A Föld népesség növekedésével együtt megnőtt az emberek fehérjék iránti igénye. A fokozódó húsfogyasztás kielégítése érdekében az állati takarmány-alapanyagok nagy részéhez az európai országok importból jutnak hozzá. A piaci ingadozások elkerülése végett a helyben feldolgozott biomassza, dedikált növények vagy mezőgazdasági biohulladék (levelek, szár) formájában alternatív fehérjeforrásként szolgálhat. A rendelkezésre álló földterületek végessége miatt, olyan növényeket célszerű termeszteni, melyek illeszkednek a vetésforgóba. Magyarországon a ,,zöld kémiai” ipar Ereky Károly nevéhez fűződik, aki elsőéként dolgozta ki a növényi teljes hasznosítására alkalmas fehérjemalom elvét. Az eljárás alatt a növény fehérje vesztesége minimálisra csökkent, míg a melléktermékek (rostfrakció, barnalé) is gazdaságosan felhasználásra kerültek. Diplomadolgozatomban – követve a fehérjemalom koncepcióját – a választott növény (tritikálé) zöld biomasszájának különböző technológiákkal történő feldolgozása során kapott frakciók/szubproduktumok biológiai értékét vizsgáltuk. A biotechnológiai módszerekkel előállított frakciók közül kiemelt figyelmet fordítottunk a levélfehérje-koncentrátumok (LFK) értékelésekor az aminosav összetételre és fehérje tartalomra. Mérési eredményeinkből következtetéseket tudtunk levonni, hogy egyes frakciók közvetve vagy közvetlenül milyen ipari, takarmányozási vagy akár élelmezési célból használhatóak fel.