A poli-ADP-riboziláció egy olyan poszttranszlációs fehérje módosítási reakció melynek sokszínű biológiai funkciója a DNS hibajavítástól, a kromatinszerkezet, a replikáció, a transzkripció szabályozásán át a telomerhossz regulációjáig terjed. A reakciót poli(ADP-ribóz) polimeráz (PARP) enzimek katalizálják és lényege a NAD+ nikotinamidra és ADP-ribózra történő hasítása, s az ADP-ribóz megfelelő akceptor fehérjéken történő polimerizációja. A legjobban ismert PARP-1 enzim DNS töréseket érzékelve aktiválódik és a legtöbb (ADP-ribóz) polimert saját magára, valamint hisztonokra, replikációs és transzkripciós faktorokra transzferálja. Oxidatív stresszállapotokban a PARP-1 túlzott aktivációja a NAD+ és az ATP depléciója révén a sejt halálát okozza. Ennek a folyamatnak a gátlása jelentős védelmet nyújt a gyulladásban, reperfúzióban és sokkban megfigyelhető szövetkárosodással szemben. Ezekben a kórfolyamatokban a PARP aktiváció egyik legvalószínűbb stimulusa a peroxynitrit (ONOO-) nevű reaktív intermedier ami a nitrogén monoxid és a szuperoxid reakciójában keletkezik. Jelen munkánk során, kimutattuk a peroxinitrit termelődését jelző nitrotirozin jelenlétét és a PARP aktivációját kontakt hiperszenzitivitásból származó egér bőrmintákban, haemorrhagiás sokkból származó vékonybélmetszetekben, diabéteszes egerek aortáiban és autoimmun uveitisben. A kontakt hiperszenzitivitás és a diabétesszel összefüggő érdiszfunkció esetében a peroxinitrit termelődés és a PARP aktiváció közötti “hiányzó láncszemet”, a DNS töréseket is igazoltuk. A kísérletes uveitisben megvizsgáltuk az indukálható nitrogén monoxid szintetáz gátló GED és a PARP gátló PJ-34 hatását is, és azt találtuk, hogy mindkét kezelés jelentősen gátolta a CD11+ gyulladásos sejtek migrációját az íriszbe. Amint azt munkatársaink Dr. Liaudet és Dr. Soriano eredményei igazolják, a PARP PJ-34-gyel történő gátlása (diabeteszes érdiszfunkció modellben) illetve a PARP-1 enzim hiánya (haemorrhagiás sokkban) szignifikánsan csökkentette a szövetkárosodást e két állatmodellben is. A peroxinitrit bőrsejtekre kifejtett hatásainak jobb megértése céljából kísérleteket végeztünk HaCaT sejteken is, melyek során azt találtuk, hogy a PARP 3-aminobenzamiddal történő gátlása csökkentette a citokin-stimulált IL-8 és ICAM-1 (intercelluláris adhéziós molekula-1) expressziót, a peroxinitrit citotoxikus hatását, de az apoptózis paramétereit (kaszpáz aktivóció, DNS fragmentáció) nem. Eredményeink alapján a peroxinitrit által kiváltott PARP aktiváció ígéretes terápiás célpontot jelenthet oxidatív stresszel jellemzett betegségekben.