A lápi póc (Umbra krameri) hazánk természetvédelmi szempontból egyik legjelentősebb halfaja. Az élőhelyének számító tiszta vizű, vízi növényzettel gazdagon benőtt mocsarak és lápok kiterjedése a XIX. századi folyószabályozási munkálatokat követően jelentős mértékben lecsökkent, mely maga után vonta a Kárpát-medencében élő állományok méretének csökkenését. A fennmaradó populációk a megmaradt mocsarakban, lápokban, valamint ún. másodlagos élőhelyeken találták meg életfeltételeiket, egymástól meglehetősen elszigetelve. Napjainkban a fennmaradt állományokat számos tényező veszélyezteti, mint például a fokozatosan melegedő klíma, a változékony vízjárás és kiszáradások, az antropogén eredetű, kiváltképp a mezőgazdaságból és szennyvízbevezetésből származó kémiai szennyezések, valamint a másodlagos élőhelyein végzett kotrások. Mindezek mellett talán a legnagyobb problémát az adventív fajok térnyerése, kiváltképp a XX. század végén megjelenő inváziós amurgéb (Perccottus glenii) jelenti. Azonos habitat és táplálékpreferenciájuk kompetíciót eredményezhet a két faj között, továbbá az amurgéb agresszívebb magatartása és gyors növekedése révén a lápi póc predátorává is válhat. A korábbi évek populációgenetikai vizsgálatai alapján a Kárpát-medencében élő lápi póc állományok két nagyobb, evolúciósan szignifikáns egységre oszthatók, melyek a Duna, valamint a Tisza vízgyűjtőjével egyeznek meg. Mivel a korábban említett veszélyeztető tényezők, főleg az amurgéb terjedése a Tisza mentén élő populációkat fenyegeti elsősorban, így munkánk során az itt élő pócállományok felmérését, élőhelyeinek halalapú ökológiai állapotértékelését, továbbá az azokat veszélyeztető tényezők feltárását végeztük el.