Innovatív információtechnológiák alkalmazása a turizmus menedzsmentben
Dátum
Szerzők
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt
Vitathatatlan, hogy a turizmus a világ egyik legintenzívebben fejlődő gazdasági ágazata, mely jelentőségét közvetlen és közvetett gazdasági hatásaival sikerült alátámasztani az elmúlt években. WTTC (2015) becslése szerint, 2014-ben a turizmus ágazatainak közvetlen és közvetett gazdasághoz való hozzájárulása nőtt a 2013-es évhez képest, és várhatóan tovább emelkedik a következő években. Számszerűsítve a turizmus ágazatainak közvetlen gazdasághoz való hozzájárulása hazánk GDP-nek 3,9 százaléka. Az információ és kommunikációs technológiák területén az elmúlt évtizedben bekövetkező robbanásszerű fejlődés, valamint az innovatív megoldások megjelenése gyökeresen megváltoztatták a turizmus szektort. Az IKT-k széleskörű elterjedésének köszönhetően számos új eszköz, szolgáltatás jelent meg, melyek a turizmusban is éreztetik hatásukat. Napjainkban nem csak a turizmusban dolgozó szakemberek, hanem az egyre tapasztaltabb turisták is növekvő ütemben keresik az interakció lehetőségét, egyrészt a szolgáltatói oldallal tájékozódás és igényeik teljesítése céljából, másrészt a többi turistával a hatékony információcsere megvalósításáért. Az elmúlt években megjelenő újabb Web-es platformok (Web 2.0 – Travel 2.0), a közösségi média és a felhasználók által létrehozott tartalmak jelentősége felértékelődni látszik, hiszen ezek elterjedése alapjaiban változtatta meg a turisták utazási információ használatát. Ezen technológiák megjelenése lehetővé tette a turisták számára, hogy aktívan együttműködjenek más turistákkal az utazási információ létrehozásában, felhasználásában és terjesztésében az internet segítségével. Az utóbbi években a kutatók egyre többször vizsgálták az IKT használatának lehetőségeit a turizmusban, a teljes utazási folyamat során. Összességében elmondható, hogy a kutatások elsősorban az információkeresés, és az ahhoz kapcsolódó keresési magatartásra fókuszálnak. Az IKT széleskörű elterjedése megváltoztatta a fogyasztói magatartást a turizmusban az elmúlt években. A közösségi média, a felhasználók által létrehozott tartalmak fokozódó figyelmet kapnak a fogyasztóktól az utazási folyamat teljes szakaszában, hiszen egyre nagyobb befolyással bírnak a lehetőségek kiválasztásában és az utazási döntés meghozatalában. A turizmusban legújabban megjelenő innovatív mobil szolgáltatások – QR kód, NFC, AR – egyedülálló lehetőséget biztosítanak mind a szolgáltatói oldalnak, hogy minél több információval lássák el a fogyasztókat, mind pedig a turistáknak, hogy rövid idő alatt, kényelmesen információt szerezzenek egy helyi nevezetességgel, étteremmel, múzeummal kapcsolatban. A dolgozatban bemutatásra került turisztikai mobil eszközök hatékonyan támogatják a dinamikus információmenedzsment megvalósulását a turizmusban. Bebizonyosodott, hogy a technológiai elfogadás modell és a Rogers féle innovációs diffúzió elmélet integrálása alkalmas egy olyan modell kidolgozására, mely a turisztikai mobil szolgáltatások fogyasztói elfogadását írja le. A modell megfelelő illeszkedése és validitása, szintén megerősíti a használat észlelt egyszerűsége tényező szerepét a mobil szolgáltatások elfogadásában. A fogyasztók számára fontos szempont, hogy egyszerű, hasznos és a mindennapi életvitelükkel kompatibilis turisztikai mobil szolgáltatásokkal találkozzanak, melyekben teljes mértékben megbíznak. Empirikus kutatásom során országos lekérdezésű minta segítségével értékeltem az internet-használó felnőtt lakosság körében a közösségi média (felhasználói tartalmak), és a mobil eszközök használatát a szabadidő célú utazás során. A vizsgált területeken kapott eredmények sok esetben tükrözik a nemzetközi szakirodalmakban megjelenő IKT használat trendjeit, miszerint a közösségi média és felhasználó tartalmak szerepe meghatározó jelentőséggel bír az utazási döntés folyamatában. It is undoubted that tourism is one of the economic sectors developing in the most intensive way in the world, which significance was proved by its direct and indirect economic impacts during the previous years. According to the estimate of the WTTC, the contribution of the tourism branches to the direct and indirect economy increased in 2014 comparing to the year 2013, and it is expected to improve further in the next years. In quantitative terms the contribution of the tourism branches to the direct economy is 3.9% of the GDP of Hungary. The explosive growth in the field of the information and communication technologies (ICT) in the last decade, as well as the appearance of innovative solutions radically changed the tourism sector. Thank to the wide spread and extensive use of ICTs several new tools and services appeared in tourism, which impacts may be realized in tourism as well. Nowadays not only experts in tourism but even tourists becoming more and more experienced search for the possibility of interaction increasingly, for the sake of orienting with the service and meeting the demands at one hand, and for realizing the efficient information change with other tourists on the other hand. The significance of new Web platforms (Web 2.0 – Travel 2.0), the social media and the user generated contents appeared during the past years seems to be appreciated, as their utilization fundamentally changed the use of travelling information of tourists. The appearance of these technologies made the active co-operations with other tourists in forming, using and spreading the travelling information by the help of the internet possible for tourists. During the past years researchers increasingly focused on the possibilities of using ICTs in tourism during the whole travelling process. The innovative mobile services (QR code, NFC, AR) recently used in tourism ensure a unique opportunity both for the service side in order that they could provide the consumers with more and more information and for tourists that they could get information in a short time and easily relating to a local monument, restaurant or museum. The tourism mobile tools introduced in the Ph.D. thesis support efficiently the realization of the dynamic information management in tourism. All in all the research focuses on information search and the relating search behaviour. The wide-spread use of ICT changed the consumers’ behaviour in tourism during the last years. Social media and user-generated content are increasingly watched by consumers during the whole travel, as they have a more and more significant impact on selecting the possibilities in decision making in travelling. It was proved that the integration of the Technology Acceptance Model and Diffusion of Innovation by Rogers is suitable for creating a model, which describes the consumers’ acceptance of tourism mobile services. The proper fit and validity of the model also strengthen the role of the perceived ease of use factor in accepting the mobile services. It is a crucial aspect for consumers that they could use simply, helpful tourism mobile services being compatible with their everyday life and which they could trust fully. During my empirical research the use of social media (user-generated content) and mobile tools were analysed among the adult population of internet users during travelling with the purpose of recreation by the help of a national sample survey. In many cases the results gained in the examined fields reflect the trends of using ICT appearing in the international references, by which the role of the social media and the user contents has a dominant significance in the process of making decisions relating to the travel.