Neolatin bibliai költészet a 16-17. századi Magyarországon

Abstract

A kora újkorban Magyarországon is divatossá vált a neolatin költészet Európa-szerte népszerű irányzata, a sacra poesis. A szent költészet képviselői a Szentírásból kiválasztott szöveghelyeknek vagy éppen egy egész bibliai könyvnek a verses átiratát készítették el. Ezek a bibliai témájú átköltések formailag a klasszikus poétikai-retorikai szabályok mentén szerveződtek: klasszikus időmértékes verselésben íródtak, retorikai-stilisztikai eszközökben, alakzatokban és szóképekben bővelkednek, szókincsük és intertextuális utalásaik szinkretikus látásmódot tükröznek, például Isten több versben is az Olümposzt irányító Zeuszként tűnik fel, a bibliai Évából pedig görög nimfa lesz. A költeményeknek ez a kettős meghatározottsága nem a véletlen műve volt, tudatos alkotói szándék alakította ki ezeket a jellegzetességeket. A bibliai költők műveiket mindenekelőtt iskolai használatra szánták. A parafrázisok tökéletesen illeszkedtek a reformáció humanizmusának kulturális modelljébe: a versszövegeken az ifjúság egyszerre tudta tanulmányozni a bibliai tanokat és a klasszikus beszédművészeti tudományokat, a retorikát, a grammatikát, a dialektikát és a poétikát. A bibliai költészet elméleti hátterét az az elgondolás adta, miszerint az antikvitásban gyökerező széptudományok, kiváltképpen a retorika beható ismerete megkönnyítheti az Ige, az isteni kinyilatkoztatás befogadását és értelmezését. A korszak retorikai irodalmát alapjaiban átszőtte a gondolat, hogy az isteni szó megértéséhez az emberi szó minél teljesebb megismerése viheti közelebb a hívőket. Jelen kötetben néhány reprezentatív példán keresztül adunk betekintést a kora újkori hazai neolatin költészetnek ebbe a kevéssé ismert, ám annál relevánsabb irányzatába.