A civilizáció előretörése miatt napjainkban a fajok kihalással veszélyeztetettsége soha nem látott mértékűvé vált. A technológiai fejlődés és a népességrobbanás miatt a „természet- és környezetvédelmi olló” egyre szélesebbre nyílik, ezért a tömeges fajkipusztulások megakadályozása érdekében a természetvédelmi intézkedéseket sokkal hatékonyabbá és átfogóbbá kell tenni. A veszélyeztetett fajok védelme rendkívül összetett feladat, a kívánt természetvédelmi cél elérése érdekében a szakmai kérdések mellett társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni. Nyilvánvaló, hogy a fajok elterjedésének, az élőhelyi igényeiknek és a veszélyeztető tényezőknek az alapos ismerete a gyakorlati és elméleti természetvédelem során egyaránt nélkülözhetetlen. A doktori értekezés azokat az eredményeket foglalja össze, melyek a fajmegőrzési programok tervezése, illetve lebonyolítása során az elmúlt két évtizedben összegyűltek, és melyek segíthetik a hatékonyabb fajmegőrzést. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén rendkívül értékes denevérfauna él. A denevérszállásokon, illetve a táplálkozó-, ivó- és párzóhelyeken, több mint 300 vizsgálati nap munkájának eredményeként 25 denevérfaj jelenlétét sikerült bizonyítani a kutatási területen, mely a hazai fajkészlet 90%-a. A teljes vizsgálati területre vonatkozóan a recens adatok alapján új fajok a Myotis brandtii, M. alcathoe, Pipistrellus pygmaeus, Barbastella barbastellus, illetve az Aggteleki Nemzeti Park területére vonatkozóan a Vespertilio murinus. A két évtized feltáró munkájának eredményeként sikerült tisztázni a vizsgálati területen a barlang+épületlakó és az odú+épületlakó fajok épületekben megtelepedő állományainak fajösszetételét, nagyságát és természetvédelmi helyzetét. A vizsgálatok során minden hazai erdőlakó faj előkerült a területről. Az eredmények alapján a védelemben mindenképpen prioritást kell, hogy kapjanak azok a (a) déli elterjedésű, szinte kizárólagosan barlangokhoz ragaszkodó, csoportokat képező fajok (R. euryale, M. schreibersii), melyek elterjedési területük északi határát a Kárpát-medencében érik el, illetve (b) melyek csoportban élnek és szülőközösségeket csak speciális adottságú (meleg) épületekben képeznek (R. ferrumequinum, M. emarginatus). Az eredmények szerint a szálláshelyek megvilágítása egyértelműen negatív hatással van a denevérekre. A denevérek által lakott épületek esetében indokolt a díszkivilágítások alkalmazásának szabályozása. Az eredmények azt mutatják, hogy a megvilágítás késlelteti a kirepülést és módosítja a kirepülési intenzitást. Ennek eredményeként a denevérek nem csupán „lemaradnak” a rovarok egyik legjelentősebb aktivitási csúcsáról, de a táplálkozásra fordítható időszak hossza is jelentősen lerövidül. Az alkarok hosszában talált különbség arra utal, hogy a denevérek ellése később kezdődik és/ vagy a fiatal denevérek lassabban fejlődnek a megvilágított épületekben. Az alkarok különbsége alapján a becsült életkorbeli különbség a megvilágított és a nem megvilágított kolóniák között legalább 7-10(11) nap. Mivel a korábban született kölykök túlélési esélye nagyobb, így egy megvilágított és egy nem megvilágított épületben született denevérnek eltérő túlélési esélye van. A fiatal denevérek a rendelkezésre álló forrásokat a csontvázrendszer kifejlesztésébe allokálják, ezért a testtömeg változása (növekedési üteme) sokkal érzékenyebb indikátora a környezeti adottságoknak, mint az alkarok növekedése. A kivilágított épületekben szignifikánsan kisebb a denevérek testtömege, mely nyilvánvalóan a megvilágított épületekben élő laktáló nőstények számára a késett kirepülés miatt lényegesen kisebb mennyiségben elérhető táplálék következménye. Nyár végén már nem találtunk különbséget a kétféle szálláshelyen felnövekedett denevérek alkarmérete között, a testtömegben azonban igen. Úgy tűnik, hogy a fiatalok őszre sem tudják kompenzálni hátrányos testtömeg-növekedésüket, lényegesen kisebb zsírtartalékkal rendelkeznek. Mivel a sikeres telelés alapvetően a zsírtartalékok függvénye, a megvilágítás egyik legfontosabb következménye a kisebb eséllyel történő áttelelés. Az eredmények alapján az épületlakó kolóniák megőrzése érdekében szükséges természetvédelmi stratégia iránya egyértelmű: meg kell szüntetni minden direkt megvilágítást a denevérek szaporodási időszakában. A világítás időtartamának csökkentése nem elegendő, mivel egy rövid ideig tartó világításnak is súlyos negatív hatása van a denevérekre. A harisállomány vizsgálatának eredményei azt mutatják, hogy a fajnak nemzetközi összevetésben is jelentős népessége él ÉK-Magyarországon. A felmérési eredmények szerint a hazai állomány 45-55%-a a vizsgálati területen költ, az ország területének mindössze 5%-án. A tapasztalt állománysűrűség alapján a faj egyes területrészeken különösen kedvező élőhelyi adottságokat talál. A tapasztalatok szerint az egymáshoz közelfekvő területek harisállományainak változása bizonyos időszakokban megegyező, míg más időszakokban negatívan korrelál. Az eredmények alapján a különböző interpopulációs összefüggések jól magyarázhatóak a Tisza folyó árvízi karakterisztikájával. A Bodrogmente és a Bodrogköz területén élő állomány mérete és a Tisza költési és revírfoglalási időszakban tapasztalt max. vízállása közötti (negatív) kapcsolat azt jelzi, hogy magasabb vízállás esetén kevesebb a harisok számára alkalmas költőhely a bodrogzugi és bodrogmenti területeken. Az egyes mintaterületek adatai között tapasztalt eltérő irányú változások azt mutatják, hogy bizonyos években a Bodrogmente és a Bodrogköz területéről kiszoruló madarak a vizsgálati terület más részein jelennek meg. Ezek az eredményeink arra hívják fel a figyelmet, hogy még egymáshoz közel fekvő területek esetében is igen jelentős különbségek lehetnek az állományok dinamikájában, ezért önmagában nem elegendő az eddig kulcsterületeknek tekintett, általában legnépesebb állományokkal rendelkező területek önmagukban történő vizsgálata és értékelése. Az általunk tapasztalt áttelepülési mintázat nagyon lényeges új szempont a harisvédelmi intézkedések tervezésében. A fokozottan védett fehér gólya európai és hazai állománya stabil, illetve növekvő trendet mutat, ÉK-Magyarországon azonban jelentős állománycsökkenést tapasztaltunk. Itt a költőállomány negyedével csökkent az elmúlt 3 évtizedben. A drasztikus csökkenés ellenére a vizsgálati terület állománya most is jelentős, mivel itt él a hazai állomány 8-9%-a. Az állománycsökkenés részben a mezőgazdaság intenzitásában bekövetkezett változásokra, a vizes élőhelyek eltűnésére, a fészkelőhelyváltási folyamatra és az áramütések miatti elhullások nagy számára vezethető vissza. Stabil, illetve növekedő állományokat egyedül a szélesebb folyóvölgyekben találunk, mely arra utal, hogy a gólyák a nagyobb vízfolyásokhoz és az egyéb vizes élőhelyekhez húzódnak. A vizsgálati területen nagyon jelentős változás történt a gólyák által használt fészekalapok összetételében. A hagyományos költőhelyek (kémény, fa stb.) aránya szignifikánsan csökkent, egyes fészekalapok használata meg is szűnt. Vizsgálati eredményeink szerint az egyes fészekalapokon nincs érdemi különbség a gólyák költési sikerében, egyedüli kivételt a villanyoszlopokra épült, fészektartóval nem rendelkező fészkek jelentenek. Az új fészkekben lényegesen kisebb költési sikert tapasztaltunk, mint a régiekben. Mivel az új fészkek jelentős része villanyoszlopokra épül, de fészektartóval nem rendelkezik, így részben ez magyarázhatja a kisebb költési sikert ezeken a fészekalapokon. Természetvédelmi kezelési szempontból kedvezőbbek a hagyományos fészekalapok. Adataink szerint az elmúlt évtizedekben lezajlott fészkelőhely váltásnak negatív hatása volt az állományok méretére. Ennek megfelelően a gólyák költözésre, illetve új fészek megépítésére való kényszerítése egyértelműen kedvezőtlen. A régi fészkek fenntartása mindenképpen alkalmazandó természetvédelmi stratégia. A fehér gólyák esetében különösen nagy jelentősége van a korai fészekfoglalásnak, mivel a fészek mérete miatt korlátozottak a fészkelési lehetőségek, illetve a fészeképítésének nagy idő- és energiaköltsége van. A vizsgálati területen szerzett adataink alapján a korábbi érkezés nagyobb költési sikert eredményez a kirepült fiókák tekintetében. Teljesen új eredmény, hogy különbséget tudtunk kimutatni az egyes fészekalapok foglalásának sorrendjében. A tavasszal visszaérkező madarak a hagyományos alapokon épült fészkeket hamarabb foglalják el. A fészkelőhelyváltási folyamat és a gólyák életének időléptéke összevethető, az eredmények szerint a vizsgált időszakban (1990-1994) a fészkelőhelyváltási folyamat hatása még kimutatható a tavaszi a fészekfoglalásban. Új tudományos eredmények: (1) jelentős új ismeretek hazánk és a vizsgálati terület denevérfaunájának összetételéről; (2) jelentős új ismeretek a különböző denevérfajok elterjedéséről, állományviszonyairól és természetvédelmi helyzetéről; (3) a direkt megvilágítása denevérek kirepülési aktivitására gyakorolt hatásának kimutatása, az egyes fajok közötti akkomodációs különbségek leírása. (4) A direkt megvilágítás denevérek fejlődésére gyakorolt negatív hatásának kimutatása. (5) A szállásépületek direkt megvilágítása okozta természetvédelmi problémák megoldási lehetőségének leírása. (6) Új ismeretek a haris hazai elterjedéséről, állományviszonyairól és természetvédelmi helyzetéről. (7) A harisállományok újraeloszlási, áttelepülési mintázatának leírása, új természetvédelmi területkijelölési szempontok meghatározása. (8) Új ismeretek a fehér gólya hazai elterjedéséről, állományviszonyairól és természetvédelmi helyzetéről. (9) A területi gólyaállomány állományalakulásának meghatározása, az általános trendtől való eltérés kimutatása. (10) A fehér gólya egyes kistájakon érvényesülő eltérő állományalakulásának kimutatása. (11) A fészekkorok és a fehér gólya szaporodási sikeressége közötti összefüggés kimutatása hazánkban. (12) A fehér gólya tavaszi fészekfoglalása során egyes fészekalapok előnyben részesítésének kimutatása.

The risk of extinction of species due to the growth of civilization has reached unprecedented levels. The development of technology and the demographic explosion have resulted in a hugely negative impact on the natural world. Consequently, in order to avoid the extinction of species en masse, conservation measures to counter this threat have to be more integrated in order to be effective. The protection of endangered species is a very complex challenge, since besides professional aspects, social and economical interests also have to be considered. It is obvious that a profound knowledge of the distribution and habitat requirements of any species is essential for both practical and theoretical nature conservation measures to be undertaken.In this thesis I summarise the results that have been gathered in the last 20 years during the planning and implementation of species conservation programmes in the hope that this may help more effective conservation of species. The results illustrate that the bat fauna in north-east Hungary is extremely rich. However, continuous monitoring and management is essential for their survival. In total 25 different bat species (90% of the Hungarian fauna) were registered in 123 settlements and surrounding areas during the 318 days of observations, and 5,394 new faunistical records were collected. The occurrence of Myotis brandtii, Myotis alcathoe, Pipistrellus pygmaeus, Barbastella barbastellus is completely new to the study area. In addition, Vespertilio murinus is new to the Aggtelek National Park. The distribution, population sizes and the conservational status of the (cave)+house-dwelling, and the (forest)+house-dwelling bat species have been determined. The occurrence of all forest-dwelling bats was confirmed in the study area.In addition, the new data on the distributions and populations enable us to list priorities in terms of conservational management, for example a ranking of the species from a conservational point of view, along with the roosts and sites. The protection of (a) the exclusively cave-dwelling colonial species, which reach the northernmost border of their distribution in the Carpathian Basin (R. euryale, M. schreibersii), and (b) colonial house-dwelling species, which form breeding colonies only in special (warm) circumstances (R. ferrumequinum, M. emarginatus), should be given absolute priority. Bright artificial illumination negatively affects bats; therefore, the illumination of roosts has serious implications for the conservation of house-dwelling bat colonies. Any direct lighting delays the onset and the duration of the emergence of bats. Due to this, bats miss one of the periods when aerial insects are at their most abundant, and thereby lose a significant proportion of their foraging time. The difference in the length of the forearm of bats may show that the parturition time starts later and that the growth rate is slower for bats living in illuminated buildings. The estimated disparity in age is at least 7-10(11) days. The earlier born individuals have higher survival rates compared to those born later, so the bats born in unlit roosts appear to have an advantage over those born in illuminated roosts. Since young bats allocate the food resources to the development of bones, in young bats the body mass growth rate reflects the environmental conditions more in line with the food intake than comparing the growth rate of forearms. After measuring body masses, the study found significantly lower body mass was detected in juveniles at illuminated roosts. We conclude that the reduced ingestion of insects by lactating females owing to the illumination of roosts leads to lower body mass in juveniles. While the body mass remained reduced even after the weaning season, there was no difference detected in the length of forearms. The juvenile bats were probably unable to compensate for their early disadvantage and/or they had deposited less fat by late summer. Since hibernation success mainly depends on the body mass achieved, the illumination of maternity roosts may also reduce the rate of successful hibernation in young bats. Hence one aspect of the conservation strategy for maintaining important house-dwelling colonies is clear: direct illumination of roosts should be totally eliminated during the whole reproductive season.
The results of the investigations also show that the size of the breeding population of Corncrake (Crex crex) in this relatively small area is remarkable even in an international context. A significant portion (c. 45-55%) of the Hungarian Corncrake population breeds in the study area, although it covers just 5% of the territory of Hungary. The detected densities are high and suggest favourable living conditions in this part of its range. Intriguingly, the changes in population sizes are sometimes concerted common across the observed sites, and at other times contradictory between nearby sites. The significant correlation between the population size and the maximum water-level of the Tisza river indicated that displacement from the most important sites depended on high water levels. In addition the significant negative correlation between local population size at the Bodrogköz PL site and maximum water-level of the Tisza indicates that the higher the flood level, the less area is available for birds to nest at this site. The contrasting patterns between the Bodrogköz PL site (where the population declined) and the other three local populations (where the populations increased) suggest that many of the birds that had been driven out from the floodplain meadows at Bodrogköz PL appeared in the other parts of the studied area in the years with inundation. These results confirm that local populations need to be monitored continuously and simultaneously, and that the results have to be evaluated with consideration for their interrelationships. This newly discovered pattern of redistribution is an important factor for the planning of Corncrake conservation measures in the region. Our data suggest that in order to reduce the negative impact of floods and improve the protection of Corncrakes, it is highly important to maintain suitable alternative breeding places outside floodplains, where special conservation measures may be prepared. Because the intensity and the methods of land use are key issues regarding the conservation of Corncrake populations, the extension of favourable grassland management to the unprotected and unsupported areas is justified. While the population of the strictly-protected White Stork (Ciconia ciconia) is stable or even increasing in several European countries, this does not hold for north-east Hungary, where the detected trend from pooled data reveals that the breeding population has decreased by some 25% during the last three decades in the study area, a trend which may be classified as a “moderate decline”. Nevertheless, since the survey revealed that some 8-9 % of the Hungarian population breeds in this part of the country the importance of the breeding population of White Stork in north-east Hungary is still significant within the Pannonian Basin. The most important factors behind this decline probably include changes in agriculture, the declining annual rainfall, the loss of wetlands, changes in nest site selection and electrocution by high tension cables. Our investigations have revealed that stable or increasing populations can only be found along main rivers in wide valleys, which may indicate that White Storks are shifting closer to rivers and other wet habitats. Notable changes in nest location were observed in the investigation area. A significant decrease in the proportion of the traditional locations (e.g. trees, chimneys) was recorded, while other formerly used sites, such as roofs and haystacks, have completely disappeared. It was found that the nesting location does not generally have any significant impact on breeding results, except for those birds nesting on electricity poles without any platform, where the breeding success was significantly lower. However, storks have much lower breeding success rates in new nests than in older ones. Because a significant portion of the new nests was located on electric poles without a platform, the breeding of young birds and/or the delayed breeding by building the new nest may explain the lower success in such locations. According to these results any rapid or intensive changing in nest location may well have at least a temporary negative effect on the population size of White Stork. Since inducing storks to move and build new nests seems at least temporarily disadvantageous, the maintenance of old nests should be an adequate and advisable conservation strategy. In migratory birds, individuals that are the earliest to arrive on the breeding grounds can occupy the best territories and have the highest reproductive success. The White Stork builds a large nest and therefore the potential breeding sites are limited. In addition the construction requires much energy and time. I demonstrated that the birds arriving earlier had significantly higher breeding success. There was a significant difference among nest locations in terms of the spring arrival date, with the Storks arriving earlier occupying chimneys and other traditional locations.