Eszmék, művek, hagyományok

Abstract

A reneszánsz és barokk korszak magyarországi irodalom- és művelődéstörténetének egyes kérdéseit, egymással szoros összefüggést mutató jelenségeit tárgyalják e könyv fejezetei. A szerző szándéka szerint három évszázad (1450-1750) meghatározó irányzatairól, jellegzetes eszmeáramlatairól és írói alkotásairól esik itt szó, olyanokról, amelyek máig ható tanulságokat kínálnak. Mit jelentett Magyarország számára Mátyás király udvarának reneszánsz kultúrája? Mennyi része volt ennek kiformálódásában a hazai hagyománynak, s mennyi az európai mintának? Miért verhetett gyökeret oly rövid idő alatt a reformáció a Kárpát-medencében? A hagyomány vagy az újítás nyomta-e rá bélyegét markánsabban Balassi Bálint költészetére? Mit mondott erről egy évszázad magyar líratörténeti kutatása? Hogyan alakult a Balassi utáni korszak költészete? Prózája? Hitvitázó irodalma? Milyen alkotásokat tekinthetünk emlékiratoknak, s milyen típusai vannak? Mi az eszmetörténeti háttere a barokk kori magyar memoárirodalom felvirágzásának? A régiség mely értékei asszimilálódtak leginkább a hazai közgondolkodásba, a hagyomány mely rétegeihez tudtak kapcsolódni újabb irodalmunk egyes alkotásai? Ilyenféle kérdésekre keresik a válaszokat a kötet tanulmányai, amelyek természetszerűen kapcsolódnak mind egymáshoz, mind pedig a szerző korábbi könyveihez (Hitviták tüzében, Bp. 197'8;Humanista erudíció és barokk világkép, Bp. 1979; Magyar emlékírók, Bp. 1982; így élt Bethlen Gábor, Bp. 1984; Pázmány Péter, Bp. 1986.).