A dolgozatban bemutatott vizsgálatok célja annak feltárása volt, hogy a korai gondozó-csecsemő interakciók „jelöltsége” hogyan járul hozzá a csecsemők fogalmi fejlődéséhez és reprezentációs képességeik alakulásához. A „jelöltség” a szándékos cselekvések és érzelemkifejezések elsődleges procedurális motoros sémáinak térileg, időileg módosított, száliensebbé tett (eltúlzott, lelassított, sematizált) motoros kivitelezése. Feltétele az elsődleges motoros sémákhoz való meta-szintű hozzáférés. A “jelöltség” fogalmát a „Természetes Pedagógia” elméleti keretében írták le. Ezen elmélet szerint az evolúció során kiválasztódott faj-specifikus adaptáció eredményeképpen az ember sajátos hajlandóságot mutat arra, hogy spontán átadja releváns kulturális tudását fajtársainak, illetve hogy az ilyen tanítás tartalmát gyorsan és közvetlenül elsajátítsa. A „jelöltség” két formában jelenik meg a pedagógiai tudás-átadás folyamatában. 1) A „jelöltség” mint osztenzív-kommunikatív jegy alkalmas egyrészt a kommunikatív szándék kifejezésére, másrészt arról informálja a vevőt, hogy, az osztenzív jegyet követő tudás manifesztáció a referens (és az egész fajta) valamilyen esszenciális tulajdonságával kapcsolatos releváns kulturális tudást közvetít. 2) Az osztenzív-referenciális kommunikációban maga a referenciális tudás manifesztáció is lehet jelölt. Ebben az esetben az átadandó információ kifejezésére szolgáló viselkedéses megnyilvánulások jelöltek, azok motoros kivitelezése módosul. A motoros készség elsődleges funkcionális használatának módosítása a megtanulandó információ releváns vonásainak kiemelését szolgálja. A dolgozatban bemutatott első kísérlet-sorozat célja annak vizsgálata volt, hogy a dajkanyelv, mint jelölt osztenzív-kommunikatív jegy alkalmas-e a fajta-alapú reprezentációk indukcióján keresztül a csecsemők fogalmi fejlődésének elősegítésére. Ezt a kérdéskört az eszköz-reprezentációk területén tárgy individuációs kísérletekkel vizsgáltuk. Korábbi kutatások eredményei szerint 12 hónaposnál fiatalabb csecsemők esetén a tárgyak fajta-alapú reprezentációjának indukciója kizárólag a nyelvhasználat, a tárgyak eltérő szavakkal történő nyelvi megnevezése által lehetséges. Kísérletsorozatunkban azt vizsgáltuk, hogy preverbális csecsemőknél a tárgyak fajta-alapú reprezentációja nyelvhasználat nélkül, eszközök funkciójának demonstrációja által is előidézhető-e. Eredményeink szerint 10 hónapos csecsemőknél fajta alapján történő tárgy individuáció a tárgyak nyelvi megnevezése nélkül is kiváltható a tárgyak funkciójának osztenzív-kommunikatív jegyekkel kísért bemutatása által. A hatás eléréséhez azonban maga az osztenzív-kommunikatív kontextus, a dajkanyelv, mint jelölt osztenzív-kommunikatív jegy jelenléte is elengedhetetlenül szükséges. Eredményeinkből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a jelöltség, mint osztenzív kommunikatív jegy a csecsemők fogalmi fejlődéséhez az osztenzív jegyet követő információ „generikus kódolási torzításán” keresztül járul hozzá, ehhez azonban szükséges, hogy az osztenzív jegyet követő kommunikatív manifesztáció tartalma potenciálisan fajtaként értelmezhető területről (ebben az esetben eszköz funkció) származzon.
Második vizsgálatunkban a referenciális tudás manifesztációk jelöltségének összefüggését próbáltuk feltárni a csecsemők reprezentációs fejlődésével. Ennek érdekében a 1) a korai kontingens érzelem-tükröző interakciókban megjelenő, kategórikus érzelmekre vonatkozó anyai referenciális tudás manifesztációk jelöltségének (mérése: a Tükör Előtti Interakciós Helyzetben), illetve 2) az anya „Érzelem-Regulatív Mentalizációjának” az összefüggéseit vizsgáltuk a gyermek mintha-játékának 2,5 éves korban mért reprezentációs szintjével és érzelem-regulatív használatával. Eredményeink szerint a korai kontingens érzelem-tükröző interakciókban az anyai válaszok jelöltsége a másodlagos reprezentációk fejlődésének elősegítésén keresztül növeli a gyermekek későbbi reprezentációs mintha kompetenciáját, illetve mintha-játékuk gördülékenységét és stabilitását. Az anyai válaszok jelöltsége azonban nem áll összefüggésben a mintha érzelem-regulatív használatával. Úgy tűnik, a gondozó „Érzelem-Regulatív Mentalizációja” az, ami egyrészt jótékony hatással van a gyerekek frusztráció-tűrésére, másrészt a stresszes helyzetekre vonatkozóan hasznos viselkedési modellekkel szolgál.

The studies presented in this paper investigate the question of how the ‘markedness’ of early caregiver-child interactions might foster infants’ conceptual development and the formation of their representational abilities. ‘Marking’ is the modified and saliently transformed motor execution of primary procedural motor schemes of intentional actions or emotional expressions. It involves the selective activation of certain components of the primary motor schemes and the transformation of their spatial and temporal patterns which is made possible by the meta-access that humans possess over their primary motor schemes. ‘Marking’ has been identified within the theoretical framework of Natural Pedagogy which is hypothesized to be a human-specific adaptation of mutual design whose evolutionary function is the facilitation of fast and efficient intergenerational transfer of relevant cultural information from knowledgeable conspecifics to ignorant juveniles. ‘Marking’ is believed to be employed in two different ways in pedagogical knowledge transfer. First, ‘marking’ as a pure ostensive cue functions to signal to the addressee that the communicator has the intention to engage him in referential communication and that the content of the knowledge manifestation that follows the ostensive cue conveys relevant and culturally shared information about some essential property of the referent and its kind. The second way that ‘markedness’ is employed in ostensive referential communication is in the form of marked referential knowledge manifestations. In this case, the behavioral manifestations used to express the information to be conveyed are presented in a perceptually ‘marked’ transformed motor format. Such transformations of the primary functional use of the motor skill serve to foreground relevant and background non-relevant parts of the behavior to be learnt. The first series of experiments (Study 1) was aimed to explore if and how a marked form of ostensive communicative cue, namely infant-directed speech might foster infants’ conceptual development by facilitating the establishment of kind representations. This question was investigated within the domain of artifact representation using an object individuation paradigm. Previous studies suggested that before 12-months of age language is unique in its causal power of inducing kind-based representations for objects. In a series of experiments we tested whether non-verbal osensive communicative demonstration of the functional use of artifacts could make young infants represent such objects in terms of their kinds. Results indicate that within the domain of artifact understanding - function demonstration can induce kind assignment and object individuation in 10 months of age even in the absence of linguistic labeling. This effect, however, only occurs in an ostensive-communicative context (marked ostensive cues), which induces an expectation of kind-relevant information to be demonstrated. It is concluded that markedness as an ostensive communicative cue supports infants’ conceptual development by inducing a ’generic encoding bias’ of the information that follows with the constraint that the content of the communicative manifestation must be within a specific domain (artifact function, in this case) that infants are inclined to treat as a kind. Study 2 was aimed to explore the role of marked forms of referential knowledge manifestation in the representational development of infants. In particular, we investigated if and how 1) ‘marked’ forms of (maternal) referential knowledge manifestations about categorical emotions during early contingent affect-mirroring interactions (measured in the Mirror Interaction Situation) and 2) maternal ‘Affect-Regulative Mentalization’ was related to the representational and affect-regulative characteristics of children’s pretend play at 2.5 years of age. The results of the study indicate that excessive experience with maternal marking during early contingent affect-mirroring interactions enhance overall representational pretence competence and the fluency and stability of pretence presumably through enhancing the development of second-order representations. Marking, however was not found to be associated with greater competence in the emotion-regulative use of pretence. It is the ‘Affect-Regulative Mentalization’ of the caregiver that seems to support the frustration tolerance of children and provides useful model behaviors for emotionally stressful situation.