Társadalomtudományi szakfordítás: Egy választott pszichiátriai tanulmány fordításának nehézségei

Dátum
Folyóirat címe
Folyóirat ISSN
Kötet címe (évfolyam száma)
Kiadó
Absztrakt

Szakdolgozatomban egy pszichopátiával kapcsolatos tanulmányt fordítok, illetve elemzek. Mivel szakszövegről van szó, fordítói szempontból is kihívást jelentett a tanulmány, nem beszélve arról, hogy kutatómunkát is igényelt a megértése. Akadtak olyan kifejezések, amelyek megértéséhez és lefordításához szakmai segítséget kértem és kaptam; voltak továbbá olyanok is, amelyekkel sikerült egyéni kutatómunka során megbirkózni, valamint természetesen mivel nem vagyok sem pszichológus, sem pszichiáter, elengedhetetlen volt az, hogy a szöveg kontextusának megértése érdekében további tudományos szövegeket, publikációkat, értekezéseket is feldolgozzak, majd használjak mind tanulás, mind a szöveg elemzésének céljából. A szöveg terjedelmét tekintve egy 20 oldalas, tíz fejezetből álló tanulmány. Az első fejezetben az író bevezetést nyújt a pszichopátia fogalmába, azt taglalja, hogyan kezeljük azokat az egyéneket, akiknél felerősödnek a pszichopatikus jellemzők. Továbbá kifejti, hogy ha valaki pszichopatikus tulajdonságokkal rendelkezik és bűncselekményt követ el, akkor esetében a pszichopátia enyhítő körülmény lehet, amit figyelembe kell venni, amikor az illetőt felelősségre vonják tetteiért. Az író álláspontja az, hogy a pszichopátia nem tekinthető mentális rendellenességnek. Tanulmányában Jurjako azok mellett az empirikus és elméleti szempontok mellett érvel, amelyek alátámasztják azt az állítást, hogy a pszichopátia nem minősül mentális rendellenességnek, és ezek az érvek a Káros Diszfunkció nézet alapján kerülnek bemutatásra.

Leírás
Kulcsszavak
szakfordítás, pszichopátia, káros diszfunkció
Forrás