1881 után az Osztrák-Magyar Monarchia és az Orosz Birodalom Balkán-politikáját a kooperáció és a vetélkedés kettőssége határozta meg. Bár az 1881-ben felújított három császár szövetsége rögzítette a két hatalom balkáni együttműködését, azonban az érdekellentétek miatt a rivalizálás továbbra is sarkalatos pontja maradt az osztrák-magyar–orosz viszonyrendszernek. Ehhez társult, hogy 1881 és 1884 között a Monarchia balkáni befolyása növekedett, míg Oroszországé csökkent. Ezért új szempontként érdekes lehet annak a komparatív vizsgálata, hogy a szóban forgó hatalmak a balkáni térségben gyakorta jelentkező kisebb-nagyobb válságokat milyen konfliktuskezelési mechanizmusokkal próbálták kezelni. A dolgozat terjedelmi okok miatt egy esettanulmányra, a Szerbia és Bulgária között kialakult ún. bregovói határincidensre (1884–1888) fókuszál, de az elemzés a három császár szövetségének a konfliktus feloldására tett kísérleteit vizsgálja, amely kizárólag 1884 nyarára korlátozódott. A dolgozat forrásbázisát az Österreichisches Staatsarchiv, Haus-, Hof- und Staatsarchiv kiadatlan levéltári forrásai, valamint a német, a szerb és a bolgár diplomáciához köthető publikált dokumentumgyűjteményei képezik. Az elemzés röviden reflektál Ausztria-Magyarország és Oroszország kapcsolatára és balkáni pozícióira, illetve Szerbia és Bulgária kapcsolatrendszerére 1879 és 1883 között. Bemutatásra kerül, hogy a Bregovo-affér előzményének számító szerbiai timoki felkelés (1883) és az ennek következtében a szerb–bolgár kapcsolatokat súlyosbító ún. emigráns-kérdés során milyen magatartást tanúsított a bécsi, a pétervári és a berlini kabinet. A dolgozat részletesen feltárja a három császár szövetségének a bregovói konfliktus során folytatott közvetítésének (mediációjának) mozgatóit, a diplomáciai tárgyalások menetét és a vitás kérdések okait. Ugyan Bécsben és Pétervárott is támogatták a közös fellépést, mindazonáltal ennek eltérő motivációi voltak és a mediáció során rendre felszínre kerültek az osztrák-magyar–orosz diplomácia szemléletbeli különbségei. A kutatás során arra a következtetésre jutottam, hogy a vizsgált periódusban a Monarchia erősödő, míg Oroszország csökkenő balkáni befolyása meghatározta a válságkezelési eszközök jellegét. A kutatás további eredménye, hogy a tárgyalások sikertelenségének legfőbb oka az volt, hogy a Monarchia Szerbiát, míg Oroszország Bulgáriát támogatta, de a nyílt konfrontációt egyik nagyhatalom sem vállalta fel a másikkal szemben.