A fogyatékossággal élő tanulók inkluzív nevelésének kérdése kiemelt figyelmet kap a nemzetközi oktatáspolitikai diskurzusban, azonban a kisebbségi közösségekben élő sajátos nevelési igényű gyermekek és családjaik helyzete továbbra is alulreprezentált kutatási terület maradt. Jelen értekezés célja, hogy feltárja a romániai magyar kisebbség kontextusában a szülői bevonódás, az iskolai partnerség és a közösségi támogatás rendszerszintű összefüggéseit. A vizsgálat a család–iskola–közösség kapcsolati hálóját elemzi, különös tekintettel Bihar megye magyar nyelvű speciális oktatási intézményeire. A kutatás magyarázó szekvenciális vegyes módszertani megközelítésre épül, amelynek első szakaszában kvantitatív kérdőíves adatgyűjtést végeztünk (N=60), majd félig strukturált interjúkat készítettünk gyógypedagógusokkal (N=12) és fogyatékossággal élő tanulókat nevelő szülőkkel (N=11). A kvalitatív adatgyűjtést reflektív naplók (N=22) egészítették ki, amelyeket gyógy- és fejlesztő pedagógusok írtak. Az adatok elemzéséhez az SPSS és az Atlas.ti szoftvereket használtuk, emellett a fuzzy-set Qualitative Comparative Analysis (fsQCA) módszerrel azonosítottuk a szülői bevonódást segítő feltételkonfigurációkat. Eredményeink alapján a szülői bevonódás mértékét nem egyetlen tényező, hanem azok kombinációja – mint a nevelési stílus, kommunikációs mintázatok, intézményi támogatás és szociokulturális háttér – határozza meg. A kutatás rávilágított arra is, hogy a medikális fogyatékosságmodell dominanciája akadályozza az inkluzív szemlélet térnyerését, miközben a pedagógusok reflektív attitűdje és a közösségi hálózatok bevonása előmozdíthatja a társadalmi elfogadást. A kvalitatív adatok tanúsága szerint a gyógypedagógusok nem csupán oktatási, hanem érzelmi és szociális támogató szerepet is betöltenek, amely gyakran egyenetlen, ambivalens kapcsolati mintázatokat eredményez. A kutatás tudományos jelentősége abban áll, hogy empirikus adatokat szolgáltat egy kevéssé vizsgált célcsoportról – a romániai magyar kisebbség fogyatékossággal élő tanulóiról és családjaikról –, hozzájárulva az inkluzív oktatáspolitikai fejlesztésekhez, a pedagógusképzés és a családtámogatás szakmai diskurzusához. A kutatás interdiszciplináris szemlélettel ötvözi a gyógypedagógia, családszociológia és oktatásszociológia eredményeit, és olyan gyakorlati javaslatokat fogalmaz meg, amelyek elősegítik a szülői bevonódást, a közösségi részvételt és az intézményi nyitottságot.

The inclusive education of learners with disabilities has become a key focus in international educational policy discourse; however, the situation of children with special educational needs and their families in minority communities remains significantly under-researched. This dissertation aims to explore the systemic interrelations between parental involvement, school–family partnerships, and community support within the context of the Hungarian minority in Romania. The study examines the relational network of family, school, and community, with a particular focus on Hungarian-language special educational institutions in Bihor County. The research is based on an explanatory sequential mixed methods approach. In the first phase, a quantitative questionnaire survey was conducted (N=60), followed by semi-structured interviews with special educators (N=12) and parents of children with disabilities (N=11). Qualitative data collection was further supported by reflective journals written by special and support education professionals (N=22). Data analysis was performed using SPSS and Atlas.ti software, and the fuzzy-set Qualitative Comparative Analysis (fsQCA) technique was employed to identify configurations of conditions that facilitate parental involvement. Our findings show that the level of parental involvement is determined not by a single factor but by a combination of conditions—such as parenting style, communication patterns, institutional support, and sociocultural background. The research also revealed that the dominance of the medical model of disability hampers the advancement of inclusive perspectives. Meanwhile, the reflective attitudes of educators and the engagement of community networks can foster greater social acceptance. According to the qualitative data, special educators often fulfil not only educational but also emotional and social support roles, which may lead to asymmetrical and ambivalent relational dynamics. The academic contribution of this study lies in providing empirical data on an underrepresented population—children with disabilities within the Hungarian minority in Romania and their families—thus supporting inclusive educational policy development, teacher education, and family support discourse. The research adopts an interdisciplinary approach, integrating perspectives from special education, family sociology, and educational sociology, and formulates practical recommendations to enhance parental engagement, community participation, and institutional openness.