A Cu(II)-ion biológiai jelentősége mellett az egyik legfontosabb radioizotóp, melyet széleskörűen használnak a nukleáris medicinában ( 60Cu, 61Cu, 62Cu, 64Cu és 67Cu rézizotópok), a képalkotó diagnosztikában és terápiás célokra egyaránt. A makrociklusos kelátképző, a 14 tagú 1,4,8,11-tetraazaciklotetradekán-ciklám származékait gyakran használják, mint bifunkciós komplexképzőket a radioizotópok antitestekhez és fehérjékhez való hozzácsatolásával, köszönhetően a viszonylag nagy kinetikai inertségüknek és termodinamikai stabilitásuknak. Ezen ligandumok használatának egyik hátránya az, hogy néhány ciklámszármazék lassan képez komplexet Cu(II)-ionokkal. Az volt az ötletünk, hogy két foszfinát csoportot beépítünk a makrociklusba, hogy megnöveljük a komplexképződés sebességét, úgy hogy csökkentjük a ligandum pozitív töltését (csökkenteni a taszítást a protonok és a Cu(II)-ionok között). Egy 14 tagú bisz-aminometil-foszfinsavszármazékot nemrégiben szintetizáltak C.Orvig és munkatársai. Mi újra előállítottuk a leírtak alapján TETA-(PO2)2 ligandumot, hogy megvizsgáljuk komplexképző sajátságait Cu(II)-zel. A rézkomplex röntgen krisztallográfiás szerkezeti elemzése arra utal, hogy a ligandum valójában egy 7-tagú bisz-aminometil-foszfinsav származék, két acetát karral.(diamino-dikarboxilát típusú ligandum egy foszfinát csoporttal a gyűrűben). A K[Cu(DCPDA)]xH2O erősen torzult geometriával rendelkezik, 2 oxigénnel (egy acetát és egy foszfinát oxigén) és 2 amin nitrogén donoratomokkal koordinálódik a Cu-hez, az oktaéder két csúcspontján pedig 2 oxigén atom koordinálódik(a szomszédos molekulának egy foszfinát és egy karboxilát oxigénje). Annak érdekében, hogy összehasonlítsuk a réz DCP ÉS DCPDA ligandumokkal képzett komplexeinek stabilitását, szerkezetileg analóg ligandumokat-mint pl:DCH, EDDA és DCHDA-választottunk ki. Az utóbbi ligandumok esetén fellelhető irodalomi adatok azt mutatják, hogy nagy különbségek vannak a rézkomplexek stabilitásában. Ezért újra meghatároztuk ezeket a stabilitási állandókat pH-potenciometriás és UV-spektrofotometriás titrálásokkal. Az eredmények azt mutatják, hogy a bisz-aminometil-foszfinsav származék N atomjainak (DCP ÉS DCPDA) bázicitása alacsonyabb, mint az analog diaminoké és diaminokarboxilátoké (DCH, EDDA és DCHDA, ez főleg a foszfinát csoport elektronszívó hatásának köszönhető. A foszfinátcsoport beépítése a gyűrűbe tovább csökkenti a ligandum bázicitását. Míg a DCH és DCP ligandumok Cu 2+ -ionok jelenlétében felvett titrálási görbék alapján ML,ML2 és ML2H összetételű komplexeket feltételeztünk, addig a diamino-dikarboxilát ligandumok (EDDA, DCHDA és DCPDA) egyensúliy leírása során ML, MHL és MLH-1 részecskék találhatók az oldatban. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a foszfinátokkal képzett komplexeknek a stabilitási állandói kisebbek,mint az analóg diaminok és diamino-dikarboxilát ligandumok komplexei, mely azt jelenti, hogy a foszfinát csoportnak a komplexképzésben jelentéktelen szerepe van.