A kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása

Abstract

A doktori értekezés a kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti nemperes eljárás jogi természetét, dogmatikai sajátosságait és gyakorlati működését vizsgálja. A kutatás középpontjában a 2020. március 1-jén bekövetkezett hatásköri változás áll, amelynek eredményeként a kapcsolattartás végrehajtása a gyámhatóság helyett a bíróság hatáskörébe került. A dolgozat arra keresi a választ, hogy a változás milyen hatással volt az eljárás garanciális szintjére, a jogalkalmazásra és a kapcsolattartás tényleges érvényesülésére. A vizsgálat kiterjed a kapcsolattartás anyagi és eljárásjogi alapjaira, valamint a magyar, nemzetközi és európai uniós jogi háttérre. A kutatás jogdogmatikai, történeti, összehasonlító és empirikus módszereket egyaránt alkalmaz, kvalitatív túlsúllyal és kvantitatív elemek bevonásával. A bírói gyakorlat elemzése során első- és másodfokú bírósági, kúriai, valamint alkotmánybírósági döntések kerültek vizsgálatra. Az empirikus kutatás részeként a Debreceni Járásbíróságon 2020-ban és 2025-ben keletkezett kapcsolattartási ügyek is elemzésre, illetve összehasonlításra kerültek. A dolgozat külön vizsgálja a felróhatóság és az önhiba viszonyát, a határidőket, a kérelem formai és tartalmi követelményeit, a bizonyítást, a személyes meghallgatást és az alkalmazható intézkedéseket. A kutatás eredményei alapján a bírósági hatáskörbe utalás összességében strukturáltabb és garanciálisabb eljárási keretet teremtett, ugyanakkor a gyakorlati működésben továbbra is azonosíthatók hiányosságok. A vizsgálat szerint a gyermek legfőbb érdeke a jogalkalmazás fontos szempontja, de annak következetes és teljes körű érvényesülése az eljárás jelenlegi keretei között nem minden esetben biztosított. A disszertáció ezért többek között a bírói szerep erősítésére, a bizonyítási és hiánypótlási gyakorlat fejlesztésére, valamint a tartósan eredménytelen végrehajtási helyzetek differenciáltabb kezelésére tesz javaslatokat. A dolgozat végső következtetése szerint a kapcsolattartás végrehajtásának hatékonysága csak olyan szabályozási és jogalkalmazási környezetben biztosítható megfelelően, amely egyszerre képes érvényesíteni az eljárás gyorsaságát, a jogszerűséget és a gyermek legfőbb érdekét. The doctoral dissertation examines the legal nature, doctrinal characteristics and practical operation of non-contentious proceedings for the enforcement of decisions concerning contact with the child. The research focuses on the change of jurisdiction that took effect on 1 March 2020, as a result of which the enforcement of contact orders was transferred from the guardianship authority to the courts. The dissertation seeks to determine how this change affected the level of procedural guarantees, the application of the law and the effective exercise of contact rights. The research covers the substantive and procedural foundations of contact, as well as the relevant Hungarian, international and European Union legal framework. The research applies doctrinal, historical, comparative and empirical methods, with a predominantly qualitative approach supplemented by quantitative elements. The analysis of judicial practice includes first- and second-instance court decisions, as well as decisions of the Curia and the Constitutional Court of Hungary. As part of empirical research, cases concerning contact examined by the Debrecen District Court in 2020 and 2025 were analysed and compared. The dissertation also examines the relationship between culpability and fault, procedural time limits, the formal and substantive requirements of applications, evidentiary issues, personal hearings and the measures available for enforcement. The findings indicate that transferring jurisdiction to the courts has, overall, created a more structured and procedurally safeguarded framework, while shortcomings in practical application remain identifiable. The research demonstrates that the best interests of the child constitute an important consideration in the application of the law; however, their consistent and comprehensive implementation cannot be ensured in every case within the current procedural framework. The dissertation therefore proposes, among other measures, strengthening the judicial role, improving evidentiary and deficiency-remedy practices, and developing more differentiated approaches to situations of persistently unsuccessful enforcement. The overall conclusion of the dissertation is that the effective enforcement of contact rights can only be adequately ensured within a regulatory and judicial framework capable of simultaneously safeguarding procedural efficiency, legality and the best interests of the child.