Visszatekintve Európában és a Monarchiában a XIX. század gyökeres változást hoz a szőlőtermesztésnek több mint ezeréves múltjára és hagyományaira. Azzal, hogy bekerült Európába a Phylloxera, a peronoszpóra és lisztharmat hatalmas pusztításba kezdenek a kontinens országaiban. Amelynek hatására létrejönnek és elkezdődnek a nemzetközi kutatómunkák. A nemzetközi kapcsolatok kiépítése segíti a tudás összeadását az országok között. 1850-től kezdve válik fontosabbá a növényvédelem fejlesztése, új vegyszerek készítése és alkalmazása. Trágyázás alkalmazásának mértéke növekszik, a szerves trágya mellett elkezdik nagyobb mértékben használni a műtrágyákat. Csökken, az egy hektárra eső szőlőtőke mennyisége, viszont növekszik a sor és tőtávolság, ami kedvezőbb művelést, metszést, levegősebb állományt hoz létre és a növényvédelmi vegyszerek könnyebb kijutatását teszi lehetővé. Új metszés módok megjelenése, a tőkefejnek új típusú megművelése, azaz már nem csak alacsony törzsű formák vannak előnyben, hanem terjednek a magasabb törzsű tőkék módjai is. Az oltás használatának elterjedése és általánosabbá válása, alany-nemes együttes hatása a termés mennyiségére és a termés minőségre javító hatással van. Azért fontos e korszak, mert a XIX. század szőlészei, borászai és tudományos emberei tették lehetővé a modern kor szőlészetének alapjait, tették le és alapozták meg munkáságaikban azt a szemlélet módot, ami a mai napig hatással vannak a mai szőlészekre, borászokra.