A Csíki Magánjavak története sajátosan alakult, ezért a vagyonközösségről szinte mindenkinek – még a Csíkvármegye múltja iránt érdeklődők többségének is – csak a román állam általi kisajátítás (1923), majd visszaszerzéséért folytatott küzdelem jut eszébe. Ez nem véletlen, hiszen annak ellenére, hogy a Magánjavaknak jelentős szerepe volt Csíkvármegye dualizmus kori fejlődésében, az intézmény működésének, a vagyon kezelésének, vagy a jövedelmek felhasználásának vizsgálata mind a mai napig háttérbe szorul az elkobzás körül felmerült jogi kérdések tanulmányozásával szemben. A Csíki Magánjavak néven ismert speciális csíki székely vagyon eredete egészen a XVIII. századig nyúlik vissza, amikor II. József a Moldvától határkijárás útján visszaszerzett („revendikált”) havasokat a székely határőrezredek támogatására adományozta (1783). Az I. székely gyaloghatárőrezred parancsnoksága a Csíkszék határvonalába eső havasokat haszonbérbe adta és a jövedelmet kezdetben a határőr családok között felosztotta. Néhány év múlva azonban ezt a segélyezési formát megszüntette és egy közös ezredi pénztárt alapított, amelyből a katonák (beleértve a csíkszéki huszárokat is) ruházkodási költségeinek egy részét próbálta fedezni. A ruházati alappal ellentétben, amelybe a havasok értékesítéséből származó bevételeket utalták át, a székely huszárezred lóbeszerzési pénzalapja kizárólag a huszárcsaládok befizetéseiből létesült. A katonai mentességet élvező családok ugyanis kötelesek voltak akkora összeget befizetni az alapba, mint amennyibe a lótartás került volna, ebből vásárolták a lovat, amikor ismét szolgálatot teljesítettek. Mivel a határőrség feloszlatásával (1851) a székely határőrezredek vagyonát (revendikált havasok, ruházati alap, lóbeszerzési alap, különböző épületek) az osztrák államkincstár javára lefoglalták, a következő években a csíki székelység többször is megkísérelte ennek rá eső részének a visszaszerzését. Próbálkozásait csak a kiegyezés után koronázta siker: a kormány által készített javaslatnak megfelelően Ferenc József 1869-ben visszaadta a volt határőri vagyont. A korábbi időszakhoz képest rendeltetése természetesen megváltozott, hiszen a határőri intézmény megszűnésével az addigi kizárólagos cél (katonáskodás elősegítése) is idejét múlta. A királyi elhatározásnak megfelelően így a vagyon jövedelmeit olyan közhasznú célokra kellett fordítani, „amelyek a székely nemzet jólétét képesek előmozdítani.” Akárcsak a szabadságharc előtt a vagyonkomplexum szerkezetileg nem volt teljesen összefüggő, hiszen nemcsak a revendikált havasokat (ahogyan a visszaadás után nevezték: havasi javakat) kezelték a pénzalapoktól külön, de utóbbi is több részre oszlott. A ruházati- és lóbeszerzési alap mellett ugyanis a „fekvő birtok” bevételeiből még három alapot (birtokváltsági, ipar, nevelési) létesítettek, amelyek tulajdonképpen eltérő szabályzat szerint – de nem egymástól függetlenül – teljesítették a Magánjavak feladatait. Az intézmény működésének fejlődésével azonban ezeket egy kivételével fokozatosan összevonták és egységesen, összesítve kezelték.