Török számára a professzorság hivatása volt az a rendeltetés, amelyen keresztül a felismert igazságokat közölnie kellett. Bármilyen helyzetben szólalt meg, e tisztséghez való alázatos ragaszkodását kiérezhetjük belőle. Tekintély szempontjából soha nem rejtőzött e pozíció mögé, hanem inkább fordítva, a megnyilatkozásai adták a tiszteletet a professzori, tanítói tisztségének. Kritikai teológiai elveihez tartozott, hogy a tanítás-tanulás minden egyházi rétegére és generációjára vonatkozó kötelezettség súlyából nem volt hajlandó feladni, még akkor sem, amikor az üldözések korának legsötétebb szakaszaival találta szembe magát. A kommunista rendszer összeomlása után e belső igény miatt tudott hasznos és értékes útravalókat adni a szabadságot újra megtanulni, annak szolgálati lehetőségeit és feladatait felismerni próbáló egyházának.

The professorate meant the frame for Török to express the understood veraciousness. Independently from every situations, we can feel in his words this academic duty. It was a primal pedagogical principle of his critical theology that the constant necessity of teaching and learning is a basic task for every church members in any generation, even if he lived under persecution as well. After the collapse of communism, because this need from inside could he give usable and valuable advices for his unbound church among the new availabilities, orientating of ministries.