A disszertáció egyik hipotézise az volt, hogy az egyesült államokbeli társadalmi, politikai és szellemi életben végbement 20. század-közepi változások szükségszerűen változást idéztek elő a homiletika területén is, és így jöhetett létre az Új Homiletika. A huszadik század közepének embere már másként gondolkodott, mint a század eleji ember, más volt a szocializációja, más kulturális hatások érték. A filozófiai gondolkodásbeli változások és a hermeneutika újabb irányzatai, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy az amerikai hívő ember másként olvassa és értelmezze a Bibliát, másként tekintsen a hozzá szóló lelkészre, másként értse a nyelv teremtő erejét és hatását. Sokan megkérdőjelezték az egyház autoritását, és kétségbe vonták a prédikálás értelmét. A „hagyományos” és a „kérügmatikus” prédikálás túlságosan dogmatikusnak és didaktikusnak tűnt, de a lelkigondozói prédikálás sem volt mindenki számára kielégítő. A kutatás egyik eredménye annak felismerése, hogy ezek a külső és belső tényezők vezettek egy új homiletikai mozgalom elindulásához, merthogy egyértelművé vált, hogy a prédikálást ért vádakkal és hatásokkal foglalkozni kell, a „szószék válságára” valamilyen pozitív választ kell adni. A kutatásból az is kiderül, hogy bár az Új Homiletika nem tekinthető egységes, ugyanazokat az elveket valló irányzatnak, mégis van benne néhány olyan közös vonás, amely mégis mozgalommá tette, és amely meghatározta a huszadik század második felének és a huszonegyedik század elejének prédikálását. A dolgozatban arra a felismerésre jutottunk, hogy az Új Homiletika szerint a prédikálás bibliai Kijelentésnek folytatása, amennyiben úgy tekintünk rá, mint eseményre. Tulajdonképpen nem a valamikori bibliai szövegnek a jelenben való újraelmondása, hanem a jelen helyzetben való újraértelmezése. Az Új Homiletika szerint a prédikálás – esemény, és így az egész embert kell megszólítania, teljes értelmi, érzelmi és szellemi valóságában. Ennek a megszólításnak az eszköze a nyelv, amely úgy válik eseménnyé válik, ha nemcsak az elmondottak tartalma, hanem a hatása is előtérbe kerül, azaz, hogy a nyelv miként formálódik az emberi tudatban. Az Új Homiletika tanítása szerint a szövegek értelmezésében figyelni kell a különböző korok értelmezési kísérleteire, de főleg a jelenkori értelmezésre. Számukra a kontextualitás alapkövetelmény, ugyanis az válik fontossá, hogy a textus hogyan értelmezhető egy hallgató számára, egy bizonyos helyen, bizonyos alkalommal. A bibliai szövegek megértésben oda kell figyelni a Biblia irodalmi sajátosságaira, a szövegek struktúrájára, a perikópák felépítésére, a retorikai és más irodalmi szándékokra, mert ezek alapjaiban határozzák meg a megértést. A kognitív, racionális sémákra épülő megértést átveszi a poétikus megközelítési mód. A prédikáció tartalma és formája egymástól nem választható el, hatását ugyanis együttesen fejtik ki. A cselekményszövés, a mozzanat, a dráma, a filmszerű megközelítés, a dialógus lesz a megfelelő forma. A felszólító mód helyett indokoltabbá válik a leíró mód, a buzdítás helyett jobb az invokálás vagy a megerősítés. Az Új Homiletika azt vallja, hogy az igehirdető lelkész részese a prédikálás eseményének, tulajdonképpen a saját Isten-tapasztalatából fakadó élményeit osztja meg a hallgatóságával. A hallgatóság több, mint a prédikáció címzettje, valójában a prédikálás eseményének főszereplőjévé válik, be kell fejeznie a prédikációt oly módon, hogy a saját életére vonatkozó következtetéseket önmaga vonja le. Az Új Homiletika a hallgatótól participációt követel. Az is a kutatás eredményei közé sorolható, hogy általa magyar nyelvterületen is ismertté válhatnak az Új Homiletika legkiválóbb képviselőinek művei. A magyar szakirodalomban ugyanis egy doktori dolgozat fejezetét, és néhány tanulmányt leszámítva, keveset foglalkoztak az Új Homiletikával, amint az a disszertációban felhasznált irodalomjegyzékből is kitűnik. Ha David Buttrick, Eugene Lowry vagy Fred Craddock neve fel is bukkan néhány írásban, Thomas Long-gal, David Randolph-fal vagy Lucy Rose-sal egyáltalán, vagy alig foglalkozik a magyar szakirodalom. Reméljük, hogy a dolgozatban található fordítások és összegzések ezt a hiányt némileg pótolják. A kutatás másik eredménye lehet, hogy a szakirodalomban meghonosodik néhány olyan kifejezés, amely az Új Homiletikában megvan, de amelyre eddigelé magyar szakkifejezést nem találtunk – például Lowry Loop – Lowry Hurok, az eventfulness – eseményteliség, vagy éppen a homiletical plot-nak homiletikai cselekményszövés-ként vagy homiletikai cselekményláncolat-ként való fordítása. Nyilván, ez csupán egy remélt, a jövőtől függő eredménye a kutatásnak. Szintén ilyen remélt eredmény az, ami a dolgozat egyik részcélja is volt, nevezetesen az, hogy Új Homiletika által felvetett-, a prédikálás mibenlétéről és megújításának lehetőségeiről szóló kérdések tematizálják majd azokat az itthoni törekvéseket is, amelyekben prédikálásunk jövőjéről, evangéliumhirdetésünk minőségi javításáról értekezünk. Nem lehet ugyanis eleget hangsúlyozni, hogy ezek a kérdések egyetemes kérdések, és bár egyértelmű, hogy ezekre mi magunk, saját kontextusunk figyelembe vételével kell válaszokat találjunk, azért sokat tanulhatunk az Új Homiletika-nyújtotta tapasztalatból.

The dissertation is about this new homiletical movement called New Homiletic. It explores the roots of the movement, its theoretical groundings and its practical advices. The goal of the thesis was to become familiar with the teachings of the leading scholars of the New Homiletic – Fred Craddock, David Buttrick, Eugene Lowry, Thomas Long, Lucy Rose, and David Randolph. Another goal was to present their homiletics in a way that could be inspiring for our own aim of renewing preaching. Since I am convinced that the problems leading to the need for renewal in America and our problems have some common grounding, the whole process was extremely challenging and stimulating. The methodology of writing the dissertation was the critical approach to the works of the leading homileticians mentioned above. We studied their books and essays, focusing on their theory and practice, especially their critique of the “old homiletics”, their exegetical approach, their methodological proposals, and their recommendations for the renewal of preaching. After summarizing their opinion about each other’s homiletics, and listing the main English and Hungarian bibliographical references about their scholarship, we tried to formulate our own appreciative and critical remarks about their academic works. We also translated a relevant sermon of each of the scholars mentioned above, so readers could have a glimpse on the practical side of their homiletical theory. The dissertation has 12 chapters, if we include the bibliography at the end of our work. In the Introduction we explain the subjectivism in choosing the theme of our dissertation. The next chapter contains the political, sociological, philosophical, hermeneutical and theological causes which lead to the urgent need for the renewal of preaching in America. The third chapter is about the appearance of the New Homiletic and the main characteristics of the movement. The fourth chapter introduces Fred Craddock’s homiletical paradigm, including his inductive approach, his convictions about the essence of preaching, his conception about the listeners of the sermons, his way of biblical analysis and his conception about the importance of the forms of the sermon. The chapter ends with the translation of one of his representative sermons. In the fifth chapter we present Eugene Lowry’s narrative preaching, including his sermon writing method and his now famous Lowry Loop, which has become his trademark. We give a critique of his homiletic, and present a sermon of his own. Chapter six presents David Buttrick’s phenomenological homiletics. His strong critique of the past homiletical approaches and a clear conception of how preaching should be is presented. After explaining his sermon structure based on moves, we present the critique of his approach, and a genuine Buttrick sermon. In the seventh chapter we present Thomas Long’s homiletics, and his conviction about the preacher as witness. We deal with his biblical interpretation, his methodological proposal about the function and focus of the sermon, and after giving a detailed critique of his homiletics, we present one of his sermons. Chapter eight presents Lucy Rose’s conversational homiletics. After her critique of the dominant homiletical schools of the past, we discuss her unique homiletics and the critical remarks about it, followed by one of her last sermons. Chapter nine is about the homiletics of the founder of the movement – David Randolph –, about his dynamic preaching, but also about his efforts to renew the New Homiletic by offering it as an example for the digital age of the 21st century, and naming it The Next Homiletics. We offer a critique of his approach, as well as a translation of one of his sermons. Chapter ten was inspired by Randolph’s desire to renew the New Homiletic, so we gathered the proposals of each six homileticians about the possibilities of the renewal of preaching in the 21st century. After this we give a concise summary of the New Homiletic, and – inspired by it –, we present our own conception about the renewal of the Unitarian homiletics and especially preaching. The dissertation ends with the enumeration of the 232 bibliographical references studied for the writing of the dissertation. As a result, we have found that the New Homiletic urged for a renewal of preaching, since it was based on the conviction that the “old fashioned” preaching did not reach the people in the pew anymore. It called for the introduction of new preaching methods, and emphasized the important role of the listeners in the preaching process. The New Homiletic treated preaching as an event-in-time, as something that happens in the experience of the listeners of the sermons. It was clear that in order to achieve changes in the life of the listeners, it is necessary to rethink the forms of the sermons. Traditional, deductive sermons should be replaced by inductive sermons, the imperative mode should be replaced by sermons which delight and invoke. Narrative style is more welcome, and the language of the pulpit should also be renewed. The New Homiletic did not come up with only one style of preaching, but it encouraged using plots, drama, moves, conversation and a more dynamic style of preaching. Although it was not a uniform homiletical movement, it has provided the homiletics of the past 50 years with theory and methods which can be challenging and inspiring even nowadays, even in our own homiletical context.