Az intézmények és a gazdasági fejlődés közötti kapcsolatot számos tanulmány vizsgálta az utóbbi évtizedben. Ezek az empirikus kutatások általában világmintán történtek, és hosszabb időhorizontot, jellemzően 30-50 évet ölelnek fel. Az Európai Unió tagállamainak szűkebb körében, az utolsó két évtized rövidebb időhorizontján viszont kevés ilyen elemzés készült; ez esetben ugyanis a finomabb ökonometriai eljárások technikailag szükséges feltételei nem állnak fenn. Intézményi perspektívából ugyanakkor az Európai Unió a gazdasági-politikai fejlődés sajátos laboratóriumának tekinthető, hiszen az EU-tagországokban a formális intézmények kiépülése jórészt harmonizáltan történik. Az europanizáció, amely a kevésbé fejlett dél-európai és posztszocialista országok esetében a szabad gazdasági és politikai versenyt biztosító intézmények, illetve a legjobbnak tekintett szakpolitikai gyakorlatok átültetésének kísérletét is jelenti, különösen a felzárkózással összefüggésben talányos. A formális intézményi harmonizációra törekvés ugyanis nem vezetett egyértelműen az EUtagországok közötti makroszintű jövedelmek konvergenciájához; sőt, számos jel utal arra, hogy a 2008-tól elmélyülő válság óta a fejletlenebb tagországok felzárkózása megállt. Ez a disszertáció az európai országok közelmúltbeli gazdasági fejlődése és a felzárkózás szempontjából releváns intézményeket, illetve a kapcsolódó mechanizmusokat vizsgálja. Fő kérdése, hogy mely intézmények számítanak elsősorban a hosszú távú növekedésben, illetve mi az intézményi magyarázatok relatív fontossága egymáshoz, továbbá a gazdasági fejlődés hagyományos magyarázataihoz és a humán tőke primátusát tételező alternatív magyarázathoz képest. A dolgozat kevert módszertani megközelítést használ. Az EU-országok sokaságán végzett keresztmetszeti statisztikai elemzést a nagyon különböző esetek elvét követve kiválasztott két ország, Svédország, illetve Spanyolország esettanulmánya egészíti ki. A kvantitatív statisztikai elemzésben a függő változó a gazdasági növekedés, a magyarázó változókat pedig egyrészt az országok két évtizeddel ezelőtti fejlettségi szintje, másrészt a feltételes konvergencia értelmezési keretében specifikált növekedési egyenlet klasszikus makrogazdasági változói és a humán tőke, végül pedig az intézményi típusú változók jelentik. Az egymással rivalizáló iskolák nyomán az intézmények minőségének operacionalizálása és mérése négy metszetben történik: egyrészt a jogrendszer és a tulajdonjogok, másrészt a hatalmi politikai intézmények, harmadrészt a szakpolitikai intézmények, végül pedig a Northféle informális intézmények, azaz a gazdasági-politikai szereplők viselkedését alakító kultúra komponenseinek formájában. A kvalitatív esettanulmányok az országspecifikus jellemzőket tárják fel: ilyen Svédországnál a jóléti állam megújuló ideológiája, Spanyolország esetében pedig a makrogazdasági fundamentumoktól gyakran elszakadó befektetetői megítélés hullámzása, valamint a speciális munkaerőpiaci környezet. Az eredmények szerint a felzárkózás pályájának alakításában hosszabb távon a humán tőke és az informális intézmények számítanak elsősorban, válságperiódusokban ugyanakkor kiemelt a percepciós hatások és a történetileg felhalmozott intézményi tapasztalat szerepe.

Various studies examined the relation between institutions and economic development in the last decade. These researches were prepared mainly on global samples and had a longer time horizon, typically 30-50 years. At the same time, only few studies covered the smaller group of the European Union member states and a shorter time horizon of the last two decades as in this case the necessary conditions of applying more refined econometric techniques are not met. The European Union is indeed a specific laboratory of economic and political development from an institutional perspective: the establishment of formal institutions in EU member states has mainly happened in a harmonized manner. Thus in the less developed Southern and post-socialist countries, Europeanization means the adoption of formal institutions ensuring economic and political freedom as well as the transfer of policy best practices; nevertheless, the convergence impacts of this process are rather puzzling. In particular, harmonized formal institutions have not convincingly implied a macro-level income convergence among EU member states; moreover, various signs have indicated a halt in the catching-up of the less developed countries in the crisis period expanded since 2008. This dissertation investigates the institutions and the related mechanisms relevant for recent economic development of EU member countries. The main aim of the study is to explore which institutions matter in long-run economic growth and what is the relative importance of rival institutional explanations compared to each other and the classical explanations of economic growth as well as the assumed primacy of human capital. The research uses a mixed methods approach. A cross-country statistical analysis of EU member states is complemented by two country case studies: Sweden and Spain were selected by the diverse case method. The dependent variable of the quantitative statistical analysis is economic growth, while the independent variables are specified in the conditional convergence framework: the development level two decades ago, the classical macroeconomic variables of growth accounting, the human capital and the institutional variables. Operationalisation and measurement of institutions happens in four dimensions: legal system and property rights; quality of democracy as a proxy of political institutions; governance effectiveness as a proxy of policy institutions; and the Northian informal institutions, i.e. components of culture guiding the behaviour of economic and political actors. The qualitative case studies explore the country-specific features: in the case of Sweden such a peculiarity is the changing ideology of welfare state and in the case of Spain the perception of investors frequently decoupling from macroeconomic fundamentals as well as the particular Spanish labour market environment. The findings of the study reveal the crucial role of human capital and informal institutions in long-run economic growth; at the same time, the results underline that perception effects and historically accumulated institutional stocks are particularly relevant in crisis periods.