A munkaerőpiac forradalmasításának idején érdemes górcső alá vetni az olyan innovatív munkavégzési formákat, mint az atipikus jogviszonyok, mely kérdéskört azért választottam dolgozatom témájának, hogy a szakirodalmat mélyebben megvizsgálva kapjak egy még átfogóbb és részletesebb képet erről a viszonylag „új” munkajogi kérdéskörről. A dolgozatot három részre osztva jellemzem először az atipikus jogviszonyt általánosan, ezt követően a munkaerő-kölcsönzést és végezetül a legkésőbben törvényben szabályozott távmunkát. Jelen értekezésben az atipikus munkajogviszonyokkal kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdéseket szeretném bemutatni és elemezni, valamint választ kapni arra a kérdésre, hogy miért nem elterjedtebb Magyarországon a foglalkoztatás bizonyos szegmenseiben a munkavégzés e sajátos formái. A generális jogi atipikus ismérvek mellett a gazdasági megítélésükre és társadalmi fogadtatásukra is kitérek. Majd, a két számomra érdekes atipikus jogviszonyt – a távmunkát és a munkaerő-kölcsönzést – igyekszem jellemezni. Meglátásom szerint, a külön kiemelt jogviszonyok – a munkajogi szempontok figyelembevételével – mutatják a legnagyobb eltérést a hagyományosnak titulált határozatlan időre létesített, teljes munkaidős munkaviszonyhoz képest. A konkrét rendhagyó munkaviszonyok ismertetésében is próbálom követni azt a logikai vázat, hogy a jogi ismereteken túl a hétköznapi megítélésüket és használhatóságukat is tárgyaljam, különös tekintettel vizsgálva azt a kérdést, hogy miképp interpretálhatók a jelenlegi munkahelyem szervezetébe.