Absztrakt

Doktori értekezésemben az író Polcz Alaine-t vizsgálom: elhelyezem Polcz írói munkásságát a magyar irodalomban, majd szövegközeli elemzésekben elsősorban arra összpontosítok, hogyan konstruálódik Polcz Asszony a fronton; Egész lényeddel; Leányregény; Ideje az öregségnek és Nem trappolok tovább című önéletírásaiban a női szubjektum. A választott művek olvasatába bevonom Polcz Éjjeli lámpa című esszékötetét, Befejezhetetlen – Könyv a szerelemről című művét, A bilincs a szabadság legyen – Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948-1997 című levelezéskötetet, Polcz tanatológiai témájú szakmai írásait, illetve Polcz Alaine–Bitó László Az utolsó mérföld című könyvét. Dolgozatomban azt igyekszem bizonyítani, hogy Polcz írói életművének kutatása termékenyen járulhat hozzá a női szubjektumról szóló diskurzus bővítéséhez. Gender-szempontú elméleti vizsgálódásra törekszem, mindegyik elemző fejezetnél központi elem, állandó szempont a női szubjektum vizsgálata, mindeközben figyelembe veszem a maszkulinitás-kutatások eredményeit is. Emellett minden elemző fejezetnél bevonok az olvasásba olyan elméleti fogalmakat, irányzatokat, amelyek Polcz önéletírásainak tematikus sokféleségéhez igazodva közelebb visznek a szövegek teljesebb megértéséhez. Az író Polczot vizsgáló fejezetben arra a következtetésre jutok, hogy Polcz Alaine egyfajta köztes pozícióban áll a nyugatos írófeleségek és a kortárs alkotó-házaspárok között. Irodalomkritikai megítélése a szépirodalomként való olvasás irányába mozdult el, alkotásaira nem jellemző a lázadó feminista hang, egy olyan autonóm női szubjektum képződik meg műveiben, amely a patriarchális diskurzus keretein belül marad, de kérdésfelvetéseivel annak kereteit tágítja. Polcz írói munkásságát a Kaffka Margit-i hagyományhoz kapcsolom, a kortársak közül Szabó Magda, a jelenkori irodalomból Péterfy-Novák Éva életművével állítom párhuzamba. Életművét a magyar irodalomtörténeten belül az önéletrajzi ihletettségű, hangsúlyosan női tapasztalatokat megjelenítő, tabudöntő, személyes olvasásra ösztönző művek között helyezem el. Az Asszony a fronton című önéletírásban a női szubjektum a háború és a házasság elnyomó mechanizmusainak kontextusában konstruálódik. Az írás célja egyrészt egy többszörös trauma feldolgozása, a némaság megtörése; másrészt a történtekről való híradás, hiteles tanúságtétel. A szöveg egyik sajátossága abban a narratív technikában rejlik, amelynek hatására a mű képes visszatükrözni a traumatapasztalat feldolgozásával együtt járó belső küzdelmet és megőrizni az események idegenségét. A szöveg másik sajátossága az aposztrophé alakzatában rejlik, amely többféle funkcióval bír, és elhagyása a szöveg retorikai szintjén is jelzi az önéletrajzi elbeszélő hermetikus elzártságát, magányát, tapasztalatainak megoszthatatlanságát. Polcz írása több helyen is párhuzamot von a női sors és az állati sors között. A műben mind a háború, mind a házasság olyan traumatapasztalatként jelenik meg, amelyről sok esetben éppen az elhallgatás mond a legtöbbet. Az Egész lényeddel című írásban az önéletrajzi elbeszélőt férje elvesztése és saját halálának közelsége az önmagával való szembenézésre készteti. A szövegben a tárgyak, a terek és Mészöly művei egyaránt a múlt hordozóiként tételeződnek, az emlékidézés folyamatában a különböző idősíkok egymásra rétegződnek és egy új egységbe rendeződnek. A napló leghangsúlyosabban a gondoskodó, megbocsátó feleség alakját jeleníti meg. Azok a mozzanatok, amelyek nem illeszkednek az írás által megrajzolni kívánt képbe, csak a szöveg hasadásaiban, hiányaiban, elhallgatásaiban érhetőek tetten; azonban így is jól látszik, hogy a függés, függetlenség, alkotás, megbocsátás, bűntudat szétszálazhatatlanul összefonódik a házasság történetében. A naplóbejegyzések nem zárják ki az én narratívumainak folyamatos újraértését, az önéletrajzi elbeszélő vállalt szubjektivitása válik az énteremtés alapjává. A Leányregény című napló az utazás személyiséget dinamizáló hatása mellett láthatóvá teszi a lányregények manipulatív hatását, és a női szubjektum lehetőségeit a 70-es évek Romániájában. A hitelesség illúzióját megteremtő napló a női szubjektumot állandó változásban jeleníti meg. Az utazás során saját és idegen dinamikusan változó kategóriákként tételeződnek, az önéletrajzi elbeszélő kulturális mássága nem tűnik el, csak az integráció mértéke változik folyamatosan a különböző viszonyítási pontok váltakozásának megfelelően. Ha az önéletrajzi elbeszélő címadásának megfelelően a lányregények narratív sémái felől próbálunk a műhöz közelíteni, azt tapasztaljuk, hogy a szöveg folyton elkülönböződik az olvasó prekoncepcióra alapozott értelemadásától. A történet középpontjába állított két szereplő egymásnak ellentmondó vágyai arra hívják fel figyelmünket, hogy a szereplők folyamatosan átlépik az egymásnak feszülő narratívák határait, kijelentéseik csak folytonos perspektívaváltással értelmezhetőek. Az Ideje az öregségnek és Nem trappolok tovább című naplók az utolsó életszakasz affirmatív felfogása felé vezetnek. Az uralkodó biopolitikai paradigmát sok esetben megkérdőjelezve átformálják a késő modern társadalmak azon nézeteit, amelyek az öregséget a betegséggel, az egészségtudatos magatartás hiányával, a szépség elvesztésével, a nemi identitás megszűnésével azonosítják. Az önéletrajzi elbeszélő koncepciójában a caritas és agapé értelemben vett szeretet válik a szubjektum konstituáló alapjává; az alkotás, a másokért végzett munka az értelmes öregség lehetőségét teremti meg. A betegség súlyosbodásával együtt felerősödik az önéletrajzi elbeszélőben a testtől való elidegenedés érzete, az elfogadó magatartás kialakításában nagy szerepe van a (fekete) humornak, az öniróniának. Dolgozatom zárásában Singer Magdolna Partitúra – Utolsó beszélgetés Polcz Alaine-nel című interjúkötete alapján azt elemzem, hogyan alakul Polcz élettörténete sorssá. A Polcz-imázst vizsgálva számot vetek azzal, hol, milyen kérdések kapcsán kínálják fel az elemzett Polcz-szövegek a személyes olvasás lehetőségét.

Abstract In my doctoral thesis I examine the writer Alaine Polcz: I place her work as a writer in Hungarian literature followed by close text analyses focussing primarily on how the female subject is constructed in Polcz’s autobiographical works Asszony a fronton [Woman on the front]; Egész lényeddel [With your entire being]; Leányregény [Girl book]; Ideje az öregségnek [A time for old age] and Nem trappolok tovább [I’ll stop trotting]. The readings of the chosen books also include the collection of essays Éjjeli lámpa [Nightlight], her work Könyv a szerelemről [Book about love], the correspondence between Miklós Mészöly and Alaine Polcz, A bilincs a szabadság legyen – Mészöly Miklós és Polcz Alaine levelezése 1948-1997 [Let freedom be the shackle – Correspondence between Miklós Mészöly and Alaine Polcz 1948-1997], her writings on thanatology and a joint volume by Alaine Polcz and László Bitó, Az utolsó mérföld [The last mile]. It is my objective in my thesis to prove that research into Polcz’s oeuvre can productively contribute to widening the discourse on the female subject. I aim at a gender-based theoretical investigation focusing on the examination of the female subject as a constant aspect in every analysis chapter while considering the results of masculinity research, too. In addition, every analysis contains theoretical concepts and trends which, adapting to the thematic diversity of Polcz’s autobiographical works, allows for a fuller understanding of the texts. In the chapter on Polcz as a writer I come to the conclusion that Alaine Polcz took an intermediate position between the wives of the writers of the periodical Nyugat („West”) and contemporary author couples. Her assessment in literary criticism has shifted towards being viewed as of belletristic, her works are not characterised by a rebellious feminist voice; in her works an autonomous female subject is constructed that remains within the confines of patriarchal discourse, at the same time broadening its scope with the questions that she poses. My thesis attaches Polcz’s oeuvre to the tradition embodied by Margit Kaffka, drawing parallels with Magda Szabó, among contemporary writers, and the oeuvre of Éva Péterfy-Novák among present day female writers. Within Hungarian literary history I place her oeuvre among taboo-breaking autobiographical works featuring specifically female experience, which call for personal interpretation. In her autobiographical work, Asszony a fronton [Woman on the front], the female subject is constructed in the context of the oppressing mechanisms of war and marriage. The aim of this writing is to process multiple traumas, and to break the silence, and, on the other hand, to report on events, i.e., an authentic testimony. One of the key features of the texts is the narrative technique that enables the work to reflect the inner struggle accompanying the processing of trauma and preserve the alien nature of events. Another feature of the text is its use of the literary device apostrophe that has several purposes while its omission signals, on the rhetorical level of the text, too, the hermetic closure and loneliness of the autobiographic narrator and her inability to share her experience. Polcz’s writing shows parallels between female and animal fate. The writing represents both war and marriage as traumas which in many cases are best revealed by silence.
In her writing Egész lényeddel [With your entire being] the autobiographical narrator is forced to self-reflect by the loss of her husband and the closeness of her own death. In the text, objects, spaces, and Mészöly’s works are all listed as carriers of the past and in the process of remembering, the different temporal planes build on top of each other and rearrange themselves into a new unit. The most emphatic role in the diary is that of the caring and forgiving wife and the elements that do not fit the picture that the writer wishes to draw can be traced only in the crevices, deficiencies and silences of the text. However, it is conspicuous even in these circumstances that dependence, independence, creation, forgiveness, and remorse are all intricately linked in the story of their marriage. The diary entries do not exclude the continuous reinterpretation of the narratives of the self; the autobiographical narrator’s self-imposed subjectivity becomes the basis of self-creation.
In addition to the empowering effect of travelling on the personality the diary Leányregény [Girl book] reveals the manipulative effect of girl books and the potentials of the female subject in the Romania of the 1970s. The diary creating the illusion of authenticity displays the female subject in a state of constant change. During travelling the concepts of self and alien are listed as dynamically changing categories, the cultural difference of the autobiographical narrator is not conspicuous, it is only the degree of integration that changes continuously in accordance with the changes in the diverse reference points. If we attempt to approach the work from the aspect of the narrative schemata of girl books, as reflected by the title choice of the autobiographical narrator, we find that the text always diverges from the interpretation based on reader preconception. The conflicting desires of the two protagonists in the focal point of the story alert us to the fact that the characters are forever crossing the limits of the conflicting narratives, thus, their utterances only become interpretable through continuous changes in perspective.
The diaries Ideje az öregségnek [A time for old age] and Nem trappolok tovább [I’ll stop trotting] lead towards the more affirmative approach of her last stage of life. Often questioning the prevailing biopolitical paradigm, they reshape those views of late modern society that equate old age with illness, lack of a health-conscious attitude, the loss of beauty, and the cessation of sexual identity. In the autobiographical narrator’s concept love in the sense of caritas and agapé becomes the constituting basis of the subject; creation, and work done for others create the possibility of a meaningful old age. As her illness deteriorates the autobiographical narrator’s sense of alienation from the body grows stronger; (black) humour and self-irony play a great role in shaping her accepting attitude. In the closing part of my thesis I provide an analysis of the process of how Polcz’s life story turned into fate based on Magdolna Singer’s collection of interviews Partitúra – Utolsó beszélgetés Polcz Alaine-nel [Score – Last conversation with Alaine Polcz]. Examining Polcz’s image I tackle the question of where, in relation to what questions the analysed texts by Polcz offer the opportunity of personal interpretation.