A kutatásom során négy, irodalomból ismeretlen, szemiszintetikus pleuromutilin keletkezett, melyeket igen jó hozammal, regio– és sztereoszelektíven állítottam elő, tisztítottam és karakterizáltam. A módosításokat a pleuromutilin C19-C20 kettős kötésére történő fotoindukált tiol-addícióval végeztem, tiolként 1-tio-cukrokat használva. A reakció regioszelektíven eredményezte az újonnan kialakuló C-S kötést, anti-Markovnyikov szabálynak megfelelően. Az első reakció során 1-tio-D-glükózzal reagáltattam a pleuromutilint, aminek 75%-os lett a hozama. A második végtermék az NAc-glükózamin-1-tiollal módosított származéka, 94%-os kitermeléssel. A harmadik esetén 1-tio-galaktóz peracetátot kapcsoltam a pleuromutilinre 61%-os hozammal. Az utolsó végtermék, pedig az előbbi dezacetilezett származéka, melynek a hozama 80% lett. Az addíciót mind szabad, mind acetilezett galaktóz-1-tiolokkal elvégeztem. Mivel a pleuromutilin alapváza tartalmaz egy glikolészter funkciót, kérdéses volt a szénhidrát-egység észter típusú védőcsoportjainak eltávolítása az alapváz sérülése nélkül. A dezacetilezés a hagyományos Zemplén-módszer szerint nem okozta az alapváz bomlását. A tiol-én addíciós reakciók igen sikeresek lettek, és bár a szénhidráttal módosított pleuromutilinek nem mutattak kiemelkedő aktivitást, más szubsztituensekkel előállítottunk három olyan származékot, amelyek sikeresen vették fel a küzdelmet a különféle rezisztens patogének ellen. Ezáltal sikerült bebizonyítanunk, hogy érdemes a pleuromutilin módosításával foglalkozni, hiszen nagy potenciált rejtenek a jövő gyógyászata szempontjából.