A minket körülvevő világ, a család, és legaktívabban a szülők nevelése formál bennünket, tanítja meg nekünk, hogyan kell viselkednünk. Ők azok, akik emellett szavak nélkül, nonverbális úton is rengeteg információt közvetítenek, gondolkodásmódot formálóan hatnak ránk tudattalanul, rejtett módon, amelyeket beépítünk saját személyiségünkbe, viselkedésünkbe, gondolkodásunkba.Felnőttként keressük az egyensúlyt a két állandóan egymásnak feszülő erő, a családi egység, az összetartozás és saját önállóságunk, egyéni szuverenitásunk megteremtése között, amely a származási családunktól való leválással és az autonómiánk kialakításával jár. Ezt a folyamatot pedig természetes módon kíséri a szorongás. A dolgozatom alapjául szolgáló kutatásban éppen ezért arra kerestem a választ, hogy a személyes autonómiánk mértékének megteremtése mekkora szorongással jár, hogyan játszanak benne szerepet gyerekkorunk pozitív vagy épp negatív családi emlékei, és hogy vajon ez milyen hatással van kötődésünkre, felnőtt kapcsolatainkra.