Az értekezés célja, hogy bemutassa a gyermekvédelmi intézmények átalakításának folyamatát, helyzetét, valamint az intézményekben elhelyezett, 13-25 éves gyerekek életkörülményeit Hajdú-Bihar megyében. További cél, hogy összehasonlító vizsgálat keretében feltárjuk a gyermekotthonban és a lakásotthonban elhelyezett gyerekek életkörülményei közötti különbségeket. A dolgozat elméleti keretének kiindulópontját a szocializáció, a gyermekvédelmi intézmény mint sajátos szocializációs színtér sajátosságainak bemutatása adta. Bronfenbrenner ökológiai modelljét felhasználva tekintettük át a gyermekvédelmi intézményekben megvalósuló szocializáció folyamatának sajátosságait. A modellt L. Palareti és C. Berti alkalmazta először a gyermekotthonokra, lakásotthonokra vonatkozóan. A modell segíti az intézményekben megvalósuló szocializációs folyamat értelmezését, amit a nemzetközi szakirodalom is csak „black box” jelenségnek nevez. A gyerekek életkörülményeit meghatározza, hogy milyen elhelyezési lehetőségek vannak számukra. Ezt 39 otthonban adatlapok felvételével és hat intézményvezetővel készült interjú segítségével mutattuk be. Kvantitatív vizsgálat keretében gyermekotthonban és lakásotthonban elhelyezett, összesen 123 fő, 13-25 éves fiatal összehasonlító vizsgálatára került sor. Az összehasonlító elemzéssel célunk a gyerekek életkörülményeinek bemutatása mellett az volt, hogy rávilágítsunk a kisebb léptékű, családias elhelyezést biztosító lakásotthoni elhelyezés előnyeire. Az első hipotézisünk szerint a lakásotthonban élő gyerekek gazdagabb társas kapcsolattal rendelkeznek, mint gyermekotthonban élő társaik. Ez a feltételezés csak részben igazolódott. A kapott adataink alapján megállapítható, hogy mindkét intézménytípusban gazdag társas kapcsolatokkal rendelkeznek a gyerekek. A lakásotthon lakói között többen vannak azok, akik három vagy több baráttal rendelkeznek, valamint a lakásotthon lakóira inkább jellemző, hogy meghívják a barátaikat az otthonukba. A gyermekotthon lakói viszont a barátokkal töltött idő tartamát tekintve több időt töltenek barátaikkal, mint lakásotthonban élő társaik. A második hipotézis szerint az általunk vizsgált lakásotthonokban élő fiatalok kevesebben próbáltak ki és használtak drogot, alkoholt, valamint kevesebben dohányoztak, mint gyermekotthonban élő társaik. Ezt a hipotézisünket igazolni tudtuk. Az alkoholkipróbálás- és fogyasztás valamint a dohányzás tekintetében is azt tapasztaltuk, hogy a lakásotthonban élők körében alacsonyabb a kipróbálók aránya. Feltételeztük, hogy a lakásotthonban élők közül többen tanulnak gimnáziumban és szakközépiskolában, mint a gyermekotthonban élők. Ezt a feltételezést igazolni tudtuk. A gimnáziumi és szakközépiskolai továbbtanulás lényegesen nagyobb arányban jellemző a lakásotthonban élőkre. Különösen igaz ez a szakközépiskolai továbbtanulásra, ahol négyszer többen tanulnak a lakásotthonban élők közül, mint gyermekotthoni társaik. A gyerekek elégedettségére vonatkozóan azt feltételeztük, hogy az általunk vizsgált lakásotthonokban élők elégedettebbek a velük való bánásmóddal, mint a gyermekotthonban élő társaik. Ezeket a feltevéseket igazolni tudtuk. A lakásotthonban élő teljesen elégedett fiatalok aránya háromszorosa a gyermekotthonban élő teljesen elégedett fiatalok arányának. A szabadidő eltöltésére vonatkozóan azt feltételeztük, hogy a lakásotthonban élő fiatalok szabadidejükben több kulturális programban (színház, mozi, hangverseny, múzeum stb.) vesznek részt, mint gyermekotthonban élő társaik. Ezt a hipotézist csak részben tudtuk igazolni. A kapott eredmények szerint a lakásotthonban élők körében gyakoribb a mozi-, színház- és koncertlátogatás. A gyermekotthon lakói között a könyvtár és a kocsma látogatása gyakoribb. A legtöbb időt tévézéssel és zenehallgatással töltik a növendékek mindkét otthontípusban. A kutatásunkban nem volt célunk a gyermekotthonban/lakásotthonban élő cigány gyerekekkel külön foglalkozni. Ezt mégis meg kellett tennünk, mivel a megkérdezett gyerekek közel fele cigánynak vallotta magát. Fontosnak tartjuk megemlíteni azt a tapasztalatunkat, hogy a gyermekotthonban/lakásotthonban élő cigány gyerekek szinte az általunk vizsgált valamennyi területen rosszabb mutatókkal rendelkeznek nem cigány társaiknál. Mind az intézményvezetőkkel készült adatlapok és interjúk, mind a gyerekekkel felvett kérdőívek összehasonlító elemzése alapján megállapítható, hogy a lakásotthoni elhelyezés kedvezőbb körülményeket biztosít a gyerekek számára, mint a gyermekotthoni elhelyezés. A kutatás regionális vagy országos térbeli kiterjesztésével szélesebb körben megismerhetővé válhat a gyermekvédelmi intézmények helyzete, valamint az ott elhelyezett fiatalok életkörülményei. Ez további összehasonlító vizsgálatokat tehet lehetővé a különböző régiók között.

The objective of the dissertation is to present the process of transformation of the child welfare institutions, their situation and the living conditions of the 13-25 year old young persons living in these institutions in Hajdú-Bihar County. Our further goal is to uncover the differences in living conditions of children in residential homes and small group homes in a comparative research. The starting point for the theoretical framework of the dissertation was the presentation of socialization and the child welfare institution as a special scene of socialization. We looked over the characteristics of the socialization process in child welfare institutions by using the ecological model of Bronfenbrenner. Concerning residential and small group homes the model was first used by L. Palareti and C. Berti. This model assists to interpret the socialization process in the institutions, which is called “black box” phenomenon in the international literature. The possibilities of accommodation determine the living conditions of children. We presented this factor by surveying data sheets in 39 homes and interviewing the heads of six institutions. Within the framework of a quantitative survey we compared the living conditions of 123 13-25 year old people, who lived in residential and small group homes. Beside the presentation of the living conditions of the children our goal with the comparative analysis was to throw light on the advantages of placement in small group homes, which are smaller and provide more intimate accommodation. According to our first hypothesis children living in small group homes have richer social connections than their companions, who live in residential homes. This assumption was confirmed to a certain extent only. It can be ascertained based on our data that children in both types of institutions have plenty of social connections. There are more children among the inhabitants of small group homes, who have three or more friends and the inhabitants of the small group homes invite their friends to their home more typically. On the other hand the inhabitants of the residential homes spent more time with their friends than their companions in the small group homes. According to the second hypothesis smaller part of the young people living in the small group homes tried and used drugs or alcohol and smoked than their companions in residential homes. We were able to verify this hypothesis. As regards trying and using of alcohol and smoking we also found that fewer children were involved in the small group homes. We assumed that more inhabitants of the small group homes attend grammar schools and vocational secondary schools than of residential homes. We were able to verify this assumption. The rate of those children, who intended to continue their studied in grammar schools and vocational secondary schools was significantly higher in the small group homes. It was especially true in case of attending vocational secondary schools; four times more of them attend this type of school than their companions in residential homes. Regarding the satisfaction of children we assumed that the inhabitants of the small group homes are more satisfied with the manner of treatment than children in residential homes. We were able to verify this assumption. The rate of completely satisfied young persons in small group homes is three times higher than the rate of them in residential homes. Regarding the spending of leisure time we assumed that children in small group homes spend a larger part of their free time with intellectual activities (theatre, movies, concerts, museums etc.) than their companions in residential homes. This hypothesis was verified to a certain extent only. According to our findings the inhabitants of small group homes visited theatre plays, movies and concerts more often. Among the inhabitants of residential homes the visits in libraries and pubs were more frequent. Children in both types of institutions spend most of their time with watching TV and listening to music. In this survey we did not intend to deal separately with the situation of Roma children living in residential homes and small group homes. Yet we had to do that as almost half of the respondent children declared themselves as Romas. We consider it important to mention that according to our observations the results of Roma children living in residential homes and small group homes were worse in almost every field that we examined than the results of the non-Roma children. By the spatial extension of the survey to regional or national level the situation of child welfare institutions and the living conditions of the children in these institutions could be recognised better. It could make further comparative surveys possible between the Hungarian regions.