In my thesis I have described social control and its institutions, assuring communal stability in the Moldavian Csángó villages, along with the presentation of the structure from the starting actions of norm-breaking to the means of punishment ending up some of the cases. Through history the outer representation, positive qualification of the Csángó communities, the presentation of a unitary culture to the world has been determined by the dominant category of the social structure, the agricultors, who have been in majority against deviant elements, this situation making also the judging public opinion to function. In order to make the essence of control understandable, I have considered necessary a detailed presentation of the Csángó communities’ attitude towards moral issues. The chapter on the breaking of norms in fact enumerates the most frequent sins, the prevention, filtering of which was meant by social control. With the outlining of sanctions I presented the depth of control effects given by certain institutions of control. Describing the most characteristic means of punishment in the Csángó villages, I emphasized the archaic forms of punishment and restoration of social order, and their rooting in the deeper strata of cultural history. I have also emphasized the unitary, all European character of medieval, modern and contemporary customs of punishment through the comparison of Western European, Szekler and Csángó examples. Finally, the last chapter presents the analysis of a case, with its deviant characters challenged all institutions of control, raising the anger of the community, provoking a centuries old practice: mob law. With my analysis, in fact, I have succeeded in presenting some missing stations of the polarity between social control, folk customs, morals and institutional control. Within the chronological presentation one could see how communal control limited to certain settlements was gradually overwritten by a mechanism of power codified in official laws, spreading over all fields of life, overtaking such controlling and punishing means of popular practice, without which collective control couldn’t be able to fulfil its preventive function, legally possessing none of the earlier means after the moment of norm-breaking. Nevertheless the composition of the institutions of social control functioning in the Moldavian Csángó villages meant no rigid structure, but functioning as a constant change throughout history, and within this scheme the direction of the change points from the unitary, democratic popular institutions towards the appearance of centralized structures of power, the functioning of which couldn’t be influenced by the local communities, respectively in which secular and ecclesiastical power was racing to expropriate and serve the control over the traditional Csángó communities, which were meant for assimilation. Further more, not only the institutions’ position within the structure have been different throughout history, but also the institutions of control themselves; certain mechanisms were brought to life or exiled by different political periods, different secular and ecclesiastical ideologies during the ages. The characteristic of the period in question, namely of the 17th – 21st centuries, is that a Csángó society so strongly bounded to religion has been constantly laying more and more emphasis on elaborating and functioning mechanisms releasing the sense of remorse. Numerous forms of individual remorse and penitence drawn to communal scene, from individual and common confession to fast, the feasts and liturgies of collective purification had been playing the same role in the communities’ life: through the punishment of an individual breaking common rules, the possibility of social reintegration was offered. The harshness and impartiality of control was given by public opinion and by the gauge of the transcendental judge, thus moral judging meant mainly a religious screening, the direct or indirect correspondence to a religious world view. With these regulations the defining majority of the means of punishment and forgiving was concentrated in the hands of the ecclesiastical power, that forced the submitting communities into a status of dependence. Besides the Church, also secular power – through its consolidation and the formation of its institutions – had gained more and more field in punishment and the release of remorse, but side by side with the obvious dominance of officialised ecclesiastical and secular power structures, there was a surviving control of the local communities, conserving old traditions and legal customs, assuring the frames of communal life, thus showing a higher level of adaptability.
Az elemzéssel a társadalmi kontroll népszokások, erkölcsök és intézményes ellenőrzés közötti polarizációjának egyes stációinak mindeddig hiányzó ismertetését valósítottam meg. A téma kronologikus végigvezetése során látható volt, amint az egyes településekre korlátozódó közösségi kontrollt egyre markánsabban felülírta a törvényekben kodifikált és fokozatosan erősödő, az élet minden területét átszövő hatalmi mechanizmus, és szerre olyan felügyelő és büntető funkciókat vett át a népi gyakorlat eszközei közül, amelyek híján a kollektív ellenőrzés nem tölthette be az elrettentésen alapuló preventív funkcióját, és a normaszegést követően nem álltak rendelkezésére legális módon korábbi eszközei. A moldvai csángó falvakban működő társadalmi kontroll intézményeinek összetétele nem merev struktúrát jelentett, hanem állandó változóként működött a történelem során, s ebben a sémában a változás iránya az egységes, demokratikus népi intézményektől a specializált és centralizált hatalmi struktúrák megjelenése felé mutatott, amelyek működését a lokális közösségek nem befolyásolhatták, illetve amelyben a világi és az egyházi hatalom egymást felülmúlva próbálta kisajátítani és kiszolgáltatni az asszimilációra szánt tradicionális csángó közösségek ellenőrzését. Mi több, nemcsak az intézmények struktúrában elfoglalt pozíciója, de maguk a kontrollintézmények sem voltak mindig ugyanazok a történelem folyamán; koronként más-más politikai periódusok, világi és egyházi ideológiák keltettek életre vagy szorítottak ki egyes mechanizmusokat. A hagyományos csángó közösségek 20. században elkezdődött felbomlásával meggyőződések, érdekek és ideológiák mentén erősen tagolt társadalom jött létre, amelyben már felszámolódott az egységes közvélemény, és az egységes normarendszer fokozatos halványulásával alaptalanná vált a társadalom következetes ellenőrzése, s ezzel nagyrészt megszűntek a társadalmi rend rehabilitálását biztosító kollektív büntetések is. A 20. század végi – 21. század eleji időszakot a hagyományos és modern világszemléleteket keverő szerkezet nélküli kulturális átmenet jellemzi, amelyben a valamikori archaikus szokásjogi rendszer anakronisztikusságát jelzik a népi igazságszolgáltatásban fel-felbukkanó büntetőelemek, melyek mögül jobbára kivesztek a hagyományos kulturális tudatformák. A 20. század végére a hagyományos népi vallásosságot egy világi színtérre jobban fókuszáló egyházi vallásgyakorlás váltotta fel, és a csángó falvak tradicionálisan homogén katolikus lakossága körében egy nemzetközi „népi vallásosság”, a szekták és kisegyházak különböző eszméit is megtűrő és magába foglaló modern világszemlélet terjedt el. Újraértelmeződött az egyházhoz, a valláshoz és a paphoz való viszonyulás, és ezek az attitűdök állandó konfliktushelyzetet teremtenek. A meggyőződéses vallásgyakorlás gyengülő tendenciája a pap demitizálódásával és státusának deszakralizációjával áll szoros összefüggésben. A modernizációs folyamatok hatásaként a közösség belső rendje megbomlott, a pap vagy a közösség által gyakorolt társadalmi kontrollnak megkérdőjeleződött a legitimitása. A falutársadalom belső struktúrájában való önmeghatározásban, az identitásépítésben egyre nagyobb az egyén autoritása, a közösségi kontroll aligha szabhat gátat az egyéni választásoknak és döntéseknek. A falusi társadalom rendjét, a társadalmi kontroll működését akadályozó deviáns viselkedések és a dezintegrálódó közvélemény csak jelzésszerű tünetei a szociális struktúrában sokkal mélyebben rejlő veszélynek, mely a hagyományos értelemben vett közösség szociális kapcsolatainak lazulásával, társadalmi szövetének felfeslésével, a társadalmi kohézió alapjául szolgáló hagyományos értékrendszer hanyatlásával és teljes megszűnésével fenyeget.