Látogatómonitoring és látogatómenedzsment-vizsgálatok a Központi-Börzsöny területén

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

A látogatómonitoring és a látogatómenedzsment-tevékenységek vizsgálatának jelentősége egyre inkább felértékelődik. Fontosságát a látogatói élmények biztosítása, fokozása mellett a növekvő látogatóforgalommal járó terhelés elleni védekezés, az értékek megőrzésének szükségessége is kiemeli. Magyarország védett természeti területein azonban a turizmus tervezése, fejlesztése során nem állnak rendelkezésre azok az ismeretek és eszközök, amelyek segítségével megfelelő látogatómenedzsment-rendszert lehetne kialakítani. Kutatásom célja volt ennek okait feltárni, valamint egy mintaterület esetében a további turisztikai tervezést, a fejlesztések hatásainak mérését segítő alapállapot-felmérést elvégezni. A szakirodalom vizsgálata során megállapítottam, hogy az adatok hiánya olyan mértékű, hogy a bakancsos természetjárás, túrázás is a láthatatlan turizmus körébe tartozik! Összegeztem és csoportosítottam a nemzetközi szakirodalomban bemutatott, illetve a terepen tapasztalt látogatómenedzsment-technikák jellemzőit és előnyeit. Megállapítottam, hogy a jelenlegi nehézségek 3 fő problémacsoportra vezethetőek vissza. A hegység turizmusának kialakulását elemezve megállapítottam, hogy desztinációvá való fejlődése eltér a Butler-féle életciklusmodelltől. A látogatómonitoring során az adatgyűjtés látogatószámlálással egybekötött kérdőíves felmérést jelentett. Egy általam kidolgozott új módszerrel: az oda-vissza megtett utak aránya és hossza alapján 8 eltérő túraútvonal-mintázatot különítettem el. Elkészítettem a hegység látogatóáramlási térképét, amely megmutatta a legkedveltebb, egyben a legterheltebb területeket. Ezek mellett kérdőíves felmérés segítségével felmértem, hogy a látogatók mennyire tartják maguk számára elfogadhatónak az egyes látogatómenedzsment-intézkedéseket.


The importance of investigating visitor monitoring and visitor management activities are becoming more and more obvious. In addition to providing and enhancing visitor experiences, its significance is emphasized by the need for protection against the impacts resulted from increasing visitor flow and the preservation of values. However, the planning and development of tourism in the protected natural areas of Hungary are difficult because of the lack of knowledge and tools which would contribute to the establishment of appropriate visitor management systems. The aim of this study was to explore its reasons, and to demonstrate the further touristic development in a sampling area, and to carry out a baseline assessment supporting the analysis of impacts of developments. I demonstrated that the lack of data is so problematic that hiking can be considered a form invisible tourism. I summarized and classified the characteristics and benefits of visitor management techniques presented in the international literature and observed during field work. I have concluded that the current difficulties originate from 3 main problem areas. I reviewed the tourism of the mountain region and I concluded its development to a destination differs from the characteristics offered by the Butler life cycle model. During visitor monitoring the data collected included a survey accompanied by visitor counting. I have distinguished 8 different tourist route patterns based on the ratio and length of back and forth covered routes which was a new method I developed for this study. From the visitor traffic data, by summarizing the covered routes and the number of visitors I compiled the visitor flow map of the mountain. Beside these based on the results of the survey I assessed the degree of which the visitors accept the different visitor management measures.

Leírás
Kulcsszavak
ökoturizmus, látogatómenedzsment, látogatómonitoring, turista áramlási térkép, Börzsöny, ecotourism, visitor monitoring, visitor management, tourist flow map
Forrás