Sajátos, bár érthető dolog a természetvédelemben - ezen belül is a fajok védelmében – hogy a taxonok kutatottsága arányban áll a megfigyelhetőségükkel illetve a szó szoros értelmében a népszerűségükkel. Míg a könnyen megfigyelhető és több helyen – többek között a sajtóban - népszerűsített madarak, kétéltűek és hüllők esetében a szakirodalomban viszonylag nagy mennyiségű információt találunk, a nehezen megfigyelhető taxonoknál például a nagyragadozóknál már ez lényegesen kevesebb. A halak esetében az eltérő életközeg miatt pedig még nehezebb a megfelelő információ összegyűjtése. Kimondhatjuk, hogy a vizes élőhelyek fontos indikátorfajai a halak, diverzitásuk, a jelen levő jellemző fajok száma és aránya alapján sok mindenre következtethetünk, többek között például a vízminőségre, de egy gazdag halfaunával rendelkező vízterület jelezheti azt is, hogy érdemes velük foglalkozni, mint a biodiverzitás fenntartása szempontjából potenciálisan értékes élőhelyekkel. A hazai halfauna az elmúlt másfél évszázadban több adventív fajjal bővült, ezek közül néhány fajnak gazdasági jelentőssége van, bár vitatható, hogy az általuk termelt haszon arányban áll-e az általuk okozott káros ökológiai hatásokkal. Az adventív fajok többségénél viszont nincs kedvező gazdasági hatás, hanem egyértelműen káros fajoknak kell tekintenünk őket. A legnagyobb kártételük pedig az, hogy az őshonos fajainknak kompetítorai illetve predátorai ezek az idegen fajok. Az adventív fajok káros jelenléte mellett más élőhelyi hatások is károsan befolyásolhatják őshonos halfajaink helyzetét. A toxikus anyagok, a vízszintingadozások és ezek másodlagos hatásai (például nyáron az alacsony vízszint miatti túlmelegedés vagy az eutrofizáció) problémaforrás lehet.