Az Ószövetség irodalmában és teológiájában – az ókori Közel-Kelet világában egyedülálló módon – meglehetősen központi szerepet tölt be a jövevénységről alkotott kép. A jövevénység témája a legrégebbi ószövetségi irodalmi rétegektől kezdve rendre megtalálható egészen a legfiatalabb rétegekig, mi több, narratív anyagok éppúgy reflektálnak a témára, mint a törvényi, prófétai, avagy bölcsességirodalmi műfajok. Ezen túlmenően az ószövetségi szövegek egyaránt beszámolnak arról a helyzetről, amikor Izráel kényszerült jövevény-státuszba, de arról is, ahogy Izráel bánt a környezetében élő jövevényekkel. Mi az eredete és katalizátora a jövevénységről való reflektált gondolkodásnak az ókori izráeli tudatban? Milyen társadalmi realitás állhat a jövevényekkel foglalkozó ószövetségi szövegek mögött? Milyen bánásmódban részesültek a jövevények az ókori izráeli társadalomban? Milyen intézmények – törvények és szokások – irányították a jövevényekkel való bánásmódot az ókori izráeli mindennapokban? A téma kapcsán elsőként megfogalmazódó kérdések tulajdonképp olyan kérdések, amelyek a társadalomtudományok érdeklődési körébe sorolhatók, illetve megválaszolásukhoz társadalomtudományi módszerekre és modellekre van szükség. Noha a nemzetközi bibliakutatás színterén a társadalomtudományi megközelítés már széles körben elterjedt, a módszer hazai recepciója még évtizedek után is meglehetősen szórványos. Jelen kutatás az Ószövetség társadalomtudományi módszerének nemzetközi eredményeit kívánja hasznosítani egy olyan témakör kapcsán, amelyet leginkább a társadalomtudományi Ószövetség-kutatás klasszikusabb, intézménytörténeti vonalán lehet elhelyezni. Ilyen értelemben a dolgozat az ókori izráeli társadalom azon intézményeit (szokások és törvények) kívánja feltárni, illetve ezen intézmények egymáshoz való viszonyát megérteni, amelyek a jövevénység jelenségéhez kapcsolódtak.

A Disszertáció eszerint három nagy fejezetre tagolódik, melyekben az ószövetségi jövevénység témájának három fontos aspektusa kerül feldolgozásra. Az 1. fejezet egy bevezető fejezet, amely két nagy egységre tagolódik. A „Társadalomtudományi módszerek az Ószövetség-kutatásban” című részegység célja, hogy a jelen dolgozatot módszertani szempontból elhelyezze a társadalomtudományi bibliakutatás klasszikusabb, intézménytörténeti, valamint a heurisztikusabb, elméletalkotóbb vallásszociológiai, antropológiai irányainak határvonalán. Ezt követően a „Trendek és hézagok az ószövetségi jövevény-kutatásban” című részegység célja, hogy a jelen kutatást el tudja helyezni a hazai és nemzetközi jövevény-kutatás összefüggésében. A kutatástörténeti trendeket figyelembe véve megállapítható, hogy a hazai magyar nyelvű biblikus szakirodalomban a jövevénység témájának a vizsgálata meglehetősen szórványos, kifejezetten ebben a témában magyar nyelven monográfia még nem született. A nemzetközi biblikus, ószövetségi szakirodalomban a jövevénység témájának a vizsgálata viszonylag kiterjedt kutatási terület, azonban a nemzetközi kutatástörténeti trendeket figyelembe véve jól látható, hogy az ószövetségi jövevény-kutatás kifejezetten törvény-centrikus, így a jövevénységgel kapcsolatos ószövetségi narratív hagyományok vizsgálata meglehetősen periférikus, inkább csak születőben lévő iránya a kutatásnak. Jelen kutatás célja tehát kettős természetű. A dolgozatban az Ószövetség jövevényekkel kapcsolatos törvényi szövegeinek vizsgálata párhuzamosan jelenik meg a témába vágó narratív hagyományok elemzésével. Ezúton a hazai olvasó a klasszikusabb, törvény-centrikus jövevény-kutatásba és szakirodalmába, valamint a területen folyó újabb, narratív tradíciókat is feldolgozó nemzetközi kutatás születőben lévő irányába egyaránt betekintést nyerhet.

A 2. fejezet egy olyan terminológiai, egyben koncepcionális kiindulópontot jelent a kutatáshoz, amelynek a bibliai héber nyelv és kultúra az alapja. Az izraeli gondolkodás igen nagy különbséget látott a rokoni körhöz tartozók, illetve a körön kívül eső idegenek között. Az idegenségnek azonban több fokozata; alapvetően három típusa figyelhető meg az ószövetségi terminológiában: a teljesen idegen, a közösségen belüli idegen, valamint az átutazó idegen. Ebben a fejezetben tehát az idegenség e három típusa kerül következetes elhatárolásra, illetve szinkronikus és diakronikus elemzésre. A) A tágabb szövetségi közösség határain kívül található környező népekre az óhéber gondolkodás teljesen idegenként tekintett, rájuk az ’idegen’ (נָכְרִי / נֵכָר; זָר) terminusokat felváltva használja. B) Ezzel szemben a közösség határain belül élő, távolról érkező izráelita vagy nem izráelita idegeneket, akik menekültként vagy szövetségesként vannak jelen, a héber nyelv ’jövevényként’ (גֵּר), illetve ’zsellérként’ (תּוֹשָׁב) jelöli meg. A jövevény tehát olyan idegen, akinek állandó tartózkodási helye nem a saját közössége, hanem egy másik, olyan közösség, amely őt felvette, és amely közösség bizonyos jogokat biztosít neki. C) Végül az idegenség egy speciális válfaját képviselik az ókori vendégszeretet szokásának keretében vendégként rövid, meghatározott ideig a család, közösség körén belül tartózkodó átutazók. Az ókori izráeli kultúrában felnövekvő egyén számára vélhetően magától értetődőnek számított az idegenség fenti típusainak megkülönböztetése, hiszen e típusok legelemibb szinten magában a héber nyelv szóhasználatában is jól tükröződnek. Az akkori és a mai kor közötti kulturális és nyelvi szakadékokból következőleg azonban ezek a terminológiai és gondolkodásbeli különbségek zavaróan összemosódtak. Sajnálatos módon ez a problematika magukban a bibliafordításokban is tetten érhető. A kutatás e fejezetének célja épp az, hogy az idegenség ószövetségi típusai beazonosításra, illetve következetes elhatárolásra kerüljenek, annak érdekében, hogy a következőkben adekvát módon kerülhessen tárgyalásra a közösségen belüli idegenség, azaz a jövevénység és a jövevényekkel való bánásmód témaköre az Ószövetségben.

A 3. fejezet a dolgozat azon része, ahol a jövevénység témája az ószövetségi szövegek alapján feldolgozásra kerül. Az „A jövevénység kontextusa” című átfogó alfejezet célja, hogy a jövevénység jelensége ókori izráeli kontextusban elhelyezhetővé váljon. Miután az ószövetségi kultúrában a föld elidegeníthetetlen a helyi közösségtől, valamint a helyi közösség tulajdonképpen szoros rokoni, szövetségi kötelékekben élő családokból állt, így a kívülről érkező jövevények helye e rendszeren belül csakis egy patrónusként fellépő helyi család szoros közösségében, egy helyi háztartásban volt lehetséges. Ebből kifolyólag a jövevénység jelenségének az ókori Közel-Keleten általánosan elterjedt patrónus-kliens viszonyrendszerek egyik válfajaként való értelmezése, valamint az ószövetségi narratívákban található jövevénység témájának ez irányból történő feldolgozása e kutatás számára alapvető kiindulópontot jelent. A jövevénység jelenségének, illetve a velük szemben tanúsított bánásmódnak és társadalmon belüli kezelésüknek az Ószövetségben mind a fentebb említett informális, ősi konvenciókon alapuló patronátus jellege is megfigyelhető, de emellett a jövevények védelme a királyság korától kezdve formális, jogi, törvényi keretek között is megtörténik. A jövevények társadalmon belüli helyzetét szabályozó két markáns intézmény – a patronátus, illetve a jogi-törvényi szabályozás – ilyen párhuzamos jelenléte és hatása mellett ez az átfogó alfejezet arra keresi még a választ, hogy vajon a két, egymástól alapvetően eltérő intézménytípus milyen hatással bírt az ókori izráeli társadalmon belül a jövevények mindennapi bánásmódját és kezelését illetően? Az ókori izráeli jogrendszer szerkezetének, illetve magának az ókori izráeli moralitásra ható legfőbb tényezőknek (a kulturális konvenciók, a törvényi tradíciók, illetve a prófétai igehirdetés) a közelebbi vizsgálata mentén meglehetősen megalapozottnak tűnik, hogy a jövevényekkel való tényleges bánásmód óizráeli kontextusban valójában a családi szférákban, a mikroszinteken realizálódik, és leginkább a helyi kisközösségek, a helyi család, illetve a patrónusként fellépő izráeliták moralitásának és szokásainak a függvénye. A kutatás hátralévő része tulajdonképp szövegszerűen azt vezeti le, hogy az ókori Izráelben a jövevényekkel való bánásmód mindennapi alakításában a patronátus intézményének informális dinamikája a formális törvényi tradíciókkal szemben meghatározó befolyással bírt. Az „Izráel, mint jövevény – a jövevénység előtörténete” című alfejezetben a pátriárka-elbeszélések alapján olyan ősi konvenciók kerülnek rekonstruálásra, amelyek az ókori világban már a vaskori izráeli királyság és államiság előtti, írott törvényeket megelőző korszakban kialakultak a helyi-jövevény viszony kezelésére. Ezen hagyományok alapján két, alapvetően eltérő típusú jövevénység-stratégiát, illetve bánásmódot ismerhetünk fel, amelyekhez még egy harmadik is kapcsolódik. 1) Az egyik egy olyan szoros, alárendelő, patrónus-kliens típusú viszonyrendszer, amelyben a jövevény az identitás fokozatos feladása mentén idővel teljesen beolvad a helyi közösségbe. A helyiek szempontjából – mint azt a szövegek is mutatják – ez tekinthető a preferált viszonyrendszernek. 2) A másik pedig egy olyan lazább, mellérendelő, relatív autonómiára törekvő viszonyrendszer (azaz: szomszédság), amely mentén a jövevény identitása és életmódja mindaddig fenntartható marad, amíg az adott térségben békeidőről, illetve a kiegyensúlyozott természeti körülmények folytán virágzásról beszélhetünk. A jövevény szempontjából ez tekinthető a preferált viszonyrendszernek. 3) A 2Móz 1 emblematikus leírása alapján feltételezhető, hogy amennyiben egy szorosabb helyi-jövevény viszony nem válik patrónus-kliens viszonnyá, avagy a későbbi generációkban egy korábban meglévő patrónus-kliens viszony nem kerül megújításra, úgy a helyi-jövevény viszony kiegyenlítetlen hatalmi viszonyai a patrónus-kliens kapcsolat védelme nélkül elnyomássá és kizsákmányolássá válhat.

Összegezve tehát a dolgozatban bemutatásra kerül, hogy a jövevényekkel való ókori izráeli bánásmód törvényi szövegekben található statikus, ideális viszonyokat rögzítő képével szemben a narratív szövegekben dinamikus módon megőrzött mindennapi gyakorlat konfliktus-viszonyban állt, illetve, hogy a törvények magas etikai elvárásai dacára a mindennapokban egy ősi, informális szokáson, a patronátuson alapuló, bizonytalan végkimenetelű bánásmód valósult meg. Így igencsak indokolttá válik a törvény-centrikus ószövetségi jövevény-kutatás eredményeit a narratív szövegekben tükröződő patrónus-kliens jellegű jövevénység-koncepciók fényében újraértékelni. Jelen kutatás tágabb célja, hogy a jól körülhatárolt történeti-szociológiai, illetve bibliai teológiai természetű eredmények alapján a későbbi, a teológián kívüli szociáletikai, illetve társadalom-tudományi kutatások is informálódni tudjanak, amikor a téma modern vetületével – az elvándorlás-bevándorlás jelenségével – foglalkoznak. In Old Testament literature and theology, the theme of sojourning is a rather central element of thought. It is widely reflected in the Old Testament, from earliest to the latest literary sources; moreover, the topic is reflected in all kinds of literary genres of the Old Testament, such as narratives, laws, prophetic materials, and wisdom literature. From another point of view the Old Testament traditions relating to the theme of sojourning reflect a duplex experience; they picture the situation when Israel became sojourners, gērîm in a foreign land, on the other hand, they present Israel’s treatment toward sojourners living in their midst. What are the origins and generating factors of the widely reflected ancient Israelite thought concerning sojourners? What is the social background behind the Old Testament texts relating to sojourners? What kind of treatment did the sojourners receive within ancient Israelite society? What kind of institutions – customs and laws – controlled the treatment toward sojourners in ancient Israelite everyday life? In fact, the questions that naturally arise when thinking about the subject are questions that belong to the field of social scientific analysis of the Bible. Therefore, to attempt to answer the above raised questions this study seeks social scientific methods and models. While social scientific methods became widely popular in international biblical scholarship, the reception and application of these methods are rather sparse in Hungarian biblical scholarship. When treating the theme of sojourning in the Old Testament, this study would like to use social scientific methods and results to uncover hidden aspects of this rather interesting topic. Therefore, this study would like to uncover those institutions – customs and laws – that related to the treatment of sojourners in ancient Israelite society, moreover, the relation of these institutions would be analyzed and theorized as well. Chapter 1 of this study is an introductory chapter, which consists of two bigger units. The purpose of the unit titled “Social Scientific Methods within Old Testament Studies” is to place the present study in the field, halfway between older History of Institutions type social scientific studies and newer Sociology of Religion and Anthropological kinds of social scientific approaches. The present study follows a more classical, history of institutions type structure, at the same time it uses sociological models as well. The purpose of the unit titled “Trends and Gaps in the field of Old Testament Sojourner-Research” is to locate this study in Hungarian and international Biblical Studies of sojourner-research. In Hungarian Biblical Studies the topic of sojourning is only treated sporadically, the monographical treatment of the topic is still absent in Hungarian context. When considering the international Biblical Studies treating the subject of sojourning and the status of sojourners in Old Testament literature and culture, it can be observed that this field of research is a rather extensive one. However, when reviewing the related Biblical Studies it becomes clear that this special field is highly concentrates on Old Testament legal material. Therefore, the narrative literature related to the theme of sojourning is highly overlooked, there are only a few articles and studies which treat the related narrative literature. The purpose of this study is to analyse Old Testament narrative and legal materials of the same topic, simultaneously.

Chapter 2 is a terminological and conceptual unit, which is a necessary starting point when treating the subject. This chapter attempts to uncover the ancient Israelite notion of strangeness – throughout Biblical Hebrew terminology. As ancient Israelite society built upon familial and kin-relations, ancient Israelites reckoned a huge difference between themselves and the “others”. This distinction can be easily grasped in Hebrew terminology. Those, who belonged to the local community by way of kin-relations or covenantal partnerships were called “brother” (אָח), “kinsman” (עָמִית), “neighbour” (רֵעַ), or with a general term, “native/citizen of the land” (אֶזְרָח הָאָרֶץ). Non-Israelites, or people outside the bonds of kin-relational or covenantal partnerships were reckoned “strangers”. By examining Hebrew terminology, even within the broad category of “strangers” it is possible to detect different types or ranks of strangers, which existed in ancient Israelite thought: 1) People outside the ethnic and covenantal boundaries of Israel (i.e. the members of the surrounding nations) were understood as the “complete stranger” (נָכְרִי / נֵכָר; זָר); 2) On the other hand, the strangers (asylum seekers, refugees from other nations or Israelite cross-community, cross-tribal migrants, resident aliens, levites, etc.) living inside the covenantal boundaries, in the midst of the local community or in the midst of Israel were referred as “the stranger, who lives among you” (גֵּר; תּוֹשָׁב). The gēr is essentially a foreigner who lives more or less permanently in the midst of another community, where he is accepted and enjoys certain rights; 3) Finally, a very special type of stranger is represented in ancient Israelite culture by the travelling strangers. The travelling stranger was not a complete stranger, but a relative stranger, who passed by an area where certain covenantal partners were the locals. These types of strangers were the ones, who could count on the custom of hospitality. As mentioned above, there is no fixed terminology in the OT to address these strangers, who became potential guests throughout ancient hospitality. Few places of the OT call these types of travellers and guests as the “one, who is on the road” (אֹרֵחַ). For ancient Israelites, the boundaries between these categories were supposedly evident. However, modern translations do not follow these terminological and conceptual distinctions. It is widely seen in modern translations that both the outsider, i.e. the “complete stranger” and the somewhat insider, i.e. the “stranger, who lives among the people of Israel” are simply translated with the same word: “stranger”. The purpose of this whole chapter is to identify, at the same time, distinguish these types of ancient Israelite conceptions of strangeness, in order that the following chapter of the study could focus only upon the strangers, who lives among Israel, i.e. the gērîm.

Chapter 3 is a comparative analysis of Old Testament legal and narrative texts concerning the treatment of resident-aliens. The chapter consists of multiple sub-units. The purpose of the unit titled “The Context of Sojourning” is to attempt to locate the sojourners in ancient Near Eastern and ancient Israelite contexts. The land in ancient Israelite culture is inalienable from the local community and the rightful heir, moreover, the local Israelite community is built up by extended families of close familial and kin-relations. Therefore, the one who comes from outside could find its place in the local community only by closely attaching himself to a local patron. In this way he could reside on the land of his patron and could be a part of his household. Thus, the local-sojourner relationship could be understood as a form of patron-client relationship, which is, in fact, the approach that this study undertakes. The treatment of sojourners in ancient Israelite society rested upon two different kinds of institutions. One is patronage, which is an ancient, informal and personal mechanism between patron and client where the nature of treatment between the parties is determined by conventions. On the other hand, from the time of the early monarchy, the protection of the sojourners became institutionalized by legal traditions. Law is a formal, and impersonal way of protecting the sojourners. The most interesting fact is that from the time of the early monarchy these two institutions – that of patronage and legal protection – acted simultaneously on behalf of the sojourners. The crucial question is whether which one of these institutions could influence the everyday treatment of the sojourners in a higher rate? The closer examination of the function of ancient Israelite law and jurisdiction reveals that the everyday treatment of the sojourners depended – instead of legal principles and regulations – more on the morals of the local Israelite patrons. Therefore, the everyday treatment of the sojourners in ancient Israelite society was highly dominated by the micro-levels; such as the local community and the Israelite families, patrons. The rest of the study attempts to find substantial evidence in the topic-related Old Testament legal and narrative literature to confirm that the everyday treatment of the sojourners was dominated by ancient patronage dynamics, therefore, the later laws related to the treatment of sojourners could not alter significantly the customary practice. The purpose of the unit titled “Israelites as Sojourners – The Early History of Sojourning” is to analyse the patriarchal narratives of the Old Testament, in order to attempt to reconstruct the ancient conventions of the local-sojourner contact which pre-dated the legal traditions of the Early Iron Age Israelite monarchy. On the base of the patriarchal narratives it is possible to reconstruct the system of relations between locals and sojourners. 1) One way of contact between the locals and the sojourners is a very close, dependent patron-client type relationship, in which the sojourners gradually lose their identity to the point when they are fully integrated and assimilated into the local community. From the point of view of the local community, this type of relationship is preferred and forced. 2) The other type of relationship is a much more independent, neighbour type relationship, where borders and peace between locals and sojourners are fixed and agreed. In this type of neighbouring relationship, the sojourners possess a relative autonomy, but only to the point when crises arise (ecological, economic, political) resulting the sojourners to enter again a dependent patron-client relationship with the locals. Form the point of view of the sojourners – during peaceful and thriving periods – this type of relationship is preferred and negotiated. 3) On the base of the emblematic story of Exod 1 it is possible to detect a rather cruel type of relationship between locals and sojourners. As patron-client relationships are personal and temporal, without the renewed protection of a patronage relationship, a close, dependent relationship easily becomes oppressive. The oppression could take the forms of temporal corvée labour or – in a worst case scenario – eternal slavery.

To conclude, the present study attempts to argue that the treatment of the sojourners in ancient Israelite society reflected in the legal material is rather represents a static and idealistic treatment. The function of these laws is not judicial per se, but more likely, they function as torah, i.e. highly valued teachings. On the other hand, the treatment of the sojourners reflected in narrative literature represents a dynamic, everyday treatment, which has more to do with actual ancient Israelite treatment. In spite of the higher moral expectations of the laws, in everyday context an ancient, informal, patron-client relationship took place, and the dynamics of this type of relationship regulated the treatment toward sojourners. Comparing to the expectations of the laws, the treatment through patronage is rather flexible and crueller by way of outcomes. The purpose of the present study is to show that it is relevant to rethink and complement the law-centred sojourner-research with the results of the narrative representation of the same topic. The wider purpose of the study is to contribute solid ground socio-historical and biblical theological results to a wider, interdisciplinary (social-ethical and social-scientific) study of the topic of sojourning.