hogy lefilmeznek és lelőnek valakit: „Arra a másodpercre megadatott nekem, hogy az ő hatalmával bírjak, bekeretezve és halálra dermesztve a világot” (Tennant 174)2. Munkám némi korrekcióval szolgálhat azon kritikai narratívák tekintetében, amelyek a modern(izmus/itás)ból a posztmodern(izmus/itás)ba való fordulatot mondják el. Azáltal teheti ezt meg, hogy különös hangsúlyt fektet a társadalmi nemi és a mediális alapú különbözőségek feltérképezésére, ezen túlmenően pedig figyelemmel igyekszik kísérni a változó kanonikus pozíciókat is (azokról a kölcsönös hatásokról és helyettesítésekről lévén szó, amelyek magas- és tömegkulturális szegmensek között „esnek meg” egy tágan elgondolt, angol nyelvű krimi korpuszban). Ezen tézis kontextusában a krimi műfajának a posztmodernizációja egybeesik a különbözőképpen pozicionált kulturális kánonok iránti növekvő érzékenységgel, a társadalmi nemi identitások (de)konstrukciója iránti fokozódó késztetéssel, valamint a mediáció/mediálás és az ezt lehetővé tevő tömegkommunikációs technológiák iránti egyre hangsúlyosabbá váló figyelemmel.Crook, Pakulski and Waters in their sociological work, Postmodernization, refrain from considering modernity and postmodernity as two distinct periods, and opt for their conceptualization as (perhaps parallel) processes – “[t]herefore we concentrate on the processes of change which produce postmodern social forms, the processes of postmodernization rather than a vision of the new society” (Crook, Pakulski and Waters 2). I propose to analyse similar processes of change with reference to literary and filmic examples, processes which generate/create the need of employing the critical narrative of the modern–postmodern turn when trying to critically position them. The dissertation starts from the observation that there are two aspects of the shift that look underrepresented in the discourse about the turn from the modern to the postmodern. First, provided that (the) modern(ism) and (the) postmodern(ism) are two interrelated art historical periods, the particular cases of the two paradigms’ simultaneous presence seem to be ignored in the literature consulted. At the same time, although the terrain of the formalized crime genre offers itself as a field where modern(ist) and postmodern(ist) crime (poetics) could be easily and systematically analyzed, this hasn’t been done yet. Influenced by the experience of practical criticism, I argue that the widely researched poetical differences between modern(ist) and postmodern(ist) crime genres must be complemented not only with questions of canonisation, but also with other perspectives, including those of gender(ing) strategies involved, since the examined paradigm-shift from the modern to the postmodern is a multi-layered phenomenon. The modern–postmodern turn must be seen not only as aesthetic or poetical, but also as a phenomenon that is deeply involved both with issues of gender and with institutional matters. On a narrower scale I have also wished to see whether the well-known commonplace theoretical insights about the essence of the postmodern may be or may be not identified in the works interpreted. As a preliminary conclusion and within the genre examined I suggest that of all the (post)modern characteristics what seems to be the most widespread in 20th century crime fictions analyzed here is the idea that (the process of human) representation achieved through media technologies is of a “deadly” nature. It is therefore by no means accidental that the genre of crime fiction is full of medially (self)-conscious moments, segments and story lines, as these are potential “exits” towards murders and crimes to be committed. The intersection of different representational media with the process of crime and detection constitutes thus one major concern of my dissertation. In order to avoid circular logic, I must (also) reverse the argument: the turn from (the) modern(ism) to (the) postmodern(ism) – at least in the field of crime fiction and film – is best grasped if attention is paid to how representation, murder and detection interact with each other in the fictions analyzed. To hint at the issue with a most suggestive quotation from Emma Tennant’s mystic crime novel, Woman Beware Woman (in a moment when shooting a picture and shooting someone are parallel happenings): “But for that second I knew what it was to have her power, to hold the world in a frame and freeze it dead” (Tennant 174). What I intended with this work is a small correction to critical narratives about the turn from modernity/modernism to postmodernity/postmodernism – by stressing the importance of gender(ed) and medial differences, and of an eagerness for changing canonical positions (that is, influences and replacements which take place between mass cultural and high cultural segments in a broadly conceived sphere of the English-language crime corpus). Thus the postmodernization of the crime and detection genre in the context of this thesis equals a growing sensitivity for differently positioned cultural canons, a developing eagerness to (de)construct gendered identities, and finally an intensifying attention paid to mediation and the functioning of mass communicational technologies enabling it.