A magyar egészségügyi ellátórendszer a rendszerváltást követő évtizedekben folyamatosan a változás állapotában van. Ez különösen jellemző a 2000. év óta tartó időszakra. Több, kisebb-nagyobb, részben félben maradt átalakítás zajlott le, amelyek nem oldották meg a rendszer hatékony működtetésének financiális és strukturális problémáit. Jelenleg, a 2015. év elején, ismét egy jelentős átalakítási folyamat kezdetén járunk. A reformfolyamat sikerét, vagy sikertelenségét – az átalakítási elképzelések kellő megalapozottságán és helyes voltán túlmenően – alapvetően determinálják az abban részt vevő, azt végrehajtó egészségügyi intézményvezetők. Egyáltalán nem mindegy, hogy az egészségügyi intézmények vezetői menedzseri szerepükben, vezetéselméleti szempontból mennyire tudatos vezetők, mennyiben rendelkeznek a szükséges vezetői kompetenciákkal, mennyire „szakszerűen” vezetik munkatársaikat, hiszen csak egy jó légkörű csapatban dolgozva, a csapattagok bizalmát élvezve, megfelelő vezetői gyakorlatokat alkalmazva érhetnek el az intézményi reform sikerét biztosító eredményeket. A jelen dolgozat alapját adó kutatásnak az a célja, hogy megkísérelje kideríteni, hogy a magyar egészségügyi intézményvezetők mennyire tudatosan vezetik az intézményeket és munkatársaikat, alkalmazzák-e azokat a vezetési gyakorlatokat, amelyek tekintetében széleskörű egyetértés mutatkozik. Minek a hatására kezdik el ezeket alkalmazni, mitől függ, hogy tudatosan alkalmazzák-e ezeket a gyakorlatokat és milyen tényezők befolyásolják ezt? Milyen vezetőfejlesztési feladatok adódnak ebből, illetve korábban mennyire alkalmaztak körükben vezetőfejlesztési eszközöket, és ezek mennyire voltak hatékonyak? Kutatásom igazolja, hogy bőven van tennivalónk ezen a területen.