Gyakorló közművelődési szakemberként és pedagógusként azt tapasztalom, hogy a közművelődés és köznevelés rendszereiben számos lehetőség rejlik a nonformális tanulás terén történő együttműködésre. A dolgozat alapvető célja, hogy feltárja milyen mértékben hasznosulnak ezek a Püspökladányi járás területén. A kutatás során kvalitatív és kvantitatív módszereket egyaránt alkalmaztam. Egyrészt igyekeztem a jogszabályokat és a szakirodalmak tanulságait a két terület statisztikai adatainak elemzésével keretbe foglalni, másrészt a településeken dolgozó szakembereket és intézményvezetőket is bevontam a munkába kérdőívek felvételével, valamint félig strukturált interjúk készítésével, hogy az elmélet és a járásbéli gyakorlat összehasonlítható legyen. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az elmélet által megfogalmazott együttműködés, amely az egész életen át tartó tanulásban csúcsosodhat ki, nem találkozik a gyakorlattal. Ez megerősíti a felvetést, miszerint a többségében tíz évnél régebbi szakirodalmakban leírtak nem adaptálhatók a két intézményrendszer mai működésében, ennek okai pedig a területeken az elmúlt években bekövetkezett változások. Az előzetes hipotézissel összhangban megállapítható, hogy azokon a településeken, ahol az intézmények működése ideális, azaz közművelődési intézmény, óvoda, valamint nyolc osztályos általános iskola is van, ott több a kínálkozó lehetőség. Bár itt elméletileg képesek a nonformális tanulás terén adódó lehetőségek hasznosítására, ez mégsem történik meg. Ennek okai főképp a személyek kompetenciabéli hiányosságai és a területekre jellemző kedvezőtlen anyagi feltételek. Amennyiben ugyanis pályázati lehetőség adódik, a hatékony együttműködés létrejön. Mivel abban kölcsönösen egyetértettek a területek képviselői, hogy ezen folyamatok pozitívan hatnak a helyi társadalom fejlesztésére, indokolt lenne nagyobb hangsúlyt fektetni az ideális lehetőségek megteremtésére.