Diplomamunkámban arra a kérdésre kerestem a választ, hogy egy költséghatékonyabb eljárással, jelen esetben a PARP-rendszer immunhisztokémiai vizsgálatával helyettesíthető lehetne-e a BRCA genetikai vizsgálat, és kimutatható lehetne-e a PARPi kezelésre való alkalmasság? Mivel a BRCA1 és BRCA2 tumorszuppresszor gének termékei a dupla-szálú DNS-törések javítását végzik, ezek hiányában az egyéb reparációs mechanizmusokra nagyobb feladat hárul, példának okán a szimpla-szálú törések javításáért felelős PARP rendszerre is. Több tanulmány is bizonyítja, hogy a mutációt hordozók körében a PARP-rendszer gátlásával annak javítófunkcióját megszüntetve, még akadályozottabbá válik a DNS-reparáció, megvalósítva ezzel az erőteljesebb tumorgátlást. Viszont ahhoz, hogy e csoportban tapasztalt gátlás ilyen mértékű legyen, kezdetben a gátolt működésnek is fokozottnak kell lennie. A „BRCAness” fenotípus szintén az elmúlt évek felfedezése, olyan genetikai és epigenetikai változások összefoglaló neve, melyek a BRCA mutációk hiánya ellenére képesek létrehozni e tumorszuppresszor gének funkcióvesztéséhez hasonló állapotot. Mindez magyarázatot adhat arra, miért lehet hatásos a PARPi kezelés olyan betegek esetében is, akik a BRCA gének öröklött mutációit nem hordozzák.