A sclerosis multiplex a központi idegrendszer degeneratív, demyelinizációval járó, változatos megjelenésű kórképe. Ismeretlen eredetű, kialakulásában genetikai és környezeti faktorok egyaránt szerepet játszanak. A jelenleg leginkább elfogadott feltételezés szerint kialakulásának hátterében autoimmun folyamat áll, melynek során autoreaktív, myelinspecifikus T-sejtek jutnak a keringésből a központi idegrendszerbe és váltanak ki gyulladásos reakciót és következményes szövetdestrukciót. Elnevezését ezekről a fehérállományban szabad szemmel is látható, környezetüktől jól elkülöníthető, keményebb tapintatú scleroticus gócokról, plakkokról kapta, melyek a myelinpusztulást követő helyreállító folyamatok eredményeként alakulnak ki. A laesio lokalizációjától függően rendkívül heterogén tünetprofillal jelentkezhet. Klinikai gyakorlatban leginkább a relapszusokkal-remisszióval járó, shubokban jelentkező típussal találkozhatunk. Jelenleg nem ismert teljes gyógyulást eredményező farmakoterápiás szer. Az SM kezelése a relapszusok számának csökkentését, a tüneti kezelést és a betegség lefolyását, a progressziót módosító kezelést foglalja magába. A terápiában alkalmazott szerek közül a régóta használt glatiramer-acetát és beta-interferon készítmények mellett, a rövidebb ideje forgalomban lévő monoklonális antitestek (natalizumab, alemtuzumab, ocrelizumab), ill. a dimetil-fumarát, a teriflunomide és a fingolimod bizonyultak a leghatékonyabbnak.