Papp Tibort a mozgásra, változásra kész alkotói magatartás jellemzi. Az avantgárd permanens erejéből, az elődökből, a múltból, elsősorban Kassák Lajos művészetéből és a folyton változó jelenből, a kifejezés egyediségét befolyásoló tényezők mozgásaiból, a kihívásokból táplálkozva újabb és újabb, formailag jól meghatározható vizuális műfajt teremtett. Az értekezésemben az avantgárd sokszínűségét megjelenítő életműből a vizuális költeményeket vizsgálom. Az első két kötetben, a Sánta vasárnapban (1964), illetve az Elégia két személyhez vagy többhöz (1968) című életmű-nyitányban már felfedezhetjük a későbbi vendégszövegeknek, a vizuális költészetnek a jellegzetes jegyeit, sajátos vonásait, s a jelképeket, motívumokat vizsgálva az avantgárd jellemzőket magába olvasztó objektív, tárgyias líranyelv képviselőivel, így Pilinszky Jánossal és Nemes Nagy Ágnessel való művészi rokonságot is rekonstruálhatjuk. A megjelenő vizuális elemek pedig a vizsgált motívumokkal összekapcsolódva már jelzik az érlelődő különbséget is, az új irányt, amely az avantgárd felé vezet. A klasszikus versforma zártságát a költő tovább oldja a Vendégszövegek 1-ben (1968-1971), s a Vendégszövegek 2,3 kötet már fordulópontot jelent az életművében: a Műszerek, órák, jelzőkészülékek, lékek a szövegírásról a képversre való áttérést jelzi. Papp Tibor az experimentális költészeti kategóriában nemcsak ismeretlen műfajokat honosít meg a magyar irodalomban (térversképek, logo-mandalák), vagy a gyér számú kubusirodalmunkat teljesíti ki a bűvös négyzetek sorozatával (25x25 című kötet), de az innovatív formák tárházából újabb poétikai kódokkal, műfajvariánsokkal gyarapítja a kortárs vizuális költészetet: az értekezés bemutatja a tükrözés elvére épülő gyűrűket és a morfémákat, szintagmákat megtörő, a gondolatba indázó hínárzókat, valamint a sorjázókat is, amelyekben a két szomszédos szótag kapcsolódik össze szóvá, de a Pátkai, Pilinszky és a pincér című vizuális metaoratórium műfaji sajátosságait is feltárja. A postai szolgáltatás kommunikációs csatornájára épülő művészbélyegekben a merész, képi pornográfia lírai szöveggel kapcsolódik össze, a Magyar Műhely borítólapjai pedig vizuális költeményekké formálódnak, s már-már a dinamikus költészet lenyomatává válnak. A Vendégszövegek 5 kötetének gondolati versgenerálást megvalósító darabjai, a logo-mandalák mellett a vizuális irodalmi művek sorában páratlan alkotásnak számítanak az egysoros, úgynevezett Villanások betűtipográfiái: a játékosan kiemelt betűk és szószeletek tizenegy villanásnyi lenyomata a konkrét költészet megújításának kísérlete és a magyar irodalmi konceptualizmus egyik reprezentáns megjelenítője.
A papír mellett megjelenő új mediális jelhordozó hatalom, az új „üzenetközvetítő”, a számítógép az irodalom perspektíváit is kiszélesíti: felerősödik a vizualitás, színes, dinamikus, hangos művészi alkotások születnek, s egy működő program akár szabályos, klasszikus versformák generálására is képes. Papp Tibor előkelő helyet foglal el a világirodalom számítógépes irodalmában. Az első nemzetközi, csak számítógépen generált műveket közlő irodalmi folyóiratnak, a párizsi alire-nek egyik alapítója és mindmáig szerkesztője, s a mediális fordulatot jelentő első automatikus versgenerátornak, a Disztichon Alfának is ő a megalkotója. A Disztichon Alfa megnyitott lemezének számítógépes oldalain megjelenő hexameterek és pentameterek egymást követő sokasága tartalomban és formában egyaránt szabályosak. A számmal címzett disztichonok élete viszont maximum két és fél percig tart csupán, aztán örökre eltűnnek – több millió évünk ugyanis nincs az újraolvasásra –, s a virtuálisan jelenlévő 16 billió alkotás közül új kerül a képernyőre. Az olvasó tehát a versteremtő aktus részesévé válik: nélküle a vers soha nem ölthetne látható formát. Hasonlóképpen a szemlélőt újabb konstellációk létrehozására inspirálja a Hinta-palinta felező tizenkettesekből alkotott tizenhat soros, tömbszerű kompozíciói, amely az új médiumnak, a számítógépnek a lehetőségeit már sokkal gazdagabban mutatja be: a generált verseken, szövegeken kívül vizuális költeményeket és hangverseket is létrehoz a megalkotott programmal a szerző. A számítógép és az irodalom című fejezet viszont nemcsak az új médiummal generált irodalmi művek sajátosságait elemzi, de áttekinti a számítógépes irodalom történetét, bemutatja a világháló közvetítésével megújult numerikus irodalom új irányait, valamint az esztétikai program mibenlétét és a szerzői jelenlét kérdését is vizsgálja. A vizuális költemények recepcióesztétikai és hermeneutikai megközelítését az interpretációs távlatokról szóló fejezet zárja. Tibor Papp’s artistic attitude is characterized by a readiness to change and movement. He has created a formally well-definable visual genre that feeds on the permanent force of the avant-garde, his predecessors, primarily the art of Lajos Kassák; the past, the ever-changing present, the dynamics and challenges of the uniqueness of expression. In my doctoral thesis I explore the visual poems of his life work, which represent the diversity of avant-garde. In his first two volumes, the opening works of the oeuvre, Sánta vasárnap (Lame Sunday, 1964) and Elégia két személyhez vagy többhöz (An Elegy to One Person or More, 1968) the characteristic features of the later works, such as borrowing texts from various sources and the distinctive marks of visual poetry can already be detected. By exploring the symbols and motifs, even a strong artistic kinship can be traced between these volumes and works by János Pilinszky and Ágnes Nemes Nagy, whose objective poetic language features avant-garde properties. The appearance of the visual elements along with the motifs chosen for interpretation already indicate the evolving difference, the new direction in Tibor Papp’s life-work that leads towards the avant-garde. The poet goes on dissolving closed classical forms in Vendégszövegek 1 (Guest Texts 1, 1968-1971), and Vendégszövegek 2,3 (Guest Texts 2,3). Műszerek, órák, jelzőkészülékek, lékek (Instruments, Watches, Signalling Apparatuses, Leaks) is a landmark in the oeuvre, since it represents the shift towards calligrams from text-writing. Tibor Papp does not only introduce thus far unknown genres into the category of experimental poetry of Hungarian literature (space/poem/pictures, logo mandalas), but he also increases the slight number of works in kubus literature by his series of magic squares (see his volume entitled 25x25). Furthermore, he also enriches contemporary visual poetry by utilizing novel poetic codes and genre variants from the inventory of innovative forms. The dissertation presents the so called rings built upon the principle of mirroring, festoons (hínárzók) that break up morphemes and syntagmata, flowing into the mechanisms of thought, and strings (sorjázók), where two neighbouring syllables melt into one word. The generic specificities of the visual metaoratorio entitled Pátkai, Pilinszky és a pincér (Pátkai, Pilinszky and the Waiter) are also revealed. In the case of the artist stamps the communicative role of the postal service is combined with daring pictorial pornography and poetic texts. The cover pages of Magyar Műhely turn into visual poems, and they almost become manifestations of dynamic poetry. Beside logo mandalas, the pieces of the volume Vendégszövegek 5 (Guest Texts 5) that are produced by mental poem generation also rank among the greatest works of art in the field of visual literature. The single-lined letter typographies, the pieces in the volume Villanások (Flashes) exhibit playfully emphasised letters and word slices in eleven flashes, and can be regarded as an experimental renewal of concrete poetry and major representatives of Hungarian literary conceptualism. Beyond the use of paper, the new sign transmitting medium, the new “message mediator”, the computer has also widened the perspectives of literature. It strengthens the role of visuality and colours, it can create sound art pieces, and a working programme is able to generate regular, classical poetic forms as well. Tibor Papp occupies a distinguished place in the world’s computer literature. He is founder and current editor of the first international literary journal of exclusively computer generated works, the Parisian alire, and he is also the creator of Disztichon Alfa, the first automatic poem generator, a landmark in media history. When you run the disc Disztichon Alfa, multiple sequences of hexameters and pentameters are displayed on the computer screen, and all of them are regular both in form and content. However, these numbered dystichons live two and a half minutes at the most, and then they disappear for ever, since we do not have millions of years to reread them, and from among the virtually present 16 billion works of art a new one pops up on the screen. Thus the reader becomes part of the act of poem generation: without him/her, the poem could never gain a visible form. Similarly, in the case of Hinta-palinta (Swing-Swang) the spectator is inspired to create further forms of accentual verse consisting of sixteen-line block-like compositions of two-beat twelvers. This demonstrates the possibilities of this new medium, the computer in a much more complex way: with the help of this programme, the author creates visual poems and sound poems as well, not only generated poems and texts. However, the chapter entitled A számítógép és az irodalom (Computer and Literature) does not only interpret the features of the literary works generated by the new medium, but it also gives an overview of the history of computer literature, and it presents the new directions of numeric literature that has been renewed by the world wide web. Moreover, this section addresses the question of an aesthetic programme and the problem of authorial presence. The reception aesthetic and hermeneutic approach of visual poems is concluded by a chapter on various interpretive perspectives.